Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


a sajtó félre vezet

2015.05.13

RÉSZLETEK KÉT MAI CIKKBŐL

 

Ezért nőtt a tartozás

A devizahitelek sajátossága, hogy a hitelek mögött valamilyen deviza van. A Kúria tavalyi döntése értelmében ezzel a bankok tisztességesen jártak el, hiszen az akkori törvények megengedték ilyen típusú hitelkihelyezést, így a szerződések ezen pontja nem támadható. Érdemes észben tartani, hogy az erről szóló kitételt szinte kivétel nélkül minden adós aláírta a hitel felvételekor. Ez egyébként sok esetben kiemelt vastag betűvel volt feltűntetve a szerződésben, sőt, egyes bankoknál külön, kiemelt nyilatkozattal kezelték a kérdést.

 

Tavaly a Kúria három feltételt vizsgált:

  • Az árfolyamrés alkalmazását
  • Az egyoldalú kamatemelést
  • A deviza alapú elszámolást hitelek esetén

Ezek közül a deviza alapú elszámolást tisztességesnek ítélte (ahogy azt korábban kifejtettük emiatt emelkedett meg a tőketartozás), azonban a másik két témában az ügyfelek javára döntött. Emiatt születhetett meg az elszámolási törvény, ami alapján az adósoknak visszamenőlegesen visszajár a tisztességtelen elvonások miatt kialakult többlet.

 

05.13---penzcentrum.png

 

http://www.penzcentrum.hu/hitel/szivrohamot_kapnak_a_devizahitelesek_igy_nohet_a_tartozas.1044719.html

 

 

A devizahitelek sajátossága, hogy ezek mögött a bank devizafedezetet tart. A Kúria döntése értelmében ezzel a bankok tisztességesen jártak el (az akkori törvények értelmében egyébként szabadon kihelyezhettek ilyen típusú kölcsönöket a hitelintézetek).

A szerződések ezen pontja nem támadható. Azt viszont érdemes észben tartani, hogy az erről szóló kitételt szinte kivétel nélkül minden adós aláírta a hitelfelvételkor. Ez egyébként sok esetben kiemelt vastag betűvel volt feltüntetve a szerződésben, sőt, egyes bankoknál külön, kiemelt nyilatkozattal kezelték a kérdést.

 

05.13---metropol.png

 

http://www.metropol.hu/itthon/budapest/cikk/1318481-ezert-nagyobb-a-toketartozas


AZT SUGALLJÁK, NEM ÉRDEMES PERELNI !

 

EZ NEM IGAZ - VAN MIÉRT PERELNI A BANKOKAT

 

AZÉRT, HOGY CÁFOLJUK A CIKKEKET ÉS AZÉRT,

HOGY TÁJÉKOZTASSUNK,

MTI KÖZLEMÉNYT ADTUNK KI

 

MIVEL A SAJTÓ NAGY RÉSZE MANIPULÁL

NEM IS BESZÉLVE A KORMÁNYRÓL

 

NEKED KELL AZ ISMERŐSEIDET

HITELESEN TÁJÉKOZTATNI !