Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gárdos Péter állításai megkérdőjelezhetőek és hiányosak

2015.04.12

Gárdos Péter „A kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezménye” címmel tett közzé egy tanulmányt a Jogtudományi Közlöny 2014. novemberi számában.

http://www.gfmt.hu/upload/A_k__lcs__nszerz__d__s___rv__nytelens__g__nek_jogk__vetkezm__nye_-_Jogtudom__nyi_K__zl__ny.pdf

 

elemzes---kep.png

 

 

A szerző több állítása erősen megkérdőjelezhető, a végkövetkeztetései már ezért is ingatag talajon állnak. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy jelentős tényeket figyelmen kívül hagy, ha észleljük, hogy látásmódja erőteljesen egyoldalú, akkor már a végkövetkeztetéseket teljes mértékben el kell utasítani, mivel nincs semmi alapjuk.

 

 

Jelen elemzésben négy kérdésre keresem a választ. Lényegesen szerteágazóbb probléma halmazról beszélhetünk a közel két millió deviza elszámolású bankkölcsönök kapcsán, azonban egy elemző cikk kereti erős korlátot szabnak. Így most csak az alábbi négy kérdéskört vizsgáljuk meg:

 

  1. A devizahitelezés kapcsán miért kell évtizedekkel ezelőtti jogi megfogalmazásokat elővenni? Hiányos a jelenlegi Uniós és hazai jogi szabályzás a pénzügy területén és a fogyasztóvédelem területén?
  2. Milyen volt a jogi szabályzás évtizedetekkel ezelőtt, amikor a hivatkozott jogi megfogalmazások megszülettek?
  3. Mi kell érteni tartozás kifejezés alatt? Miként fogalmazta meg, határozta meg tartozás jellemzőit, tulajdonságait a polgári törvénykönyv?
  4. Milyen megtévesztésekről beszélhetünk a bankkölcsönök kapcsán?

 

 

Kezdjük a megkérdőjelezhető állításokkal, majd utána jöjjenek a figyelmen kívül hagyott tények.

 

 

1. A devizahitelezés kapcsán miért kell évtizedekkel ezelőtti jogi megfogalmazásokat elővenni? Hiányos a jelenlegi Uniós és hazai jogi szabályzás a pénzügy területén és a fogyasztó védelem területén?

 

Gárdos Péter így idéz a tanulmányában (1):

„A PJE határozat 1. pontja kimondta, hogy a deviza alapú kölcsönszerződések devizaszerződések. „A felek a hitelezőnek és az adósnak a kölcsönszerződésből fakadó pénztartozását egyaránt devizában határozták meg (kirovó pénznem), és azt mindkét fél forintban volt köteles teljesíteni (lerovó pénznem).”

Ahhoz, hogy a hatályossá nyilvánítás során alkalmazandó elszámolás részletei tekintetében a bíróság helyes döntést hozzon, a kirovó és a lerovó pénznem fogalmának és jelentőségének részletesebb vizsgálata szükséges.”

 

Következzék most a Fővárosi Ítélőtábla álláspontja 2013 decemberéből (2):

„A deviza alapú kölcsönöket forintkölcsönnek tartjuk. Devizaforrások közvetlenül nem kapcsolhatók az egyes kölcsönügyletekhez, a deviza alapú kölcsönszerződések alapján a bank és az adós között tényleges devizamozgás nem volt.

A hitelkihelyezés mögötti közgazdasági háttér az adós kötelezettsége szempontjából közömbös.

Annak a kérdésnek a megítélésénél, hogy a deviza alapú kölcsön forint- vagy devizakölcsön-e, a szerződés tartalma irányadó.

A szerződés tartalmát a hatályos Ptk. 523. § (1) bekezdése rögzíti, eszerint kölcsönszerződés alapján a hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni.

Amennyiben az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződés tartalma az (1) bekezdésben foglalt szabály alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel meghatározójával szerződő fél, illetve a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. A fogyasztó számára pedig egyértelműen a felvett összeg forinthitelkénti elfogadása a kedvezőbb.”

 

A Kúria, mint ismerjük, lényegében ezt az alábbi álláspontot tette magáévá (3):

„A pénztartozás teljesítéseként annyi, a teljesítés helyén és idején ténylegesen forgalomban lévő pénzt kell adni (leróni), amennyi megfelel a tartozás szerződésben meghatározott (kirótt) összegének. A pénztartozás kapcsán tehát meg kell különböztetni a kirovó pénznemet és a lerovó pénznemet.

A pénztartozás mértékének meghatározása a kirovó összeg meghatározásával történik, az így meghatározott fizetési kötelezettséget kell a lerovó pénznemmel teljesíteni.

Effektivitási kikötésnek nevezzük, ha a szerződés úgy rendelkezik, hogy a tartozást ténylegesen valamely, a fizetés helyének pénznemétől eltérő pénznemben kell leróni. Effektivitási kikötés esetén, amikor a lerovó pénznem a kirovóval megegyező külföldi fizetőeszköz, akkor az adósnak a tartozása teljesítéséhez be kell szereznie azt; ilyen kikötés hiányában, amikor a törvényben meghatározott főszabály érvényesül, azaz a tartozást a hazai pénznemben kell teljesíteni, akkor csupán egy számítást kell végezni a lerovó pénznemben fizetendő összeg meghatározása érdekében.”

 

Ez az álláspont Gárdos Istvántól és Nagy Andrástól származik,  közösen jelentették meg elemzésüket a Magyar Bankszövetség folyóiratában a Hitelintézeti Szemlében.

 

Gárdos Péter, Gárdos István és Nagy András munkatársak, mindhárman a Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda munkatársai. Ez az Ügyvédi iroda részt vesz évek óta a különböző törvények kidolgozásában is (4).

 

„Irodánk megalakulásától egyik kiemelt szakterületünk a bankjog. Büszkék vagyunk rá, hogy tapasztalataink elismeréseként Irodánk részt vett a magyar állam törvényhozó bizottságaiban, az új hitelintézeti törvény, valamint az új Polgári Törvénykönyv bankjogi és hitelezési biztosítéki jogi részének kidolgozásában.”

 

Gárdos István „tagja volt a kormány új hitelintézeti törvény megalkotására létrehozott jogi bizottságának (1995-1996), részt vett az új Tőkepiaci törvény megalkotásában (2000), és tagja volt az új Polgári Törvénykönyv bank-és hitelügyletekre valamint zálogjogra vonatkozó fejezeteinek tervezetét kidolgozó munkacsoportoknak (2005-2007).”

Gárdos Péter „2004 és 2008 között az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban dolgozott. 2012 és 2014 között a Kúria főtanácsadója volt.  

Nagy András „Dolgozik a pénzügyi közvetítőrendszer által alkalmazott általános szerződési feltételek kimunkálásában, egyedi szerződések megkötésében.”

 

Amennyiben ilyen nagy jelentősége van a lerovó-kirovó elméletnek, akkor felmerül a kérdés: miért nem tartalmazza sem a Polgári Törvénykönyv, sem a Hitelintézeti törvény?

 

Gárdos Péter vizsgált tanulmányából megtudjuk, hogy honnét származik a kirovó-lerovó elmélet. A tanulmány alapján a jogelmélet forrásai:

Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. - 1932

Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. - 1933

Bátor Viktor: Pénztartozás. Kamat.  Magyar magánjog (szerk. Szladits Károly). , 1941

 

70 -80 évvel ezelőtt született jogelméleti munkák ezek! Valóban nem lehet a devizahitelezés folyamatát leírni a hatályos XXI. századi jogszabályokkal? Valóban nem ellentétesek ezek az elméletek a hatályos jogszabályokkal?

 

Az előző Polgári Törvénykönyv (a devizahitelezés idején ez volt érvényben) leírja a bankkölcsön fogalmát:

„522. § (1) Bankhitelszerződéssel a pénzintézet arra vállal kötelezettséget, hogy jutalék ellenében meghatározott hitelkeretet tart a másik szerződő fél rendelkezésére, és a keret terhére - a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén - kölcsönszerződést köt, vagy egyéb hitelműveletet végez.

(2) A bankhitelszerződés érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges.

523. § (1) Kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni.

(2) Ha a hitelező pénzintézet, - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - az adós kamat fizetésére köteles (bankkölcsön).”

 

 

Az előző Hitelintézeti törvény (a devizahitelezés idején leginkább ez volt érvényben) követelményeket ír elő bankkölcsön szerződéssel kapcsolatban:

„213. § (1) Semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza

a) a szerződés tárgyát,

b) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett egyéb - esetleges - költségek meghatározását és összegét, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslést,

c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét,

d) azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, vagy ha ez nem lehetséges, az erről szóló tájékoztatást,

e) a törlesztő részletek számát, összegét, a törlesztési időpontokat,

f) a szükséges biztosítékok meghatározását, valamint

g) a szerződéshez kapcsolódóan a fogyasztótól megkövetelt biztosítások megjelölését.

(2) A fogyasztási kölcsönszerződésre vonatkozó szabályoktól a fogyasztó hátrányára eltérő szerződési kikötés semmis.

(3) A szerződés semmisségére csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.”

 

 

 

Nézzünk két példát, hogy néz ki egy bankkölcsön, ha más-más deviza a kölcsön tárgya (egyszerűsített példák) (6):

 

„Forintkölcsön:

Pénzkölcsön az amikor pénzt kérünk kölcsön, mondjuk tíz millió forintot négy évre:

o  o  o  o  o        o  o  o  o  o

 

Úgy állapodunk meg, hogy az első évben egy millió, a másodok évben kétmillió forintot fizetünk vissza. Aztán a harmadik évben három milliót, a negyedik évben pedig a maradék négy milliót.

  1. év                       o    
  2. év                       o  o    
  3. év                       o  o  o
  4. év                       o  o  o  o  

 

Négy év alatt az összes kölcsön kapott pénzt visszafizettük. Apránként törlesztjük a kölcsön kapott pénzt.

A pénzt nem szokták csak úgy, ingyen kölcsön adni, kamatot kérnek érte.

Nevezzük most díjnak azt, amit a pénz használatáért fizetünk. Első évben fizetjük a legtöbb díjat, mert akkor mind a tízmillió forint nálunk van.

 

Mivel a visszafizetések miatt a kölcsönünk, az adósságunk összege egyre kevesebb, csökken évről évre a díj is. Három, kettő, egy millió és az utolsó évben nincs egyáltalán díj:

 

  1. év                       o   x   x   x    
  2. év                       o   o   x   x   
  3. év                       o   o   o   x
  4. év                       o   o   o   o  

 

Minden évben ugyanakkora összeget fizetünk, négy millió forintot. A négy év alatt visszafizetett összes díj hat millió forint. Ez a mi költségünk, kaptunk tíz millió forintot, visszafizettünk tizenhatmilliót. Ebből tízmillió a kölcsön összege volt, hatmillió meg a kölcsönt nyújtó a díjbevétele.

Tartalmazni kell a kölcsönszerződésnek a kölcsön összegét (a kölcsön tárgyát), ez most tíz millió forint. Tartalmazni kell törlesztő részletek összegét, számát és gyakoriságát. Most a törlesztő részlet négy millió forint volt, évente egyszer kellett fizetni és összesen négy törlesztés volt.

Ezek az adatok elegendők a THM kiszámításához, ha kevesebb lenne, nem lehetne kiszámítani, több pedig nem szükséges hozzá. Ennek a kölcsönnek a THM-je a hivatalos képlettel számolva 21,86%.

 

 

Devizakölcsön:

Az igazi devizakölcsön esetén devizát, mondjuk ötvenezer svájci frankot kérünk kölcsön. Az előző példához hasonlóan legyen a futamidő most is négy év és évente egyszer fizetünk törlesztő részletet. Svájcban kisebb az infláció, kevesebb kamatot kell ezért fizetni.

 

  1. év                       o o o o o    o o o o o    o x x x x  
  2. év                       o o o o o    o o o o o    o o x x x       
  3. év                       o o o o o    o o o o o    o o o x x   
  4. év                       o o o o o    o o o o o    o o o o x   

 

Összesen hatvanezer svájci frankot kell visszafizetni a kapott ötvenezer svájci frank után. Az összes díj tízezer svájci frank.

Egy igazi svájci frank kölcsön esetén a THM képletébe a deviza adatokat kell írni, svájci frankot. Negyvenezer a kölcsön összege és tizenötezer az évenkénti törlesztő részlet. A THM 7,71%.

 

Mindkét esetben pontosan meg volt határozva a kölcsön tárgya, az első esetben 10 millió forint volt, a második példában 50.000 CHF. Egyik esetben sem volt szükség sem lerovó, sem kirovó szavakra. A törvény előírása így is szó szerint teljesült:

 

„Az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni” – Az adós a kölcsön összegét fizette vissza!

„Ha a hitelező pénzintézet az adós kamat fizetésére köteles (bankkölcsön).” – Az adós kamatot fizetett a szerződésben rögzítetteknek megfelelően.

 

Az igazi deviza hitel esetén két formában lehetséges a szerződés teljesítése. Vagy van az adósnak deviza bankszámlája, vagy nincs.

 

Az első esetben a kölcsön összegét a bankkölcsönt nyújtó bank az adós deviza számlájára utalja. Amennyiben az adósnak forintra van szüksége, akkor a kölcsön összegét az adós átutalja a deviza számlájáról a forintszámlájára. A kölcsön törlesztésekor mindez fordítva játszódik le.

 

Amennyiben az adósnak nincs deviza számlája, akkor megteheti, hogy a kölcsön összegét készpénzben felveszi és egy pénzváltónál átváltja forintra. A kölcsön törlesztésekor pedig fordítva. Kicsit macerás készpénzzel mászkálni a pénzváltóhoz, de teljesen megfelel a jogszabályoknak.

 

Kényelmesebb megoldás azonban, ha az adós a bankot megkéri, hogy a deviza kölcsön összegét, az 50.000 CHF-t utalja a saját forint folyószámlájára.  A bankoknak van ilyen szolgáltatásuk.

 

Most az egyik legnagyobb hazai bank, az Erste Bank meghatározásait idézem (6):

„Valuta árfolyam: Fióki valutaváltásnál használt árfolyam. Az az árfolyam, amelyen a Bank valutát ad el vagy vesz forint ellenében. Készpénzre vonatkozik.

Számlakonverziós árfolyam: Jellemzőem számlák közötti, kártyás tranzakciók esetére alkalmazott árfolyamtípus. Hiteltörlesztésnél és devizaváltásnál használt árfolyam. Számlapénzre vonatkozik.

Kereskedelmi árfolyam: Kereskedelmi árfolyam, amin a Számlatulajdonosnak devizát ad el vagy vesz HUF ellenében.”

 

A különböző pénzintézetek ugyan nem ugyanezeket az elnevezéseket használják, de mindenhol megtalálható ez a háromféle pénzváltási mód: készpénz váltás, számlapénz váltás, számlapénz konverzió.

 

Az, hogy az adós a deviza kölcsön összegét (a kölcsön tárgyát) átváltja forintra, vagy átutaltatja forint számlaszámra, nem változtatja meg a kölcsön tárgyát! Az 50.000 CHF kölcsön attól még deviza kölcsön marad, hogy az adós úgy rendelkezik, hogy kéri a kölcsön összegét a forintszámlájára utalni.

 

A bankkölcsön törvényi meghatározásából ered, hogy „a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani”.

 

Az adós pedig a rendelkezésére bocsátott összeget (ami a kölcsönszerződében meg van határozva, mely a kölcsön tárgya) átváltja az imént említett három közül az egyik módon, ha a pénzre nem a kölcsön tárgyának megfelelő pénznemben van szüksége. A kölcsön törlesztésekor a folyamat értelemszerűen ugyanaz, csak épp a váltás fordított irányú.

 

A bankok és pénzintézetek azonban nagyon gyakran nem határozták meg a kölcsönszerződésben a kölcsön tárgyát. Ilyen, vagy ehhez hasonló megfogalmazásokat írtak a kölcsönszerződésbe.

 

Két példa:

a,

Adós elfogadja azt a tényt, hogy a nyilvántartásba vett devizaösszeg a jelen szerződés megkötése, valamint a folyósítás időpontja közti időszak alatt bekövetkező árfolyamváltozás miatt a finanszírozási igényhez képest 15%-al növelt mértékben kerül megállapításra. Ezen összeg tájékoztató jellegű, a tartozás tényleges összege …xy... pontban írtak szerint kerül megállapításra. Az …xy…pontban pedig: a Bank a kölcsönt minden esetben forintösszegben folyósítja, de ezt a folyósítás napján érvényes számlakonverziós deviza árfolyamon kiszámított CHF összegben tartja nyilván.

b,

A hitelező kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen közjegyzői okiratban meghatározott összegben és feltételekkel az Adósok, mint egyetemleges jogosultak részére svájci frankban nyilvántartott jelzáloghitelt nyújt. A kölcsön összege 7.000.000 Ft. A kölcsön összegének devizában való megállapítása a folyósítás napján érvényes, a Bank által alkalmazott deviza vételi árfolyamon történik, amelyről az Adósokat a Hitelező a folyósítási értesítő megküldésével tájékoztatja.

 

Mindkét példa esetén sérül a törvény. A kölcsönszerződés nem tartalmazza a kölcsön tárgyát (a), illetve a bank a későbbiekben nem azt az összeget követeli az adóstól, melyet a kölcsönszerződésben a „kölcsön összegének nevez” (b). A kölcsönszerződések e miatt a hiányosság miatt (is) érvénytelenek.

 

Gárdos Péter kénytelen időben visszautazni 70-80 évet, hogy megoldást találjon erre a valóban nagyon jelentős problémára, a kölcsönszerződések érvénytelenek. Előkerül tehát a rég elfeledett kirovó-lerovó elmélet.

 

Azonban erre az időutazásra semmi szükség sincs. Arra, hogy a kölcsön tárgya egy deviza árfolyamának változásától függ, hogy a visszafizetendő összeg egy deviza árfolyamának változásától függ, van jogszabályi megfogalmazás:

„11. származékos ügylet: olyan árualapú vagy pénzügyi eszközre vonatkozó, kereskedési célú vagy fedezeti célú határidős, opciós vagy swap ügylet, illetve ezek további származékai, amelyek

a) teljesítése pénzben vagy más pénzügyi instrumentummal történik,

b) értéke egy meghatározott kamatláb, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, illetve tulajdoni részesedést jelentő befektetés árfolyama, áru vagy pénzügyi eszköz ára, devizaárfolyam, árindex, árfolyamindex, kamatindex, hitelmérték (bonitás) vagy hitelindex, illetve egyéb hasonló tényezők (mögöttesek) függvényében változik,

c) a keletkezéskor nem vagy csak csekély mértékben igényelnek nettó befektetést más, hasonlóan a piaci tényezők függvényében változó ügyletekhez (szerződésekhez) viszonyítva,

d) pénzügyi rendezésükre előre meghatározott későbbi időpontban, illetve időpontig (a jövőben) kerül sor.”

(2000 évi C törvény a számvitelről)

 

Arról is jogszabály rendelkezik, hogy miként kell a pénzintézeteknek a származékos ügyleteket könyvelni. Pl.:

„A származékos ügyletek pozitív értékelési különbözetét követelésként, negatív értékelési különbözetét kötelezettségként kell elszámolni ügyletenként (szerződésenként) külön-külön és ennek megfelelően kell a mérlegben az egyéb követelések után, illetve az egyéb kötelezettségek után önálló tételként bemutatni.”

(250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól).

 

Léteznek könnyedebb, közérthetőbb megfogalmazások:

A származtatott vagy származékos ügyletek, derivatívák olyan befektetési ügyletek, amelyek értékét más értékpapírok, mögöttes termékek árfolyama határozza meg, vagyis az értéke másból "származik". A származtatott értékpapírokat feltételes követeléseknek is mondják. A derivatívák célja a gyakorlatban lehet fedezeti vagy spekulációs. Ez a leggyakrabban együtt jár - ami az egyik félnek fedezeti, a másiknak spekulációs.

(Wikipédia)

Származtatott ügyleteknek (más néven derivatív ügyleteknek) nevezzük azokat a befektetési ügyleteket, amelyek értékét más értékpapírok árfolyama  határoz meg. Másképp fogalmazva, egy származtatott ügylet értéke egy mögöttes termék értékéből származik. A befektetők fedezeti, arbitrázs és spekulációs céllal egyaránt használnak származtatott ügyleteket. A fedezeti célú ügyletnél a kockázatok csökkentése a cél. Arbitrázs esetében a kockázatmentes profit  szerzése a cél, amely az időbeli és térbeli különbségekből (és az információáramlás tökéletlenségéből) ered. Spekulációs befektetésnél pedig az árfolyam-ingadozások iránya és mértéke kerül a középpontba.
(Ecopédia)

 

A pénzintézet forintot helyezett ki, ügyfelével szemben követelése van, azonban nem annak az összegnek a visszafizetését követeli, amit átadott, hanem egy deviza árfolyammal módosított értékét. Az ügyfélnak adott pénz a bank részéről befektetés. A vissza fizetendő összeg egy deviza árfolyamától függ. Olyan pénzügyi eszközről beszélünk, melynek a teljesítésekor a vissza fizetendő érték egy meghatározott deviza árfolyam függvényében változik. Mennyivel jobban hasonlít a származtatott ügyletre a devizahitel, mint a lerovó-kirovó elméletre! Ha le akarjuk írni a napjainkban zajló folyamatokat, egyáltalán nem kell visszamenni a 30-as, 40-es évekbe!

 

További, most részletesen nem kifejtett problémát jelent az, hogy kamatot és díjat a pénzintézet nem a rendelkezésre bocsátott összeg után számolja (ahogy jogszabály előírja), hanem egy nyilvántartási összeg után (amire jogszabály nem ad lehetőséget).

 

Mint tudjuk a 2014 évi 38-as, 40-es és a 77-es törvényekből, a deviza csak egy számolási mód, nincs sem deviza vétel, sem deviza eladás ezekben a deviza árfolyamhoz kapcsolt bankkölcsön szerződésekben. A bankkölcsön tárgya, a kölcsön összege ismert a szerződés aláírásakor. A kölcsön tárgya az a forint összeg, amit a bank ügyfele a kölcsönkérelem benyújtásakor igényelt, mely összeggel kapcsolatban felmérték a biztosítékként felajánlott ingatlan értékét, mely értékből meghatározták a havi törlesztő részletet és felmérték az adós fizető képességét, hitelképességét. Az az összeg a kölcsön tárgya, melyet a bank utalt, pontosan úgy ahogy a törvény fogalmaz: „a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani”

 

Mit kell tehát az adósnak visszafizetnie? Forint összeget, amit kapott: „az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni.”

 

A „szerződés szerint” az ütemezést jelenti, ahogy a törvény elő írja: „a törlesztő részletek számát, összegét, a törlesztési időpontokat”. A „szerződés szerint” csak erre vonatkozik és nem valamiféle nyilvántartási összegre. Sem valamiféle lerovó-kirovó szómágia által meghatározott összegre.

Az adós a kölcsön összegét köteles visszafizetni (ez egyértelműen szerepel a törvényben) és nem valamiféle nyilvántartási összeget.

 

Forintkölcsönökről van tehát szó, ahogyan azt a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma nagyon pontosan érvelve megállapította.

„Összegezve: azt látjuk helyesnek, ha az ügylet jellegadó tartalma szempontjából – a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezési szabályra is figyelemmel – nem a teljesítés módjának (kirovó-lerovó pénznem, értékállandósági kikötés) tulajdonítunk jelentőséget, hanem a felek által a szerződés szerint teljesítendő szolgáltatásnak.”

 

 

 

 

2. Milyen volt a jogi szabályzás évtizedetekkel ezelőtt, amikor a hivatkozott jogelméleti megfogalmazások megszülettek?

 

Napjainkban (és évtizedek óta) teljesen természetes hogy „az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és társadalmi szervezetek, továbbá más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait” törvény  szabályozza. Ez a Polgári Törvénykönyv.

 

A 30-as 40-es években azonban nem volt Polgári Törvénykönyv. Volt törekvés arra, hogy a bíróságok törvények és ne jogelméleti okfejtések alapján hozzanak döntéseket, azonban az elég korán elindult kezdeményezés sokáig nem vezetett eredményre (7):

„A jogtörténetírás mindmáig nem tudott megnyugtató választ adni arra a kérdésre, hogy az európai kontinensen miért csak Magyarországon nem született meg a polgári törvénykönyv. Az Osztrák Polgári Törvénykönyv 1861 után is irányadó szempontokat adott, megóvta a bírói gyakorlatot a végzetes ingadozásoktól, emiatt nem volt olyan égetően szükség egy általános kódexre. Az önálló jogalkotásra egyébként is csak 1867 után kerülhetett sor, de a sok nagyon fontos feladat miatt csak a század vége felé, a Német Polgári Törvénykönyv munkálataival párhuzamosan készültek el az első átfogó tervezetek. Ekkorra már az új jogász és politikus generációk természetes állapotnak tekintették a meglévő helyezett. Nem volt olyan politikai tényező, amely a törvénykönyv elfogadását keresztül vitte volna.  Bár a jogtudomány öt teljes tervezetet is készített, a fentiek szerint.”

 

A 1928. évi XII. törvénycikkben (egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről), nem szerepel sem a lerovó, sem a kirovó szó. Viszont külföldi pénznemre való meghatározás szerepel benne: „a magyar törvényes értékben kifejezett névértéket az értékpapírba megjelölt külföldi pénznemnek a kibocsátáskori árfolyama alapján kell meghatározni.”

 

Semmi sem indokolja azt, hogy most, amikor már évtizedek óta megfelelő törvények szabályozzák a bankkölcsön fogalmát és a kölcsönszerződés kötelező tartalmát, Polgári Törvénykönyv előtti időszakokra nyúljunk vissza.

 

Ez az időszak, a XX. század 30-as, 40-es évei egyáltalán nem az emberi szabadságjogok kiterjesztéséről, a fogyasztóvédelem kialakulásáról és kiterjedéséről ismertek. E szempontból is érthetetlen hogy Gárdos Péter miért pont e korszakhoz nyúl vissza.

 

Nemrég mind a Polgári Törvénykönyv mind a Hitelintézeti törvény teljes mértékben megújult. A jogalkotóknak nem volt szándékában pótolni azt a „hiányosságot”, hogy hiányzik a törvényekből a lerovó-kirovó elméletet.

 

 

 

3. Mi kell érteni tartozás kifejezés alatt? Miként fogalmazta meg, határozta meg tartozás jellemzőit, tulajdonságait a Polgári Törvénykönyv?

 

Gárdos Péter az alábbi határozott megállapításokat teszi:

„Noha a pénztartozás a polgári jogviszonyok egyik legalapvetőbb fogalma, annak definícióját a Ptk. nem rögzíti.”

„A pénztartozás fogalma a Ptk. 231. §-ából vezethető le. E § szerint a pénztartozást – ellenkező kikötés hiányában – a teljesítés helyén érvényben levő pénznemben kell megfizetni. Más pénznemben vagy aranyban meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam alapulvételével kell átszámítani.”

 

Nézetem szerint ezek nem megalapozott állítások. A Ptk. tanulmányozásából egész más következtetéseket lehet levonni. A Ptk. 231. § (illetve a 232. §) ugyanis nem fogalmazza meg a pénztartozás fogalmát, egyáltalán nem definiálja

 

 

Három dolgot állít a törvénykönyv ezen része:

1. A teljesítés  helyén, a pénztartozás megfizetésének a helyén lévő pénznemben kell a pénztartozást megfizetni.

2. Amennyiben a pénztartozást aranyban vagy más pénznemben  határozták meg, akkor is teljesítés helyén lévő pénznemben kell a tartozást megfizetni, a fizetés helyén és idején érvényben lévő árfolyam (más pénznem esetén) illetve ár (arany esetén) átszámításával. (Lám , átszámításról van szó és nem valamiféle pénzváltásról.)

3. A pénztartozás után kamatot kell fizetni.

 

A kamatot fizetési késedelembe esés időpontjától kell megfizetni (301. § (1)). Ez a kötelezett késedelme. Ez szerződésszegésnek számít, mivel a fizetésre kötelezett nem tesz eleget a fizetési kötelezettségének, akként, ahogy a szerződés tartalmazza.

A pénztartozás teljesítése később is szerepel a Ptk-ben. A jogosult, akinek tartoznak, köteles a fizetési határidő előtt is elfogadni fizetést, és a fizetés és a határidő közti időszakra nem jár kamat. (292. § (2)).

 

Nézzünk egy nagyon egyszerű példát, olyant amilyent hazánkban mindenki megért, mely bárkit bármikor érinthet. Olyan példát, amilyent bárki bármikor kipróbálhat. Kiváló példa a fentiek szemléltetésére egy közüzemi szerződés.

„Közüzemi szerződés alapján a szolgáltató köteles meghatározott időponttól a felhasználó számára folyamatosan és biztonságosan a felhasználó igénye szerint meghatározott közüzemi szolgáltatást - így különösen gázt, villamos energiát és vizet - nyújtani, a felhasználó pedig köteles időszakonként díjat fizetni.” (387. §)

 

Minden hónapban érkezik, mindannyiunk számára, az elektromos művektől a villanyszámla. A számlán szerepel a fizetendő összeg és a fizetési határidő, valamint ott van a csekk is, melyen be kell fizetni a számlán feltüntetett összeget. A felhasználónak fizetési kötelezettsége van, ennek eleget kell tennie a fizetési határidőig. Ha a felhasználó nem fizet határidőre, akkor tartozása lesz az elektromos művek felé. Ha öt nappal később fizeti meg a villanyszámla díját, akkor az elektromos művek öt napra fog számolni kamatot (késedelmi kamatot). Amennyiben a felhasználó nem fizeti be a csekket, akkor kap egy fizetési felszólítást, és kap a fizetésre egy második határidőt. Ha a felhasználó fizet a második határidőn belül, akkor a (késedelmi) kamatot nem a második fizetési határidőig számolja az elektromos művek, hanem a fizetés határidejéig. Amennyiben a felhasználó a második, a harmadik stb felszólításra sem fizet, akkor az elektromos művek kikapcsolja az áramot, leszereli a villanyórát és felmondja a közüzemi szerződést. A tartozás összegét valamint a felhalmozott (késedelmi) kamatokat egy behajtóval megpróbálja behajtani.  Esetenként a behajtás folyamata megelőzi a szerződés felmondását.

 

A Ptk a szerződések között (közüzemi, adásvétel, szállítási, tervezési, építési) szerepelteti a most minket érintő pénzkölcsönöket is:

„XLIV. fejezet – A bank és hitelviszonyok

1. A hitel és a kölcsönszerződés

523. § (1) Kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adás rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. (2) Ha a hitelező pénzintézet – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az adós kamat fizetésére köteles (bankkölcsön).”

 

Ezt a kamatot nem azért kell fizetnie a kölcsön (a bankkölcsön) felvevőjének, mert tartozás van, hanem azért mert ez a kamat (leggyakrabban ügyleti kamatnak nevezik) a pénzkölcsönért fizetett ellenszolgáltatás. Ez nem a tartozásnál szereplő késedelmi kamat! A kamatot most kölcsön kapott összeg használatáért fizetjük:

„7. Kamat: az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy egyéb hozadék.”

(Hpt. Egyéb meghatározások)

 

Egy szerződés megkötése során az egyik félnek kötelezettsége keletkezik a szolgáltatás teljesítésére, a másiknak jogosultsága a szolgáltatás követelésére (198. § (1)). A szerződésben megfogalmazott szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár (200. § (1). Ezek az általános megállapítások igazak a pénzkölcsönökre is.

 

Amikor valaki a pénzintézetnél kölcsönszerződést köt,  majd a pénzintézet eleget tesz a szerződésben vállalt kötelezettségének, ügyfelének a rendelkezésére bocsátja a szerződésben meghatározott pénzösszeget, akkor a bank ügyfelének nem lesz tartozása. Épp hogy megkapta a banktól a pénzt, a kölcsönt, amire szüksége volt. Ekkor még fizetési kötelezettsége sincs! A szerződésben leírt módon lesz majd köteles a kölcsön összegét visszafizetni. Hónapról hónapra fizeti majd a törlesztő részleteket, melynek egy része a kapott kölcsön összegét csökkenti, egy másik része pedig a kamat.

 

Nem csak a hétköznapi életben, hanem a törvényekben is adósnak hívják azt, aki a banktól kölcsönt vesz fel. Az összeg amit vissza kell fizetni, az az adósság. Nem tartozás, hanem adósság!

 

Amennyiben az adós egyik hónapban nem fizeti meg a havi törlesztő részletet, akkor tartozása keletkezik. Ha 120.000 Ft volt a havi törlesztő részlet, melyet április 15.-ig kellett megfizetnie, azonban csak április 25.-én fizeti meg a törlesztő részletet, akkor 10 nap fizetési késedelembe esett. Erre a 10 napra késedelmi kamatot kell fizetnie.  Nem a teljes kölcsön összegével fog tartozni a banknak, nem is az aktuális adósságával, hanem csak a havi törlesztő részlettel. Ha a kölcsön összege 15.000.000 Ft volt és az adósság akkor éppen 8.000.000 forint, akkor a bank nem számolhat sem 15.000.000 forint után 10 napra késedelmi kamatot, sem a 8.000.000 forint után 10 napra késedelmi kamatot, hanem kizárólag csak a 120.000 forint havi törlesztő részlet után, mert csak ennyi az adós tartozása és nem több.

A törvény csak a tartozás esetében engedi meg, hogy más pénznemben vagy aranyban tartsák nyílván. Bankkölcsön esetén egyértelműen fogalmaz: „az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni.”

 

A törvény kifacsarása azt állítani, hogy bankkölcsön szerződés létrejöttekor tartozása lesz az adósnak és ezt a tartozást a Polgári Törvénykönyv alapján idegen devizában is meg lehet határozni, vagy ahogy leggyakrabban mondják, nyílván lehet tartani.

 

Minden egyes pénzintézetnek lehetősége volt forintkölcsönt (pl. 10 millió forint a kölcsön tárgya) vagy devizakölcsönt (pl. 50.000 CHF a kölcsön tárgya) nyújtani. Olyan lehetőség jogszerűen nincs, hogy „mintha devizakölcsön”: CHF-ben tartom nyilván a 10 millió forint bankkölcsönt.

 

 

 

4. Milyen megtévesztésekről beszélhetünk a bankkölcsönök kapcsán?

 

E hónap végéig, 2015 április végéig legalább 1,7 millió szerződéssel kapcsolatban fognak a pénzintézetek elszámolásokat küldeni az adósaiknak (8).

„A jegybank által a piaci szereplőktől bekért adatok szerint a pénzügyi intézmények áprilisig mintegy 1,703 millió - élő vagy már megszűnt - ügyfélszerződésnél küldenek ügyfélértesítőt és számolnak el. E szám nem tartalmazza a korábban kedvezményesen végtörlesztett mintegy 170 ezer hitelt, amelynél az elszámolás nem automatikus, az arra vonatkozó igényt március 31-ig lehet kezdeményezni.

Az elszámolási törvény alapján a pénzügyi intézmények 2015. április 30-ig küldik meg ügyfeleiknek a deviza alapú kölcsönöknél tisztességtelenül elvont összegeket és az egyéb elszámolási tudnivalókat tartalmazó értesítő leveleket. A pénzügyi teljesítés legkésőbb a megküldéstől számított 15 munkanapon belül történik meg.”
 

Ezzel egy időben 3.600 milliárd forint értékű deviza elszámolású kölcsönt kényszerforintosítanak (9).

„A miniszter szerint a devizaalapú fogyasztói jelzáloghitelek kivezetésével mintegy 3.600 milliárd forint hitelt forintosítottak.

A deviza- és forinthitelekkel kapcsolatos elszámolás a hitelintézeteknél 2,4 millió, a pénzügyi vállalkozások ügyfeleivel együtt 3 millió szerződést is érinthet. 

A lezárt hitelek esetében a visszafizetést pénzben, a még élő szerződések esetében pedig a törlesztőrészletek csökkentésével kell teljesíteni.

A szaktárca számításai szerint a visszatérítés átlagos mértéke 25 százalék lesz.”

 

A számítások szerint legalább 1.000 milliárd forint a visszatérítés nagysága, ekkora összeget fizetnek vissza a bankok illetve ennyivel csökkentik a meglévő adósság nagyságát.

Ez a hatalmas visszatérítési összeg a jogtalan kamatláb emelésből, a jogtalan árfolyamrésből és nagyon kis részben a kényszerforintosításból adódik.

A hazánkban tevékenykedő pénzintézetek szándékosan visszaéltek helyzetükkel, gátlástalanul becsapták ügyfeleiket, figyelmen kívül hagyták a jogszabályokat és tisztességtelen gyakorlatot folytattak.

 

Dr. Szabó Máté így fogalmazza meg a problémát (10):

„Az elmúlt években hazánkat is sújtó globális pénzügyi-gazdasági válságot nem lehet csupán pénzügyi eszközökkel megoldani. A pénzügyi szolgáltatások piacának olyan feltételekre van szüksége, amelyeket nem tud önállóan megteremteni, mint például a bizalom. Mára világossá vált, hogy a gazdasági-pénzügyi rendszer válságának – anélkül, hogy azok jelentőségét kisebbíteném – nem kizárólag gazdasági vagy pénzügyi okai vannak, így a bizalom sem gazdasági-pénzügyi elem, hanem etikai magatartás. Ha a pénzügyi szolgáltatások sajátos szabályok szerint működő piacának bármelyik szereplője ezt figyelmen kívül hagyja, a piac önmagától nem lesz képes újra felépíteni.

A jogbiztonság érvényesülése szempontjából visszás, hogy az állam (a szabályozás) az információs erőfölényben lévő pénzügyi szolgáltatók tevékenységét fogyasztóvédelmi szempontból jelenleg alig korlátozza, a velük szemben jóval gyengébb pozícióban lévő ügyfelek számára ugyanakkor fogyasztóvédelmi eszközöket csak korlátozottan biztosít. Mindez alkalmas arra, hogy a jogbiztonság elve, a tisztességes eljárás követelménye, valamint a tulajdonhoz való jog sérelmét okozza.”

 

Miskolczi Bodnár Péter így látja (11):

„A korrekt tájékoztatás a polgári jog alapvető elvárása a szerződő felektől. Az együttműködési kötelezettség részeként a szerződés megkötése során kötelesek a felek a szerződést érintő valamennyi lényeges körülményről informálni egymást.

A tájékoztatásnak még nagyobb a szerepe, ha az egyik fél fogyasztó, a másik pedig vállalkozás. A laikus fogyasztó és a szakértő vállalkozás között információs szakadék tátong, amely komolyan akadályozza a fogyasztót szükségleteinek és pénzügyi lehetőségeinek leginkább megfelelő termék kiválasztásában.

 

A pénzügyi szolgáltatások területén a fogyasztó jellemzően igen terjedelmes, sajátos nyelvezetű blankettaszerződésekkel szembesül. Az egyes konkrét szerződésekhez további, nehezen hozzáférhető, megismerhető, terjedelmes általános szerződési feltételek is társulnak. Az átlagos magyar ügyfél élete során csupán néhány alkalommal vesz igénybe ugyanolyan jellegű pénzintézeti szolgáltatást, nincs tehát tapasztalata, nem alakul ki olyan rutinja, mint az élelmiszerek vagy a háztartásban szükséges termékek megvásárlása során.

 

A megtévesztésnek mind az aktív, mind a passzív formáját tiltja a jog (bizonyos további feltételek megléte esetén).

 

Az aktív megtévesztés, tiszta és egyszerű esete, amikor a vállalkozás valótlan tényt állít a kereskedelmi kommunikációi során. Egy másik eset, ami már bonyolultabb, amikor ugyan valós tényeket állít, de ezt olyan módon teszi, hogy a fogyasztónak a tévedése bekövetkezik vagy ennek a lehetősége kialakul, és ennek hatására a fogyasztó esetleg olyan döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre lehetőség teremtődik.

 

Passzív megtévesztésről akkor beszélünk, ha a tájékoztatás nem az abban szereplő valótlan közlések miatt jogellenes, hanem amiatt, hogy a közölt – önmagában nem valótlan – tájékoztatás mellől hiányzik valami, ami ahhoz hozzátartozna. A hiány két „fokozatát” különböztetjük meg. Elhallgatásnak nevezzük azt az esetet, amikor egyáltalán nem szerepel a tájékoztatásban valami, aminek ott kellene lenni. Elrejtésről akkor beszélünk, ha ugyan formálisan megtalálható a közölt üzenet minden eleme az adott tájékoztatásban csak éppen olvashatatlanul (például az apró betűvel történő közreadás miatt) vagy észlelhetetlenül (például a közlés rövid időtartama vagy más figyelemelterelő körülmény miatt), és így az nem válik a fogyasztó által vett üzenet részévé. Elhallgatás és elrejtés esetén is csak akkor beszélhetünk jogellenességről, ha a hiányzó információ miatt a tájékoztatás más értelmet kap.

 

A fogyasztó sokszor a szerződés legfontosabb elemeit illetően sem kap teljes körű tájékoztatást, gyakran csak utólag szerez tudomást olyan feltételekről, amelyek az ő esetében nem valósulnak meg, és a hiányzó feltétel miatt nem jut hozzá a remélt kedvező szolgáltatáshoz, vagy az általa számítottnál magasabb ellenértéket kell, hogy megfizesse.”

 

Veress Zoltán álláspontja (12):

„Manapság a piacon a fogyasztók többsége kiszolgáltatott helyzetben van a kínálati oldal professzionális szereplőivel szemben, akik a kiterjedt reklám és marketing tevékenység révén képesek a keresletet manipulálni, továbbá olyan információkkal rendelkeznek az értékesíteni kívánt termék/szolgáltatás, az ügyletre vonatkozó jogszabályok, gazdasági ismeretek, stb. vonatkozásában, amelyekkel az átlagos vásárlók nincsenek tisztában. Ezt az egyenlőtlen információ eloszlást nevezi a szakirodalom információs aszimmetriának. A fenti egyensúlytalan helyzet, illetve ennek mérséklése érdekében a gazdaságba történő állami beavatkozás lehetőségét a közgazdászok többsége is elismeri, hiszen a teljesen korlátlan verseny végül magát a piaci versenyt is ellehetetlenítheti a monopóliumok, erőfölényes vállalkozások létrejötte révén.

 

A pénzügyi szférában az információs aszimmetria, az ügyfelek kiszolgáltatottsága talán még inkább jelen van, mint néhány más piaci szegmens esetében. Ennek okát az alábbi problémákban jelölhetjük meg:

  • A szolgáltatók az éles piaci versenyben egyre komplexebb, bonyolult feltételrendszerű termékeket dolgoznak ki, amelyek lényegét, gazdasági és jogi hátterét, kockázatait az átlagfogyasztók nem értik;
  • Nehezen átlátható és összehasonlítható árazás és költségek;
  • Fogyasztók nem megfelelő tájékoztatása – például túl bonyolult, nehezen érthető, esetleg szándékosan félreérthető tájékoztatás, kockázatok elhallgatása;
  • A fogyasztó számára a vásárlás (szerződéskötés) előtt nagyon nehéz a termékek jellemvonásait megismerni;
  • A pénzügyi szerződések gyakran annyira összetettek, hogy még ha a fogyasztót részletes és pontos információban részesítik is, súlyos problémát jelent ennek az információnak a megértése;
  • A pénzügyi termékek vásárlásának hatásait gyakran csak jóval később, a jövőben tapasztalják a fogyasztók.”

 

Gárdos Péter ezeket a tényeket nem sorolja fel, nem veszi figyelembe. Mint ahogy nem veszi figyelembe Rogán Antal Parlamentben elhangzott megállapításait sem (13):

 „Azokat az embereket, akik annak idején a devizahitel felvételének a lehetőségével éltek, kevés kivétellel, de gyakorlatilag megtévesztették és becsapták; megtévesztették és becsapták abban az értelemben, hogy messze nem voltak tisztában a devizahitelek felvételének minden kockázatával.

De még ha azzal tisztában is lettek volna, minden valószínűség szerint senki nem hívta fel a figyelmüket arra, hogy azok a szerződéses konstrukciók, amelyeket aláírhattak akkoriban - és nem volt más választásuk mást aláírni -, gyakorlatilag minden egyes kockázatot kivétel nélkül az ügyfélre hárítanak.

 

Valószínűleg arra sem hívta fel senki külön egyébként a hitelfelvevők figyelmét, hogy mindezeken túlmenően nem elegendő az, hogy a devizahiteleknek magukban óriási árfolyamkockázatuk van, nem elegendő az, hogy minden kockázatot a hitelt nyújtók, tehát a bankok és a pénzintézetek a hitelfelvevők, azaz a magyar családok számára hárítanak át, ezenkívül ráadásul az akkoriban aláírt szerződésekkel ezt egyoldalú szerződésmódosítás keretében is megtehették a magyar bankok.

 

Tisztelt képviselőtársaim, ez bizonyos értelemben Európában is egyedülálló. Ily módon, ekkora kockázatot egyoldalú szerződésmódosítással, minden kockázati elem áthárításával, azt gondolom, nincs olyan európai uniós tagállam, ahol ezt a hitelezési gyakorlatot folytatni lehetett volna.”

 

Ez a kedvezményes árfolyamú (CHF esetén 180 Ft-os árfolyam) végtörlesztést lehetővé tevő törvény benyújtásakor hangzott el. Akkor, 2011-ben, lényegében csak az árfolyamkockázatról volt szó, a jogtalan kamatláb emelésekről és a jogtalan árfolyamrésről nem. A végtörlesztés csak egy szűk rétegnek tette lehetővé, hogy meneküljön a devizahitelétől. Az egy külön vizsgálandó  történet, hogy ha a pénzintézetek „megtévesztették és becsapták” a hitelfelvevőket, akkor miért csak egy részének nyújtottak végleges megoldást 2011.-ben.

 

 

Az árfolyamkockázattal kapcsolatban egyértelmű és az uniós elveknek megfelelő a Kúria álláspontja (14):

„Ha a pénzügyi intézménytől kapott nem megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás elmaradása folytán a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli, a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen, aminek következtében a szerződés részlegesen, vagy teljesen érvénytelen."

 

Gárdos Péter végkövetkeztetése a tények ismeretében megdöbbentő: akkor is devizában kell számolni az adósságot, ha a kölcsönszerződés azért teljesen érvénytelen, mert a pénzintézet az ügyfelét az árfolyamkockázat tekintetében félrevezette, vagy ahogy Rogán Antal mondta a Parlamentben „megtévesztette és becsapta”. Ráadásul még kamat is megilleti a bankot Gárdos Péter szerint, mintha valóban lenne tisztességes kölcsönszerződés, mintha valóban lenne egyáltalán valamiféle kölcsönszerződés, mely a felek egyező akaratát tükrözné.

 

Az ország lakosságának felét szándékosan, előre eltervezetten több ezer milliárd forinttal becsapták a bankok, Gárdos Péter tanulmánya és érvelése szerint mégis jár nekik kamat. Nem mondhatunk erre mást, csak azt hogy elképesztő. Lázár János szóhasználatával élve „pofátlan” megoldás lenne: a károsult fizet kamatot és nem a károsító fizet kártérítést.

 

Gárdos Péter állítja, hogy „a devizahitelekkel kapcsolatos probléma alapvetően a 2008. év végén bekövetkezett gazdasági válságból fakad.” Ez az állítás leveszi a felelősséget a pénzintézetekről, mintha ők nem is tehetnének semmiről! Egyértelműen megállapítható, hogy az alapvető probléma a pénzintézetek törvénysértése, tisztességtelen viselkedése, gátlástalansága. Ez az alap, ebből kell minden esetben kiindulni!

 

Gátlástalanok, mert már 2006-ban tisztában voltak azzal, hogy a forint jelentősen túlértékelt, kevésbé romlott, mint amennyire indokolt lett volna (15), (16).

Ha a 2000. évi átlagot 100-nak tekintjük, akkor - akár a fogyasztói árak, akár az ipari termelői árak alapján számított - HUF/EUR reál effektív árfolyamindex 2005. októberig nagyjából 22 százalékkal erősödött. Másképp ez azt jelenti, hogy a forint árfolyama 22 százalékkal kevésbé gyengült, mint ha a hazai és az EU-s infláció különbözetének megfelelően változott volna.
A fajlagos munkaerőköltség alapján számított HUF/EUR reál effektív árfolyam index 2005. júniusig nagyjából 16 százalékkal erősödött. Vagyis a forint 16 százalékkal kevésbé gyengült, mint ha a forintért vásárolható termelékeny munka mennyiségét vettük volna alapul.

 

Gátlástalanok mert eközben, ezzel egy időben azt állították, hogy a CHF kölcsön biztonságos (15), (16):

A hosszabb lejáratú hitelt felvenni szándékozók továbbra is nyugodtan választhatják a devizaalapú konstrukciókat, mert a hitel futamideje alatt valószínűleg nem lesz a törlesztési terhet jelentősen és tartósan megnövelő árfolyammozgás -  állítja a Magyar Bankszövetség (MB).

Mivel a devizahitelek túlnyomó többsége hosszabb lejáratú (lakás- és gépkocsi-finanszírozási) hitel, az esetleges néhány napos nagyobb árfolyam ingadozás a törlesztési terheket érdemben nem változtatja meg. Nem kell tehát attól félni, hogy az árfolyamkockázat miatt a devizában hitelt felvevő háztartásokat súlyos veszteségek érhetik.

Az MB szerint hosszabb távon egyértelműen azzal kell számolni, hogy a forint árfolyama - legalábbis reálértelemben – folyamatosan felértékelődik.

 

Gátlástalanok, mert a CHF-hez kötött elszámolást erőltették, mivel ezen nagyobb haszon volt várható, mint az EUR-hoz kötött elszámolás esetén (17).

Az EURO árfolyamának átlaga 2007-ben 251,30 forint volt.

Idén eddig, 2015 április 10.-ig az átlag EURO árfolyam 307,70 forint. Az emelkedés 8 év alatt 22%.

A CHF árfolyamának átlaga 2007-ben 153,00 forint volt.

Idén eddig, 2015 április 10.-ig az átlag EURO árfolyam 288,90 forint. Az emelkedés 8 év alatt 89%.

 

Mint tudjuk (már törvény is született erről) a deviza csak egy elszámolási mód, nincs semmiféle deviza vétel és nincs deviza eladás sem. Könnyű belátni, ha az elszámolási mód 8 év alatt 22%-al emelkedik az elviselhetőbb, mint ha 89%-kal emelkedik. Elviselhetőbb az adósnak, viszont kevesebb bevételt hoz a pénzügyi rendszernek.

 

Gárdos Péter figyelmen kívül hagyja, hogy a pénzintézetek kiemelten CHF elszámolású szerződéseket írattak alá ügyfeleikkel, olyan szerződéseket melyek számos pontban voltak már az aláírás pillanatában törvénytelenek, tisztességtelenek. Gárdos Péter nem veszi számba a pénzintézetek által okozott kárt, így nem tér ki az okozott kár megtérítésére sem.

 

 

 

Zárszó

 

 

Amiről nem esett szó ebben az elemzésben, hogy a Kúria a bíróságokra nézve kötelező érvényű határozatokat hoz a pénzügyi szektor érdekeit előtérbe helyezve. Most a pénzügyi szektor nem érte el teljes mértékben a célját (jelen esetben az érvénytelenség jogkövetkezménye tekintetében bíróságokra nem kötelező érvényű ajánlást fogalmazott meg (19)).  Korábban azonban a bankszektor által képviselt álláspontot helyezte több esetben előtérbe a Fővárosi Ítélőtáblával szemben.

 

Hosszas fejtegetést követel annak vizsgálata, hogy miként hoznak törvényt hazánkban a Bankszövetség és a Kormány megállapodása alapján, teljesen elkerülve a társadalmi egyeztetést, teljeses mértékben elzárkózva attól, hogy devizahiteles érdekvédő szervezetek véleményét meghallgassák.

 

Kiváló jogelméleti téma, hogy miként módosíthat egy törvény bankkölcsön szerződés szövegén, mik ennek az alkotmányos feltételei? Mi van akkor, ha az Alkotmánybíróság keretet és feltételrendszert szab a szerződések alkotmányos törvény általi megváltoztatására, azonban a törvényhozás és a Kormány ezt figyelmen kívül hagyja? Lehetséges-e alkotmányosan egy konkrét esetben kétféle módon módosítani a kölcsönszerződéseket, az érintettek kis részének nagyon kedvezően, a többi részére nézve pedig nagyon hátrányosan?

 

Ezt az elemzésemet vitaindítónak szánom, ideje ütköztetni a különböző véleményeket, hogy a vita következményeként olyan jogszabályok szülessenek, olyan pénzügyi felügyeleti rendszer alakuljon ki  és olyan bírói gyakorlat honosodjon meg, hogy ne legyen szükség a következő nemzedékek idején arra, hogy millió számra kelljen törvény által előírva a pénzintézeteknek elszámoló leveleket készíteni, azért hogy perek tízezreit, százezreit elkerüljék, és ne kelljen a bíróságoknak 20-30 oldalas bankkölcsön szerződések értelmezésével 4-5 évig eredmény nélkül bíbelődni.

 

 

 

Valljuk,

hogy a polgárnak és az államnak közös célja

a jó élet, a biztonság,

a rend, az igazság,

a szabadság kiteljesítése.

 

 

Valljuk,

hogy népuralom csak ott van,

ahol az állam szolgálja polgárait,

ügyeiket méltányosan, visszaélés

és részrehajlás nélkül intézi.

 

 

 

Áll az Alaptörvényben, áll a Nemzeti Hitvallásban. Az „igazság kiteljesítés” – lássunk végre hozzá, mi jogászok, közgazdászok, mérnökök, mi akik végül is azért tanultunk  állami intézményekben, állami oktatás keretében, hogy az egész nemzet javát szolgáljuk.

 

 

Itt a feladat előttünk, lássunk hozzá, ismerjük meg és oldjuk meg a problémákat, azokat amit elénk tettek a pénzintézetek és kiszolgálóik.

 

A felsorolt pár probléma bár hatalmas méretű, sajnos egyáltalán nem teljes körű, Gárdos Péter tanulmányának minden állítására nem tudtam most kitérni.

 

 

 

 

Szabó József

okleveles gépészmérnök

a Parlament Fogyasztóvédelmi Bizottságának devizahiteles civil szakértője (2011-2014)

 

 

2015. április 12.

 

Hivatkozások listája:

 

 

 

  1. Gárdos Péter: A kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezménye (tanulmány) – Jogtudományi Közlöny 2014. november
  2. A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának álláspontja a deviza alapú fogyasztási kölcsönszerződések érvényességével kapcsolatos elvi kérdésekben (a 2013. december 9-én megtartott szakmai tanácskozáson elfogadott álláspont)
  3. Gárdos István – Nagy András: A devizahitel jogi alapkérdései – Hitelintézeti Szemle 2013. 5. szám
  4. Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda honlapja - http://www.gfmt.hu/
  5. Szabó József: Devizahitel – Hol az (i)gazság? - ISBN: 9789631210095
  6. Erste Bank honlap – Napi árfolyam típusok, árfolyam magyarázatok http://www.erstebank.hu/ekwa-web-web/exchangeRates.jsp
  7. Magánjogi kodifikáió – Magyar jogtörténet - Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék http://majt.elte.hu/Tanszekek/Majt/Magyar%20JogtorteNET/magyarazatok/maganjogikodifikacio.htm
  8. Magyar Nemzeti Bank - MTI közlemény 2015.03.18.
  9. Kormány.hu - A jövő héttől megkezdődik a devizahiteles ügyfelekkel való elszámolás - 2015. február 27.
  10. Állampolgári jogok országgyűlési biztosa - Pénzügyi jogi projekt 2011/3
  11. Miskolczi Bodnár Péter - Fogyasztók megtévesztéssel szembeni védelme a pénzügyi szektorban - Pénzügyi Szemle 2014/1
  12. Veres Zoltán- Ügyfélvédelem a pénzügyi szektorban: Gondolatok a pénzügyi fogyasztóvédelem egyes alapkérdéseiről - Jogelméleti Szemle 2013/4. szám
  13. Az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény benyújtása - 111. ülésnap, 2011.09.19. 206. felszólalás – Rogán Antal a napirendi pont előadója
  14. A Kúria Polgári Kollégiumának 2/2014 számú jogegységi határozata – 2/2014 PJE – 2014. június 16. 
  15. Bankszövetség: Tájékoztató a devizaalapú lakossági hitelek kockázatairól – 2006.január 26.
  16. Bankszövetség: nem kell félni a devizaalapú konstrukcióktól Bankszövetség - MTI közlemény - 2006. január 31.
  17. MNB hivatalos deviza árfolyamok
  18. Kúria joggyakorlat-elemző csoport: Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazhatósága kölcsönszerződéseknél (összefoglaló vélemény) – 2015. február 3.