Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


XL - alkotmányjogi panasz 3/3

2014.12.02

xl-3-3.png

 

 

3. általános észrevételek

 

 

Az Alkotmánybíróság 2013-ban vizsgálta, hogy milyen alkotmányossági feltételekkel kerülhet sor fennálló szerződéseknek jogszabály útján történő módosítására ( X/1769/2013. számú AB határozat).

 

Az AB határozat hivatkozik egy 1991-es határozatára:

„Az Alkotmánybíróság a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatban megállapította, hogy kivételes esetben az állam már megkötött szerződések tartalmát is meghatározhatja. Erre különösen a hosszú távra kötött szerződések esetén kerülhet sor, e hosszú távú magánjogi jogviszonyok esetén ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy a szerződéskötéskor nem látott olyan gazdasági és társadalmi változások zajlanak le, amelyek a felek valamelyikének érdekét lényegesen sértik, és amelyeknek tudatában a felek nem vagy más tartalommal kötöttek volna szerződést.

Ha ezek a változások társadalmi méretet öltenek, és így a szerződések nagy számát érintik, a körülmények megváltozása az állam beavatkozását teheti szükségessé.” (12. pont)

 

Az Alkotmánybíróság már többször – az Alaptörvény hatályba lépését követően is – döntött arról, hogyan lehet szerződéseket jogszabállyal módosítani. (88. pont)

„2.2.1. Az Alkotmánybíróság a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában (ABH 1991, 146, 166., a továbbiakban: Abh.) rámutatott arra, hogy különösen a hosszú évekig fennálló szerződési jogviszonyokra a jelentős gazdasági – esetleg politikai –, pénzügyi és egyéb társadalmi változások nyilvánvalóan számottevő hatást, lényegi befolyást gyakorolnak. A szerződéskötéskor előre nem látott körülmények ugyanis lényegesen megváltoztathatják a szerződő felek helyzetét, a jogok és kötelezettségek arányát, és valamelyikük számára rendkívül terhessé vagy egyenesen lehetetlenné tehetik a szerződés változatlan tartalommal történő fenntartását, illetőleg a szerződés teljesítését. Ezekben a rendkívüli változást előidéző esetekben a törvények lehetővé teszik, hogy az egyes egyedi jogviszonyokba a bíróság beavatkozzék és módosítsa, a megváltozott körülményekhez igazítsa a tartós, hosszú lejáratú szerződések eredeti tartalmát. Kimondta az Alkotmánybíróság továbbá azt is, hogy ha a társadalmi méretű változások a szerződések nagy tömegét érintik, indokolt – és alkotmányosan nem kifogásolható –, hogy a jogviszonyok megváltoztatására, módosítására a törvényhozás dolgozzon ki általános megoldást. Az állam azonban jogszabállyal a fennálló szerződések tartalmát általában csak ugyanolyan feltételek fennállása esetén módosíthatja, változtathatja meg alkotmányosan, mint amilyen feltételek fennállását a bírósági úton való szerződésmódosítás megkövetel.

 

Vagyis a tartós jogviszonyok jogszabállyal történő alakítására a clausula rebus sic stantibus tételének alkalmazásával kerülhet sor. Eszerint a jogalkotó – akárcsak a bíróság – akkor jogosult a fennálló és tartós szerződési jogviszonyokat módosítani, ha a szerződéskötést követően beállott valamely körülmény folytán a szerződés változatlan tartalommal történő fenntartása valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a körülményváltozás nem volt ésszerűen előrelátható, továbbá, ha az túlmegy a normális változás kockázatán. A jogszabályi beavatkozásnak pedig további feltétele, hogy a lényeges körülményváltozás társadalmi méretű legyen, vagyis a szerződések nagy tömegét érintse. A törvényhozó feladata meghatározni és egyúttal felelőssége eldönteni, hogy melyek azok a területek, amelyeken a beavatkozás már jogalkotási követelmény.” (90 pont)

 

Egyértelmű, megkérdőjelezhetetlen tény, hogy az árfolyamrés (különnemű árfolyamok alkalmazása) és a kamatláb emelés kapcsán nem beszélhetünk a körülmények „lényeges, számottevő” változásról. Nem beszélhetünk „ésszerűtlen, nem előre látható lényeges körülményváltozásról”, nem beszélhetünk „normális változáson túlmenő kockázaton”.

 

Mindkettő már a szerződéskötéskor fennállt, az árfolyamrés és a kamatlábemelés közlése, ismertetése a szerződésben, ezek semmiképpen nem időközbeni változások eredményei.

 

Meglátásunk szerint a Törvény megalkotásának, egyáltalán nem álltak fent az Alkotmánybíróság által megfogalmazott feltételek. Kérjük az Alkotmánybíróságot, ezen szempontok alapján vizsgálja meg a Törvény létrejöttének jogszerűségét.

 

2014. november 11.-én hozta meg az Alkotmánybíróság a III/1522/2014 számú határozatát. Sajnálatos módon több megalapozatlan állítást is tartalmaz ez a határozat.

 

[45] Ami a deviza alapú kölcsönszerződéseket illeti, általánosságban megállapítható, hogy azok hosszú időtartamra szóló (tartós), nagy kockázatú jogviszonyok. Piaci bevezetésüket megelőzően ezek tartalmával, rendes vagy rendellenes lebonyolódásával kapcsolatosan sem az ilyen pénzügyi terméket értékesítő bankok és más pénzügyi intézmények (pénzügyi szolgáltatók), sem az ezeket igénybe vevő adósok nem rendelkeztek kellő tapasztalattal.

A nemzetközi, multinacionális bankok kellő tapasztalattal rendelkeztek a bankkölcsönszerződésekkel kapcsolatban. Több évtizedes, nem egy esetben több évszázados tapasztalatuk van. Elfogadhatatlan, hogy az Alkotmánybíróság így kíván felmentést adni a tisztességtelen és törvénytelen professzionális pénzintézeteknek. A kamatláb emelést lehetővé tevő szerződési pontok teljesen függetlenek attól, hogy forint elszámolású forintkölcsönről van-e szó, vagy deviza elszámolású forintkölcsönről. A Kúria által megfogalmazott hét pont értelemszerűen minden lakossági, fogyasztói kölcsönszerződésre vonatkozik. Az árfolyamrés ténye és költség volta sem lehet kérdéses egy pénzintézet számára sem. Ez egyáltalán nem  jogi megítélés kérdése, ez tiszta matematika.

A devizahitelezés már sok országban pusztított. Pl. a 80-as években Ausztráliában, az akkor szerzett tapasztalatok minden bank számára ismertek.

Még ha igaz lenne is, hogy tapasztalanság és nem szándékosság van a háttérben, ez akkor sem mentené a bankokat. Nézzük meg alaposan, mit tettek amikor kiderültek a kölcsönszerződések tisztességtelenségei, törvénytelenségei? Azt mondták, hogy bocsánat, tapasztalatlanok voltunk, nem akartunk azonban senkinek sem ártani, elnézést, korrigáljuk önként a szerződéseket és az okozott kárt megtérítjük? Ez történt? Nem! A bankok a bírósági perekben, a tárgyaló termekben ahogy csak tudták félre vezették a bíróságot. Erősen kételkedünk abban, hogy az Alkotmánybírósághoz ezek az információk ne jutottak volna el.

 

 

 

 

(45) Köztudomású, hogy a 2008–2009-es globális pénzügyi válságot követően az ilyen szerződések több százezres nagyságrendben tartósan és súlyosan elnehezültek.

Az hogy a pénzintézetek tisztességtelenül terheltek több százmilliárd forint  összegben költséget a bankkölcsönnel rendelkező ügyfeleikre és a kamatlábak csökkentése helyett emelték a kamatlábakat valamint ezzel egy időben  cinikusan újabb és újabb kamatemelésre indokot adó szerződési pontokat írtak bele a kölcsönszerződések szövegébe, teljesen független attól, hogy felelőtlen lakossági hitelezés és hozzá kapcsolódó derivatív ügyletek miatt válság tört ki az USA-ban, majd ez megjelent mindenhol az egész Földön. Ez a mondat szintén arra alkalmas, hogy a pénzintézeteket felmentse a felelősségük alól.

 

 

[48] A PJE határozat tartalma három kérdés köré csoportosítható. Az első pont a deviza alapú szerződések esetében annak a szerződési rendelkezésnek a tisztességtelenségét vizsgálta, mely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli. A PJE határozat második rendelkező részi pontja az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses rendelkezés tisztességtelenségét vizsgálta. A… harmadik problémakör a folyósításkor a pénzügyi intézmény által meghatározott vételi, a törlesztésekkor pedig az eladási árfolyamok (különnemű árfolyamok) alkalmazásának tisztességtelenségét rendezte.

Egy nagyon-nagyon fontos megállapítás hiányzik a PJE pontjainak a felsorolásából: „Ha a pénzügyi intézménytől kapott nem megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás elmaradása folytán a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli, a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen, aminek következtében a szerződés részlegesen, vagy teljesen érvénytelen.”

Miként lehet úgy létrehozni egy megoldás-csomagot több millió ember érintő, több ezer milliárd forint nagyságú problémahalmazban, hogy a leglényegesebb kérdésről nem is beszélünk? Születhet így igazságos megoldás? „Polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése” – áll az Alaptörvény legelején a Hitvallásban. Kiteljesedhet az igazság, ha a problémák eredetét, a gyökerét meg sem vizsgáljuk? Az Alkotmánybíróság az ilyen megoldáshoz az áldását adja? Lehet úgy tisztességes, igazságos megoldást találni, hogy a Kúria és a Kormány válogat és csemegéz a problémák közül, néhányat kiemel, önkényesen kitalál valami megoldás félét. Ehhez alaptalan megállapításokat tesz, törvényi szintre emeli a valótlanságokat, majd az Alkotmánybírósággal is megpróbálja „szentesíteni”. Miért kíván ebben partner lenni az Alkotmánybíróság?

 

 

 

[80] Az európai civilizáció egyik pilléreként is számon tartott római magánjogból kétezer év óta ismert és bevett a contra bonos mores elve, mely szerint a jóerkölcsbe ütköző jogügylet semmis, ahhoz joghatás nem fűződhet.

Közismert tény, több száz felfüggesztett perben szerepel (tényekkel alaposan alátámasztva), hogy a pénzintézetek úgy kötöttek meg többszázezer deviza elszámolású kölcsönszerződést, hogy tisztában voltak azzal, hogy a forint nagyarányú és tartós gyengülése várható. Kérjük az Alkotmánybíróságot, vizsgálja meg most elvi szinten: jó erkölcsbe ütközik-e az olyan kölcsönszerződés, amelyben nem hívják fel arra a szerződő fél figyelmét a forint nagymértékű felülértékeltségére, arra hogy az elmúlt években a forint nem romlott annyira, mint amennyire gazdaságilag indokolt lett volna, miközben az árfolyamkockázatot teljes mértékben és korlátlanul áthárítják a gyanútlan fogyasztóra.

 

 

[102] A fogyasztót tehát a szerződéskötés során olyan helyzetbe kell hozni, hogy megfelelően fel tudja mérni az általa vállalt kötelezettségeket, az szerződéskötést követően esetlegesen bekövetkező körülményváltozásból eredő többletkötelezettségeket, azok keletkezésének indokait, a kötelezettségváltozás várható mechanizmusát és annak lehetséges mértékét.

Ezzel a ponttal (és még sok megállapítással) teljes egészében egyet tudunk érteni.

 

 

[130] Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint mintegy 1,8 millió polgári peres eljárás megindításával kellett volna számolnia a jogalkalmazónak (és a jogalkotónak), ami – az évente átlagosan 160.000 megindult polgári peres eljáráshoz viszonyítva – olyan ügyteher növekedést eredményezett volna, mely hosszú időre megbénította volna az igazságszolgáltatást. Az a törvényhozói beavatkozás tehát, mellyel igen nagy számú egyedi per néhány sui generis eljárás lefolytatásával kiváltható, úgy hogy a pénzügyi intézményeknek is lehetőségük van a vélelem megdöntésére és ezzel párhuzamosan a bíróságok működése sem lehetetlenül el, nem tekinthető a jogbiztonság követelményét sértő állami beavatkozásnak.

Teljesen alaptalan feltételezés az, hogy 1,8 millió per indításával lehet számolni. Egyrészt tény, hogy az állampolgárok túlnyomó része irtózik még a pernek a gondolatától is. Vannak sajnos akik elkeseredésükben inkább vonat elé vetik magukat, inkább felgyújtják magukat, inkább kiugranak az ablakon, mint hogy bepereljék a bankjukat.  Inkább itt hagyják örökre hazájukat és családjukkal együtt külföldre távoznak, csupa keserű emléket őriznek a szívükben korábban szeretett és tisztelt hazájukról. Már ezért sem képzelhető el, hogy mindenki pert indít, aki érintett.

Van azonban egy sokkal prózaiabb, hétköznapibb szempont is.

Tételezzük fel, hogy a Kúria jogegységi határozata után folytatódnak és lezárulnak a perek. A folyamatban lévő (jelenleg felfüggesztett 12.000) perből jogerősen lezárul az első 1.000 per.

Várhatóan  bank költségei egy vesztett per esetén:

Saját ügyvédi költség:                     500.000 Ft

Adós ügyvédi költség:                     500.000 Ft

Illeték:                                           1.000.000 Ft

Összesen:        2 millió forint.

Ezer per esetén ez összesen 2 milliárd forint költség a banknak.

Ezen kívül a banknak vissza kell térítenie a jogtalanul elszedett összegeket is, természetesen kamatostul.  Ez további 1-2 milliárd forint… Ez nem költség, ez a jogtalanul elszedett összeg visszaadása.

Ezer elvesztett per után, amikor már esélye sincs arra a bankoknak, hogy akár egyetlen egy pert is megnyerjen a folyamatban lévő, még le nem zárt 11.000 perből, milyen lehetősége van a bankoknak? Ekkor nem érdeke a banknak, hogy peren kívüli megoldást kössön a perlekedő adósokkal?

 

Nem érdeke a banknak, hogy a többi 1,8 millió becsapott adós ne is gondoljon a pereskedésre? Nem saját maga jön elő egy visszautasíthatatlan, fogyasztó számára kedvező ajánlatta: „tapasztalatlan voltam, szándékom ellenére hibát követtem el…”.

Nem lett volna igazságosabb segíteni a bíróságokat már 2011-ben, már  2010-ben, hogy maximum 2 éven belül jogerős bírósági ítéletek szülessenek? Már rég túl lennénk az egészen! Úgy lennénk túl, ahogy az Alaptörvényünk tartalmazza: „perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el”.

 

 

[131] Az Alkotmánybíróság ezen túlmenően – összhangban az Alaptörvény fogyasztóvédelmi célú és tartalmú M) cikkével – megjegyzi: A bíróságok csak egyedi ügyekben biztosíthatják a fogyasztóvédelmi jogszabályok érvényesülését, társadalmi szintű problémák esetén az államnak kell beavatkoznia, és megoldást nyújtania, akár jogalkotás útján is. Önmagában az a tény, hogy az állam egy konkrét szerződéses kikötés vonatkozásában átvállalta az igényérvényesítést a fogyasztótól, illetve a közérdekű kereset előterjesztésére jogosulttól, összhangban áll a fogyasztóvédelem alkotmányos követelményével.

 

Valóban itt vannak még a közérdekű keresetek is. Már önmagukban ezek is szükségtelenné tették volna azt, hogy 1,8 millió adós beperelje a bankját.

 

 

Egyáltalán nem közismert az, hogy a Főügyészségek több tucat pert indítottak a bankok ellen az elmúlt években:

A 2008. január 1-je és 2013. november 27-e közötti időszakban a Főügyészségek 28 darab keresetet indítottak pénzügyi intézmények ellen fogyasztói szerződés részévé váló általános szerződési feltételbe foglalt tisztességtelen kikötések érvénytelenségének megállapítása iránt.

A perindításra okot adó körülmények, kikötések igen változatosak voltak. 2013. november 27-ig 27 eljárás fejeződött be jogerősen: a befejezett perekben meghozott határozatok a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény keretei között nyilvánosak, illetve azokat a Polgári perrendtartásról szóló törvény szerint lehet megismerni. - 2013 decemberi válasz a Főügyészségtől

Miért nincsenek ezek a perek benne a köztudatban? Mit tartalmaztak ezek a perek? Miben marasztalták el a bankokat a perekben? Miért nem indított közérdekű pereket a PSZÁF, az MNB, valamelyik minisztérium?

Több civil szervezet indított közérdekű pereket. Ezeket a pereket a bíróságok ahogy csak tudták, el lehetetlenítették, ahogy csak lehetett húzták-halasztották.

Most minden egyéni pert legalább további egy évre jegelnek. Miért támogatja ezt az Alkotmánybíróság?

 

 

Tény, hogy a bankok elvárásainak megfelelően hozott jogegységi határozatot a Kúria. Három példa erre:

 

 

A deviza alapú kölcsön az forintkölcsön vagy devizakölcsön?

 

Fővárosi Ítélőtábla:

A deviza alapú kölcsönöket forintkölcsönnek tartjuk. Devizaforrások közvetlenül nem kapcsolhatók az egyes kölcsönügyletekhez, a deviza alapú kölcsönszerződések alapján a bank és az adós között tényleges devizamozgás nem volt.

A hitelkihelyezés mögötti közgazdasági háttér az adós kötelezettsége szempontjából közömbös.

Annak a kérdésnek a megítélésénél, hogy a deviza alapú kölcsön forint- vagy devizakölcsön-e, a szerződés tartalma irányadó.

A szerződés tartalmát a hatályos Ptk. 523. § (1) bekezdése rögzíti, eszerint kölcsönszerződés alapján a hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni.

Amennyiben az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződés tartalma az (1) bekezdésben foglalt szabály alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel meghatározójával szerződő fél, illetve a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. A fogyasztó számára pedig egyértelműen a felvett összeg forinthitelkénti elfogadása a kedvezőbb.

Összegezve: azt látjuk helyesnek, ha az ügylet jellegadó tartalma szempontjából – a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezési szabályra is figyelemmel – nem a teljesítés módjának (kirovó-lerovó pénznem, értékállandósági kikötés) tulajdonítunk jelentőséget, hanem a felek által a szerződés szerint teljesítendő szolgáltatásnak. A szolgáltatás pedig (rendelkezésre bocsátás és visszafizetés) mindig forintban történik. Minderre tekintettel a deviza alapú kölcsönt forintkölcsönnek tekintjük.

 

Idézetek a Bankszövetségtől:

A pénztartozás teljesítéseként annyi, a teljesítés helyén és idején ténylegesen forgalomban lévő pénzt kell adni (leróni), amennyi megfelel a tartozás szerződésben meghatározott (kirótt) összegének. A pénztartozás kapcsán tehát meg kell különböztetni a kirovó pénznemet és a lerovó pénznemet.

A pénztartozás mértékének meghatározása a kirovó összeg meghatározásával történik, az így meghatározott fizetési kötelezettséget kell a lerovó pénznemmel teljesíteni.

Effektivitási kikötésnek nevezzük, ha a szerződés úgy rendelkezik, hogy a tartozást ténylegesen valamely, a fizetés helyének pénznemétől eltérő pénznemben kell leróni. Effektivitási kikötés esetén, amikor a lerovó pénznem a kirovóval megegyező külföldi fizetőeszköz, akkor az adósnak a tartozása teljesítéséhez be kell szereznie azt; ilyen kikötés hiányában, amikor a törvényben meghatározott főszabály érvényesül, azaz a tartozást a hazai pénznemben kell teljesíteni, akkor csupán egy számítást kell végezni a lerovó pénznemben fizetendő összeg meghatározása érdekében.

 

A Kúria döntése erről a kérdésről:

A deviza alapú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződések (a továbbiakban: deviza alapú kölcsönszerződések) devizaszerződések. A felek a hitelezőnek és az adósnak a kölcsönszerződésből fakadó pénztartozását egyaránt devizában határozták meg (kirovó pénznem), és azt mindkét fél forintban volt köteles teljesíteni (lerovó pénznem).

A deviza alapú kölcsön is devizakölcsön, mivel a tartozás devizában van meghatározva, ugyanakkor a hitelező a kölcsönt forintban köteles folyósítani, az adós pedig forintban köteles törleszteni, tehát mind a hitelező, mind az adós a devizában kirótt pénztartozását forintban rója le. Nincs akadálya annak, hogy a felek úgy állapodjanak meg, miszerint mindkét fél a kötelezettségének a kirovó pénznemben (effektivitási kikötés) köteles eleget tenni, tehát mind a folyósításra, mind a törlesztésre a kirovó pénznemben kerül sor. Ebből következően a devizakölcsönnek két fajtája létezik: az effektivitási kikötéssel el nem látott kölcsön (deviza alapú kölcsön) és az effektivitási kikötéssel ellátott deviza kölcsön.

 

 

Ha érvénytelen a teljes szerződés, mi az adós érdeke?  

 

Fővárosi Ítélőtábla:

Amennyiben a deviza alapú kölcsönszerződések bármely okból érvénytelenek, a legtöbb esetben igaz, hogy az eredeti állapot helyreállítása az adósnak nem érdeke, mert ez esetben a tartozást azonnal egy összegben kell visszafizetnie. Ha azonban a deviza alapú kölcsönszerződés alapján hosszú éveken át a törlesztés megtörtént, és már csak 1-2 év van hátra, az adósnak érdeke lehet az érvénytelen szerződés alapján az eredeti állapot helyreállítása és az ennek megfelelő elszámolás.

 

Bankszövetség:

A szerződések érvénytelennek nyilvánítása súlyos következményekkel jár: az adósok tartozása egy összegben azonnal esedékessé válik.

 

A Kúria döntése:

A bíróságnak érvénytelen deviza alapú kölcsönszerződések esetében azért kell elsősorban a szerződés érvényessé nyilvánítására törekednie, mert az esetek nagy részében ez a megoldás szolgálja mindkét szerződő fél, de főként az adósok érdekét, akiknek a még fennálló tartozása más érvénytelenségi jogkövetkezmény alkalmazása esetén egy összegben azonnal esedékessé válna.

 

 

Az árfolyamrés jogszerűségéről:

 

Fővárosi Ítélőtábla:

Deviza alapú hitelről akkor beszélhetünk, amikor a fogyasztó által a hiteligénylésben forintban kért kölcsönösszeget a bank a megtett ajánlatával elfogadja azzal, hogy a kért forintösszeget az irányadónak tekintett devizára átszámolja és könyveiben ekként is tartja nyilván, ugyanakkor a kölcsönösszeget forintban folyósítja, míg az adós az ugyancsak devizában kiszámolt, majd forintra átszámított törlesztőrészletet – az aktuális árfolyamnak megfelelően – fizeti meg. A konstrukció lényege tehát nem a kirovó és lerovó pénznem különbözősége.

 

 

Bankszövetség:

A hazai és az idegen pénznem közötti mozgás technikailag kétféle módon történhet. Effektivitási kikötés esetén az adósnak a kapott devizaösszeget át kell váltania forintra, és ugyanígy hiteltörlesztéskor a forintot át kell váltania a lerovó pénznemre. Az átváltás egy pénzügyi szolgáltatás, amelynek során a szolgáltatás nyújtója megvásárolja az ügyfél által felkínált, illetve eladja az igényelt devizát. A pénzváltók az általános piaci gyakorlat szerint a devizavásárlásra és a devizaeladásra eltérő árfolyamokat határoznak meg, a kettő közötti rés fedezi működési költségeiket és biztosítja nyereségüket.

Effektivitási kikötés hiányában a devizatartozás megfizetése (folyósítás vagy törlesztés) forintban történik. Ekkor a lerovandó összeget a devizában fennálló tartozás forintra való átszámítása útján kell meghatározni. Az átszámítás szintén csak valamilyen árfolyam alkalmazása útján végezhető el, ebben az esetben azonban már nem evidens a kétféle árfolyam alkalmazása.

Az átszámítás a devizahitelek szerves eleme, és az átszámítás során alkalmazandó árfolyam meghatározása terén a felek szabadok, annak sincs akadálya, hogy a folyósításra és a törlesztésre eltérő árfolyamot határozzanak meg. Az árfolyamrés léte, illetve változása jelentéktelen mértékben növeli az adósok terhét, ennek alkalmazása a szerződés alapján teljesen egyértelmű, mértékének alakulása pedig átlátható módon követhető az adósok számára.

 

A Kúria döntése:

Deviza alapú kölcsönszerződéseknél két tipikus módja van a kölcsönösszeg meghatározásának. Vannak olyan deviza alapú kölcsönszerződések, melyek a kölcsönt devizában határozzák meg és a szerződés egyéb rendelkezései nem hagynak kétséget afelől, hogy a devizát a szerződésben meghatározott időpontban, a szerződésben – tipikusan – a kölcsönt nyújtó pénzintézet vételi árfolyamán kell átszámítani forintra. Ezt az összeget folyósítja a pénzügyi intézmény. Az adósnak pedig a kölcsön adott devizának megfelelő összeget és annak járulékait kell visszafizetnie forintban, az aktuális eladási árfolyam figyelembe vételével (ha tehát 10.000 euró a kölcsön összege 10.000 eurónak és járulékainak megfelelő forint összeget).

A másik szokásos meghatározási mód az, hogy a kölcsönt forintban határozzák meg, de a  szerződés egyéb rendelkezéseiből következően egyértelmű, hogy a kölcsön devizában kerül megállapításra, a szerződésben meghatározott időpontban az ott meghatározott pénzintézet deviza vételi árfolyama figyelembe vételével, és ezt az összeget, valamint annak járulékait kell az adósnak forintban visszafizetnie a mindenkor irányadó eladási árfolyamon számítva.

 

Miként lehetséges, hogy a Kúria a tisztességtelen bankrendszer érveit fogadta el a Fővárosi Törvényszék megállapításaival szemben? A válasz egyszerű: nem tette lehetővé a Kúria, hogy a sértett, a becsapott fél, az adósok is véleményt nyilvánítsanak. Nem volt „nyílt” tárgyalás, az érintett  felek egyike nem mondhatta el az álláspontját. Nem volt „tisztességes” az eljárás, az érintett  felek egyike nem mondhatta el az álláspontját.

 

Bízunk benne, hogy sikerült kellő számú alkotmányjogi érvet felsorolnunk ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság befogadja ezt a panaszunkat és így az Alkotmánybíróság nem csak a bankok beadott panaszában lévő álláspontok alapján fog döntést hozni.

 

 

Budapest, 2014. december 1.