Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.06.23

4. perfelvételi tárgyalás - 2 nap múlva ítélet

negyed---kep-01.png

 

Úgy mentünk be a mai tárgyalásra, hogy a tegnapelőtt beadott előkészítő iratunkat a bíró tegnap hatálytalanította, így aztán az volt az elsődleges feladat, hogy szóban ismertessük annak lényegét.

Gondolhatjátok, hogy teljesen más valamit leírni, mint szóban elmondani úgy, hogy a bíró nem igazából engedi hogy „szabadon” fogalmazzunk.

Most leírom úgy, hogy érthető legyen.

 

2017-ben kötelezte a PBT a bankot, hogy új elszámolást készítsen.

A mi értelmezésünk szerint az Erstének 4 dokumentumot kellett készítenie. Pirossal aláhúztam. Azt, hogy minek kell megfelelnie az új dokumentumnak a PBT szerint, zölddel húztam alá.

 

negyed---kep-02.png

 

A részletes elszámolásban szerepelt egy viszonylag magas késedelmi kamat összeg, mely a 230 oldalas részletes elszámolásból nem vezethető le. A 2017-es PBT eljáráson az Erste Bank külön táblázatot készített, mely tartalmazza a késedelmes összeget, a késedelmes napok számát stb, stb, ami a késedelmi kamat kiszámításához szükséges. Ez a táblázat a „számszaki kimutatás”.

 

negyed---kep-03.png

 

negyed---kep-04.png

 

Az elszámoló levél tartalmazza, hogy mennyi a felmondott szerződés kapcsán a bank követelése 2014. november 30.-án. A részletes elszámolásban erre a napra az égvilágon semmilyen adat sincs. Ezzel a dátummal még idősor sincs a 230 oldalas dokumentumban. A 2017-es PBT eljárásban felhívásra adott tájékoztatást az Erste bank arról, milyen számokból adta össze a követelését.

 

negyed---kep-05.png

 

Sok-sok minden szerepelt még a PBT határozatában, mint ahogy jelen perben is nagyon sok hibát, hiányosságot ismertettünk a bírósággal. Jelenleg is folyamatban van (idén január óta) a 4. PBT eljárás, melyben 46 jelzett hibánkat vizsgálják.

Most térjünk vissza a PBT határozatára, hogy az új elszámolás csomagnak milyen feltételeknek kell megfelelnie.

 

negyed---kep-06.png

 

Külön kiemelem a „teljes elszámolás” és a „tájékoztató melléklet” kifejezéseket.

 

negyed---kep-08.png

 

Az Erste bank nem csinált semmilyen „tájékoztató mellékletet”, semmilyen „számszaki kimutatást”. Még azokat sem csatolta az új elszámolás csomaghoz, amiket 2017-ben a PBT felhívására elkészített.  Álláspontja szerint ilyen kötelezést nem tartalmaz a PBT határozata.

 

Az „új” elszámolást ellenőriztük, „összevetettük”, aztán „ismét megkifogásoltuk” mivel a „panasztételi jogunk ismételten megnyílt”. Ez van most a PBT előtt.

 

A Bíróság viszont ebben a perben ma közölte, hogy két nap múlva ítélet hirdetés. Addig eldönti, eleget tett-e az Erste a PBT 2017-es határozatának.

 

Én meg már több mint öt éve szeretném elérni, hogy teljes és hibátlan kimutatásokat kapjak, olyant,ami megfelel a jogszabályi előírásoknak.

 

A per eddigi eseményeiről több alkalommal is beszámoltam ezen a honlapon.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.