Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BANKKARTELL vizsgálat - részletek 2.

2013.11.21

 

gvh-vizsg---nyilv---fejlec-2..png

 

 

(részletek)  


(A Parlament) 2011. szeptember 29-től módosította a Hpt. egyes rendelkezéseit. A jogszabály a fix árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségét biztosította a jelzálog fedezettel biztosított devizahitellel rendelkező ügyfelek részére.

 

A hitelintézet a lakossági lakáscélú vagy szabad felhasználású jelzálogalapú devizahitelek végtörlesztése esetén, a végtörlesztés forint összegének meghatározásakor svájci frank esetén 180 forint/svájci frank, euró esetén 250 forint/euró, japán jen esetén 200 forint/100 japán jen árfolyamot (továbbiakban: fix vagy rögzített árfolyam) alkalmaz.

 

A fix árfolyamon történő végtörlesztés az alábbi feltételek teljesülése esetén volt igénybe vehető (részletek):

 

- a kölcsön fedezete magyarországi lakóingatlanon alapított jelzálogjog;

- a kölcsönszerződést a bank 2011. június 30-ig nem mondta fel;

- a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igénybejelentését az adós 2011. december 30. napjáig a bankhoz benyújtja;

- a végtörlesztés az igénybejelentés napját követő 60. napig megtörténik azzal, hogy az adós ezen időpontig a végtörlesztéssel kapcsolatos valamennyi fizetési kötelezettségének eleget tesz.

 

Számos jelentős pénzügyi intézmény alkotmányjogi panaszt nyújtott be, hogy az Alkotmánybíróság – annak közjogi érvénytelensége és az Alaptörvény B) cikkének sérelme miatt – ex tunc hatállyal semmisítse meg.

 

Az Alkotmánybíróság 2013. február 11-én az alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt elutasította.

 

 

 

(néhány fontos indok az Alkotmánybíróságtól)

A végtörlesztési törvény elfogadásakor az Alkotmánybíróság szerint nem állapítható meg afelkészülési idő hiánya miatt a jogbiztonság olyan súlyos sérelme, amely megalapozná az alaptörvény-ellenességet. A végtörlesztési törvény javaslatának benyújtása, a törvény kihirdetése és annak hatálybalépése között ugyan rövid idő telt el, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a kialakult globális hazai folyamatokra nézve is komoly veszélyeket rejtő helyzet által megkövetelt sürgős beavatkozás szükségességét.

 

Számításba kell venni továbbá azt a körülményt, hogy a végtörlesztési törvény által érintett személyi kör számára szabott határidők nemcsak a pénzintézetek, hanem az egzisztenciájukban és személyes sorsukban veszélyeztetett végtörlesztésre jogosultak számára is feszes határidőt szabtak a törvény által előírt jognyilatkozatok megtételére és a szükséges anyagi fedezet előteremtésére.

 

Az állam a körülményeknek az ésszerűen előre nem látható és a normális változás kockázatán túlmenő alakulása, az általa csak korlátozottan befolyásolható forint árfolyam gyengülése és ehhez kapcsolódóan a devizahitelesek jelentős számának nehéz helyzetbe kerülése, valamint az ország általános deviza-eladósodottsága miatt kényszerült gyors beavatkozásra egyes intézkedésekkel – köztük a végtörlesztési törvénnyel – az adósok érdekében, az országot fenyegető jelentős anyagi és szociális károk elkerülése céljából.

 

Nem megalapozott az indítványozóknak azon érvelése sem, hogy a közjogi beavatkozás megrendíti a bizalmat a szerződések kötőerejében, a „pacta sunt servanda” elvének érvényesülésében, ezáltal pedig sérül a jogbiztonság és a szerződési szabadság elve. A jogalkotó az érintett jogszabállyal hangsúlyozottan egy nemzetközi válság következtében Magyarországon előállt jelentős, kivételes és súlyos helyzetre reagált. Mindebből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy egyébként ne tartaná tiszteletben a magánjogi viszonyokat.

 

Az indítványozók szerint a már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 1073,7 milliárd forint volt, azonban az ügyfeleknek fix árfolyamon ebből csak 776,0 milliárd forintot kellett kifizetni, a kettő különbözete pedig veszteségként jelentkezett a pénzintézeteknél. Az Alkotmánybíróság ezért azt vizsgálta, hogy várománynak tekinthető-e és így alkotmányos tulajdonvédelem alatt áll-e a végtörlesztések piaci árfolyama és a fix árfolyamú végtörlesztés összege közötti különbözet. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a devizaárfolyamoknak az állami intervenciót kiváltó mértékű változása olyan előre nem látható körülmény volt, melynek bekövetkezésére megalapozottan számítani nem lehetett, erre tekintettel pedig a hitelezőknek a piaci árfolyamú törlesztés és a fix árfolyamú végtörlesztés összege közötti különbözetre jogilag értékelhető várománya nem keletkezhetett, ennek következtében pedig az alkotmányos tulajdonvédelem hatálya alá nem tartozik. Erre tekintettel a közérdekűség, valamint a szükségességi-arányossági vizsgálatnak a tulajdonvédelmi szempontból történő elvégzése nem szükséges.

 

A jogalkotó hatáskörébe tartozó kérdés tehát dönteni arról, hogy a devizahitelesek megsegítésére beavatkozik-e a magánjogi viszonyokba és az is, hogy ezt milyen feltételekkel teszi. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogalkotónak a végtörlesztésre jogosultak körét úgy kellett meghatároznia, hogy azzal elérje az intézkedés célját, azaz a devizaalapú kölcsönszerződések biztosítékául szolgáló lakóingatlanok tehermentesítésének lehetővé tételét, ezáltal elkerülve a szerződés esetleges adós általi teljesíthetetlensége esetén bekövetkező kényszerértékesítést. E tekintetben tehát a kedvezményezetti kör ily módon történő meghatározása nem minősíthető önkényesnek. Az állami beavatkozás egyik legfőbb indoka volt a kölcsönszerződések tekintetében az ésszerűen előre nem látható és a normális változás kockázatán túlmenő körülményváltozás, nevezetesen a forint árfolyamának jelentős gyengülése. A jogalkotó erre tekintettel azokat az adósokat kívánta védeni intézkedésével, akik esetében ez a körülményváltozás valóban jelentős volt, így a hozzávetőlegesen magasabb devizaárfolyam mellett kölcsönszerződést kötöttek kizárása a jogosultak köréből úgyszintén nem minősítető önkényesnek.

 

Az eljárás alá vontakon kívül kevés és csekély piaci részesedéssel rendelkező egyéb piaci szereplője van az ingatlanfedezetű jelzáloghitel piacnak.

 

2011-ben a jelzáloghitel állomány több mint 67%-a lakáscélú jelzáloghitel volt. A folyósított hitel devizanemét illetően a lakáscélú jelzáloghitelek mintegy 56%-a svájci frank alapú volt, 35% körüli volt a forintalapú és 10% alatti az euró alapú hitelek aránya 2011-ben.

 

A lakosság  2011. szeptember végén még 5600 Mrd Ft-nyi jelzálog-fedezetű devizahitel állománnyal rendelkezett.

 

A PSZÁF 2012. március 12-én közzétette a végtörlesztésről szóló gyorselemzését, amelyben megállapította, hogy a végtörlesztés során mintegy 170 ezer lakossági hitelt törlesztettek összesen 1355 milliárd Ft értékben. Így az árfolyamváltozás hatását kiszűrve a lakossági deviza jelzáloghitel állomány 23,3%-kal csökkent.

 

A kiváltó forint hitelek a megvalósult végtörlesztések mintegy harmadát finanszírozták.

 

Az adósok a végtörlesztéshez átlagosan 6 millió forint hitelt vettek fel.

 

A végtörlesztési konstrukció összességében 370 milliárd Ft bruttó veszteséget okozott a hitelező pénzügyi intézményeknek. Ennek mintegy 30%-át a hitelintézetek a 2011-évi bankadóból leírhatják, így a nettó veszteség a teljes piacra vonatkozóan 260 milliárd forint körül alakulna, amennyiben az intézmények a veszteségek 30%-át teljes egészében vissza tudnák igényelni.

 

 

Az ügyfelek a végtörlesztést kétféleképpen hajthatták végre:

a) a hitel teljes összegét önerőből, saját forrásból fizetik ki, vagy

b) refinanszírozó forinthitel segítségével végtörlesztenek.

 

Az előbbi esetben a jogszabály hatálya alá eső hitelt nyújtó vállalkozások kötelesek voltak elfogadni az ügyfelek saját forrását és lezárni a devizahiteleket. Az utóbbi esetben viszont a bankok eldönthették, hogy mely ügyfeleknek és milyen feltételekkel nyújtanak olyan forinthitelt, amely felhasználható a jogszabály szerinti fix árfolyamú végtörlesztéshez.

 

A jelen ügyben az eljárás alá vontak vizsgált magatartásának lehetséges és tényleges hatásai alapvetően a devizahitel végtörlesztéshez felhasználható forint alapú hiteleket érintik. Ezek ugyanis azok a termékek, amelyek a fix árfolyamú devizahitel végtörlesztés keretében, ebben a speciális piaci helyzetben a piaci verseny tárgyát képezhették.

 

A jelzáloghitelek lényegesen kedvezőbb áron érhetők el, mint az egyéb hiteltermékek. Mivel a fix árfolyamú devizahitel végtörlesztést lehetővé tevő jogszabály csak a jelzáloghitelek esetében tette lehetővé a végtörlesztést, és mivel a deviza alapú jelzáloghiteleknek a többi, Magyarországon elérhető hiteltermékhez képest lényegesen alacsonyabb az ára, valószínűsíthető, hogy az esetek döntő többségében csak akkor érte meg az ügyfeleknek a kiváltó hitel segítségével történő végtörlesztés, ha a kiváltó hitel kamata is relatíve alacsony volt. Megalapozottan feltételezhető tehát, hogy az esetek döntő többségében csak a forint alapú jelzáloghitelek jöhettek szóba kiváltó hitelként, ugyanakkor a jelzálog fedezet nélküli hitelek (pl. személyi hitelek) adott esetben szintén jelenthettek alternatívát, azonban számottevő mértékben nem helyettesítették a jelzáloghiteleket.

 

Mindezek alapján az eljáró versenytanács szerint a jelen ügyben az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek piaca tekinthető érintett termékpiacnak, míg az érintett földrajzi piac Magyarország területe.

(folyt köv)