Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Részt veszünk a megoldás kidolgozásában

2014.03.21

 

2014. március 17., hétfő 13:31

A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt közleménye
 
    Budapest, 2014. március 17., hétfő (OS) - A KTI üdvözli az Alkotmánybíróság mai, devizahitelesek érdekében hozott döntését és cselekvésre szólítja fel a kormányt.


    A sajtóban megjelent összefoglaló szerint az AB kimondta, hogy "törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni."

Az AB döntése összhangban van a KTI  képviselőinek a hitelezésben alkalmazott hibás pénzintézeti gyakorlat feltárása, megszüntetése és a következmények enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló H/13490 számon tárgysorozatba vett országgyűlési határozati javaslatával, amelyben kezdeményezzük a devizahiteles szerződések állami felülvizsgálatát és a méltányos teherviselés érdekében szükséges jogszabály módosításokat.  A javaslat egyebek mellett felszámolná az egyoldalú árfolyam-változtatás és költségemelés hátrányos következményeit. A KTI
 tagszervezeteivel, a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezettel és a Hitelesmozgalom segítségével dolgozta ki javaslatait.  

A párt országgyűlési képviselői, Dr. Szili Katalin és Ivády Gábor már februárban kezdeményezték ezzel és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításával kapcsolatosan rendkívüli ülés összehívását. Indítványunkat a pártok frakcióihoz egy hete eljuttattuk, bízunk benne, hogy a szükséges 78 aláírás össze fog gyűlni. Azonnali megoldást azonban csak a kormány haladéktalan intézkedései hozhatnak! 

Dr. Szili Katalin
elnök

    Kiadó: Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt