Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


a K&H Bank és a MKB Bank perének tanulságai

2014.09.09

 A jelentőségéhez mérten rendkívül kevés információk jelennek a meg a bankok –állam perekről.

Két alap információ forrás van, a Fővárosi Törvényszék honlapja és az mti. Mindkettő rendkívül szűkszavú sajnos.

 

Ma két ítélet született: K&H Bank és MKB Bank.

 

 

2b-01.png

 

Több olyan megállapítást tett a beszámolók szerint a Bíróság, mely sokunk évek óta húzódó perében is szerepel.

 

MKB Bank:

 

„Az oklista példálódzó felsorolása nem felelt meg a tételes meghatározottság elvének, illetve egyes megfogalmazások túl általánosak voltak, ezért nem feleltek meg az átláthatóság, egyértelműség törvényben rögzített elvének. Ilyen volt például a bank "pénz- és tőkepiaci zavarokra" vonatkozó szerződéses kitétele, mely a bíróság szerint a fogyasztó számára nem átlátható megfogalmazás.
        Azzal a felperesi érveléssel kapcsolatban, hogy a bank szerződéses kikötései az éppen hatályos jogszabályoknak megfeleltek, a bíró szóbeli indoklásában kitért a Kúria egy korábbi állásfoglalására, mely szerint attól még lehet egy szerződés tisztességtelen, hogy nem ütközik jogszabályba.”


„A bíróság megállapította, hogy mind a Magatartási Kódex, mind a jogszabály keret jellegű szabályozás, ezek minden változtatás és egyediesítés nélküli átvétele nem felel meg a bíróság által vizsgált hét elvnek. Ugyanis a módosításra lehetőséget adó körülmények meghatározása olyan általános jellegű gyűjtő fogalmakkal történt, amelyek tartalmi szempontból nem minősültek taxatívnak, ezáltal nem voltak átláthatóak és egyértelműek. Mindezek a felperes számára olyan végtelen számú módosításra adtak lehetőséget, hogy a fogyasztó nem tudta sem előre felmérni, hogy milyen feltételek teljesülésének bekövetkezése esetén kell számolnia a terhei növekedésével, sem utólag nem tudta ellenőrizni terhei növekedésének indokoltságát.”

 

 

2b-02-mkb.png

 3b-03-keh.png

 

K&H Bank

 

„A szóbeli indoklás szerint a bíróság átlagosan tájékozott fogyasztóval számolt, a devizahiteles törvényben rögzített átláthatóság elve kapcsán pedig hivatkozott arra az elvárásra, hogy a pénzintézet tájékoztatása olyan legyen, amely nyomán a fogyasztó a lehetséges gazdasági következményeket képes felmérni, átlátni.”

„Az átláthatóság elve sérelmét arra tekintettel állapította meg a törvényszék az 58 szerződéses kikötés esetében, mert azok nem biztosították a fogyasztó számára a szerződéskötéskor azt, hogy a fogyasztó felmérje: az egyes feltételek bekövetkezte milyen módon hat a hiteldíjra (kamat, díj,költség) és az egyes változások milyen mértékű hiteldíj módosítást eredményeznek.”

 

 3b-02-keh.png

 

3b-03-keh.png

 

 

A K&H Banknál sajnos ismét előkerült, hogy tisztességes magyar inflációhoz kötni a deviza elszámolású kölcsön költségeinek változását.

 

        „A bíróság szerint tisztességes ez év március 15. és július 19. között az a szerződéses kikötés, mely szerint a költségek és díjak legfeljebb a KSH által meghatározott előző évi fogyasztói árindexxel, tehát az inflációval emelkedhetnek - és csökkenhetnek is - objektív, azaz a pénzintézet által nem előidézhető, befolyásolható körülmények bekövetkezése esetén.”

 

„A kereset tárgyát képező 58 szerződéses kikötés azért tisztességtelen, mert a felperes nem biztosította a fogyasztók számára kikényszeríthető módon annak érvényesülését, hogy a pénzügyi viszonyok fogyasztóra kedvező változása esetén a hiteldíj, akár a felperes szándéka ellenére is, csökkentésre kerüljön.”

 

 

Összességében 4, azaz négy hónapig volt érvényben a 10 évből ez a „tisztességes” pont, mégis oly nagyra értékelte a bíróság, hogy a per egészét tekintve 5% mértékben nyertesnek nyilvánította a K&H-t.

 

 


        „Az elsőfokú bíróság a perköltség számításával kapcsolatban megjegyezte, hogy a pénzintézet 95 százalékban pervesztes, így mintegy 4,3 millió forint perköltség jár az alperes magyar államnak.”

„A bank 65 pontban előterjesztett keresetében az általa 2004. május 1. és 2014. július 19. között alkalmazott általános szerződési feltételek, általános üzleti feltételek és üzleti feltételek szerződéses kikötései tisztességességének és érvényességének a megállapítását kérte.”