Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lőszer 7 - nem devizakölcsön (?)

2015.09.14

Ez egy igazán érdekes „lőszer”!

 

lo-07--01.png

 

Nézzük elsőként mit írt Dr. Navracsics Tibor Közigazgatási és Igazságügyi miniszterként az Alkotmánybíróság elnökének 2013. november 28.-án?

El szeretném kerülni azt a támadást, hogy a szövegkörnyezetéből ragadok ki mondatokat, ezért teljes egészében idézem a II. pontot:

 

 

II. Az Alaptörvény értelmezésének indokául szolgáló konkrét alkotmányjogi probléma a fennálló devizahitelekkel összefüggésben merült fel. A devizaárfolyamok váratlan, nagymértékű változása és a devizaalapú kölcsönök törlesztőrészleteinek - részben ebből, részben más tényezőkből eredő - növekedése a társadalom széles rétegei számára okoz nehézséget, ami elengedhetetlenné teszi a devizahitelezésből adódó problémák végleges rendezését. A helyzetet bonyolítja, hogy a devizahitelezés, illetve a devizahitel-szerződések bíróságok általi megítélése sem egységes.

 

Az Alkotmánybíróság már foglalkozott a devizahitelek problémájával, illetve az azzal kapcsolatos állami beavatkozás lehetőségével. A 3048/2013. (Il. 28.) AB határozat a fennálló devizahitel-szerződések esetében a végtörlesztés lehetőségét biztosító jogszabályi rendelkezések vonatkozásában utasította vissza az alaptörvényellenesség megállapítását kérő indítványokat. A döntés indoklása szerint: "Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a törvényalkotói beavatkozás alkotmányos feltételei a támadott jogszabály tekintetében teljesültek. Az állam a körülményeknek az ésszerűen előre nem látható és a normális változás kockázatán túlmenő alakulása, az általa csak korlátozottan befolyásolható forint árfolyam gyengülése és ehhez kapcsolódóan a devizahitelesek jelentős számának nehéz helyzetbe kerülése, valamint az ország általános deviza-eladósodottsága miatt kényszerült gyors beavatkozásra egyes intézkedésekkel - köztük a végtörlesztési törvénnyel - az  adósok érdekében, az országot fenyegető jelentős anyagi és szociális károk elkerülése céljából." Az indítványok jellege, célhoz kötöttsége folytán azonban az Alkotmánybíróság nem foglalkozhatott önmagában a devizahitel-szerződések alkotmányosságával.

 

Az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdése értelmében Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdése alapján emellett Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait. Az M) cikk (2) bekezdésének második mondatával analóg rendelkezést az Alkotmány nem tartalmazott, így az Alkotmánybíróságnak nem volt lehetősége arra, hogy annak tartalmát értelmezze. A megfogalmazásból kétségtelenül következik az állam intézményvédelmi kötelezettsége, kérdéses azonban, hogy ezen túlmenően, tehát a fogyasztók érdekeit védő intézményrendszer létrehozásán és fenntartásán, továbbá a fogyasztók jogait biztosító jogszabályok megalkotásán túl, az Alaptörvény rendelkezéséből közvetlenül is levezethető-e az erőfölénnyel visszaélés, illetve a fogyasztói jogok megsértésének olyan formája, mértéke, amely - akár külön jogszabályi tiltó vagy korlátozó rendelkezés nélkül is - alaptörvény-ellenes lehet.

 

Megfelelő alkotmánybírósági gyakorlat hiányában különösen kérdéses, hogy alkalmazható-e az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdése közvetlenül olyan esetben, amikor a fogyasztók széles tömege kerül súlyos helyzetbe valamilyen szerződéstípus miatt, és a bíróságok következetlenek annak megítélése tekintetében, hogy e szerződéstípus megfelel-e a jogszabályi feltételeknek. Tipikusan áll fenn ez a kérdés a devizaalapú hitelszerződések vonatkozásában, amelyek esetében a hitelintézetek a devizában történő hitelnyújtás legnagyobb kockázatának, az árfolyamváltozásnak minden veszélyét a hitelfelvevőkre hárították. Ezen túlmenően két tipikus, szintén csak a hitelfelvevőkre hátrányos feltétel is felveti az erőfölénnyel visszaélés lehetőségét és a fogyasztói jogok sérelmét: az egyoldalú kamatemelés, valamint az árfolyamrés alkalmazása. Előbbi esetben a devizahitel-szerződések a szerződő felek egyenjogúságának elvét sértve, kellő pontossággal meg nem határozott esetekben biztosítják a jogot a hitelező számára az egyoldalú kamatemelésre. Utóbbi esetben pedig a hitelintézet a hiteltörlesztéshez szükséges devizát a hitel folyósításakor vételi árfolyamon számítja fel az ügyfélnek, a hitel törlesztésekor azonban már eladási árfolyamon számolja el. A devizaalapú forinthitel esetén a kölcsönszerződés alapján a bank az ügyfél részére azonban devizát nem bocsát rendelkezésére, sem effektíve, sem átvitt, jelképes értelemben. Devizához ezen ügylet keretei között az adós semmilyen módon és mértékben nem juthat, a hitelező kizárólag forintot bocsát rendelkezésére, így az árfolyam-különbözet mögött valójában nincs banki szolgáltatás.

 

Kérdés tehát, hogy a fogyasztói jogok ilyen szintű - így különösen az árfolyamkockázatnak kizárólag az adósra hárításából, az egyoldalú kamatemelésnek a hitelező által meglehetősen szabad mérlegelés alapján és széles körben történő alkalmazásából, valamint az árfolyamrés hitelező általi kihasználásából eredő - megsértése elérheti-e azt a szintet, amely alapján az ilyen típusú szerződések, illetve az azokat megerősítő bírósági ítéletek alaptörvény-ellenessége lesz megállapítható?

 

Ez az idézet abból az indítványból származik, melyben Magyarország Kormánya az Alkotmánybíróság álláspontját kérte ki.

 

http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/ee3a84e45401b26ec1257c32006000e6/$FILE/ATTJ3J8X.pdf/2013_1769-0_ind%C3%ADtv%C3%A1ny.pdf

 

http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/EE3A84E45401B26EC1257C32006000E6?OpenDocument

 

lo-07--02.png

 

 

 

Egyértelműen megállapítható, hogy a fenti idézetben szereplő megállapítások a Kormány álláspontjai.

 

 

A Kúria döntése erről a kérdésről teljesen másként értelmezhető.

 

Pár héttel a kormány álláspontja után született a 6/2013 számú Polgári Jogegységi Határozat (2013.12.16.). Részletek:

 

A deviza alapú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződések (a továbbiakban: deviza alapú kölcsönszerződések) devizaszerződések. … A deviza alapú kölcsön is devizakölcsön, mivel a tartozás devizában van meghatározva, ugyanakkor a hitelező a kölcsönt forintban köteles folyósítani, az adós pedig forintban köteles törleszteni, tehát mind a hitelező, mind az adós a devizában kirótt pénztartozását forintban rója le.

 

A Ptk. 231. § (2) bekezdése szerint a más pénznemben meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam alapulvételével kell átszámítani. Ez az átszámítás nem jelent pénzváltást, csupán a folyósított összegnek, illetve a törlesztett összegeknek a teljesítéskori árfolyam alapján történő kiszámítását.

 

A deviza alapú kölcsön mögött – figyelemmel a pénzügyi intézményekre vonatkozó közjogi jellegű szabályokra – devizaforrás áll. Annak vizsgálata, hogy egy konkrét szerződés mögött van-e devizaforrás lehetetlen és egyben szükségtelen is a perekben.

 

A deviza alapú kölcsön lényege, hogy az adós tartozása devizában keletkezik, a kölcsön folyósítására és a törlesztésére pedig forintban kerül sor. A tartozás devizában van megállapítva, az adós forintban teljesítendő fizetési kötelezettsége ezért a forint erősödésétől, gyengülésétől függ. A devizában meghatározott kölcsönért az adósnak a forint gyengülése esetén többet kell visszafizetnie, terhei növekednek, míg erősödése esetén kevesebbet, terhei csökkennek. A hitelező helyzetére ugyanakkor az árfolyam változása nem hat ki, hiszen az adós általi visszafizetéskor forintban ugyanolyan értékű devizához jut, mint amennyit folyósított.

 

A perekben gyakori érvelés, hogy azért jogszabálysértőek a deviza alapú kölcsönszerződések, mert a kölcsön összege nem került tételesen, pontosan, összegszerűen meghatározásra. Deviza alapú kölcsönszerződéseknél két tipikus módja van a kölcsönösszeg meghatározásának. Vannak olyan deviza alapú kölcsönszerződések, melyek a kölcsönt devizában határozzák meg és a szerződés egyéb rendelkezései nem hagynak kétséget afelől, hogy a devizát a szerződésben meghatározott időpontban, a szerződésben – tipikusan – a kölcsönt nyújtó pénzintézet vételi árfolyamán (lízingszerződés esetén, ha a lízingbe adónak nincs saját árfolyama, a szerződésben meghatározott pénzügyi intézmény vételi árfolyamán) kell átszámítani forintra. Ezt az összeget folyósítja a pénzügyi intézmény. Az adósnak pedig a kölcsön adott devizának megfelelő összeget és annak járulékait kell visszafizetnie forintban, az aktuális eladási árfolyam figyelembe vételével (ha tehát 10.000 euró a kölcsön összege 10.000 eurónak és járulékainak megfelelő forint összeget). A másik szokásos meghatározási mód az, hogy a kölcsönt forintban határozzák meg, de a  szerződés egyéb rendelkezéseiből következően egyértelmű, hogy a kölcsön devizában kerül megállapításra, a szerződésben meghatározott időpontban az ott meghatározott pénzintézet deviza vételi árfolyama figyelembe vételével, és ezt az összeget, valamint annak járulékait kell az adósnak forintban visszafizetnie a mindenkor irányadó eladási árfolyamon számítva.

 

http://lb.hu/hu/joghat/62013-szamu-pje-hatarozat

 

A Kúria álláspontja 2014. június 16.-án (eltelt fél év). Részletek a 2/2014 számú Polgári Jogegységi határozatból:

 

 A folyósításkor a pénzügyi intézmény által meghatározott vételi, a törlesztésekkor pedig az eladási árfolyamok (különnemű árfolyamok) alkalmazása tisztességtelen, mert ezekkel szemben nem áll a fogyasztónak közvetlenül nyújtott szolgáltatás, így az számára indokolatlan költséget jelent.

 

A deviza alapú kölcsönszerződéseknél a pénzügyi intézmény a kölcsönt általában az általa, vagy más pénzügyi intézmény által alkalmazott deviza vételi árfolyamon folyósítja, míg a fogyasztó a törlesztésekkor a pénzügyi intézmény deviza eladási árfolyama figyelembevételével törleszt (különnemű árfolyam). Tekintve, hogy egy adott időpontban a vételi árfolyam mindig alacsonyabb, mint az eladási, így a fenti szerződéses rendelkezés alapján a pénzügyi intézménynek bevétele, míg a fogyasztónak kiadása keletkezik.


A folyósításkor vételi, a törlesztésekkor pedig eladási árfolyam alkalmazása tisztességtelen, mivel ez az átszámítási árfolyam meghatározás egyoldalú és indokolatlan hátrányt jelent a fogyasztó számára a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megsértésével. A Kúria a 6/2013. PJE határozat 1. pontjában egyértelműen úgy foglalt állást, hogy deviza alapú kölcsönszerződések esetén úgy a folyósításkor, mint a törlesztésekkor átváltásra nem, hanem csak átszámításra kerül sor. Így tehát a deviza alapú kölcsönszerződésekben szereplő különnemű árfolyamok mögött tényleges, a fogyasztó számára közvetlenül nyújtott pénzváltási szolgáltatás nincs.

 

http://www.lb.hu/hu/joghat/22014-szamu-pje-hatarozat

 

Arról a kérdésről, hogy „forintkölcsön” vagy „devizakölcsön” a deviza alapú kölcsön, a Fővárosi Ítélőtábla is kifejtette a véleményét. A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 2013. december 9-én, egy héttel a Kúria döntése (6/2013 PJE) előtt, tartott szakmai tanácskozást. Álláspontot fogalmaztak meg deviza alapú fogyasztási kölcsönszerződések elvi kérdéseiről. Az álláspontot Dr. Szabó Klára kollégiumvezető írta alá (részletek):

 

  1. Mi a deviza alapú kölcsön tartalma (a deviza alapú kölcsön deviza kölcsön vagy forint kölcsön-e)?

 

1. kérdésre adott válasz:

A deviza alapú kölcsönöket forintkölcsönnek tartjuk.

Azt nem vitatjuk, hogy az alapvetően a prudens működést szolgáló banki háttértranzakciók szükségesek voltak ahhoz, hogy a deviza alapú hitelezés lehetővé váljon, ezek azonban a portfólió szintjén valósultak meg: vagyis a devizaforrások közvetlenül nem kapcsolhatók az egyes kölcsönügyletekhez, a deviza alapú kölcsönszerződések alapján a bank és az adós között tényleges devizamozgás nem volt. Az adós azonban csak azokkal a körülményekkel számolhat, amelyeket a bank a szerződésben egyértelművé tesz a számára, azaz a hitelkihelyezés mögötti közgazdasági háttér az adós kötelezettsége szempontjából közömbös.

 

A bank által a fogyasztóknak kínált ügyleti kamat ezekben az esetekben kétségtelenül alacsonyabb volt, mint a kifejezett forinthitelezésnél, ugyanakkor nem a szerződésre irányadó deviza kamatával volt azonos, annál magasabb összegben került meghatározásra. Erre tekintettel az sem mondható, hogy a „valódi devizakamat” alátámasztja a kölcsön deviza jellegét, mert devizakamat csak kölcsönvett deviza után fizetendő.

 

Ezzel szemben úgy gondoljuk: annak a kérdésnek a megítélésénél, hogy a deviza alapú kölcsön forint- vagy devizakölcsön-e, a szerződés tartalma irányadó. A szerződés tartalmát a hatályos Ptk. 523. § (1) bekezdése rögzíti, eszerint kölcsönszerződés alapján a hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. Az új Ptk. 6:383. §-a értelmében kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő visszafizetésére és kamat fizetésére köteles. A jogszabály szerint tehát a hitelező szerződéses kötelezettsége pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, illetve fizetése, míg az adós szerződéses kötelezettsége a visszafizetés és kamatfizetés. Ha ezt összevetjük a deviza alapú hitel fogalmával, azt találjuk, hogy a felek szerződéses kötelezettségeiknek mindig forintban tesznek eleget.

 

Deviza alapú hitelről akkor beszélhetünk, amikor a fogyasztó által a hiteligénylésben forintban kért kölcsönösszeget a bank a megtett ajánlatával elfogadja azzal, hogy a kért forintösszeget az irányadónak tekintett devizára átszámolja és könyveiben ekként is tartja nyilván, ugyanakkor a kölcsönösszeget forintban folyósítja, míg az adós az ugyancsak devizában kiszámolt, majd forintra átszámított törlesztőrészletet – az aktuális árfolyamnak megfelelően – fizeti meg. A konstrukció lényege tehát nem a kirovó és lerovó pénznem különbözősége (Ptk. 231. § (1), (2) bekezdés), hanem az, hogy a felek megállapodása szerint az adós az általa igényelt és a bank által biztosítani kívánt forintösszegtől eltérő összeget fizet meg a teljesítéskor, mégpedig arra figyelemmel, hogy a forintnak az irányadónak tekintett devizához viszonyított árfolyama a pénztartozás keletkezése és teljesítése közötti időben megváltozik. A bankok tehát a fogyasztók által igényelt forint esetleges későbbi értékcsökkenését szem előtt tartva „deviza nyilvántartási és átszámítási pénzt” alkalmaztak, s ennek körülírása érdekében volt szükség az „irányadó devizanem” meghatározására; vagyis arra a devizára történő utalásra, amelynek teljesítéskori árfolyamához a forinttarozást igazították.

 

Az a kérdés, hogy mi az ügylet jellegadó tartalma, a szerződés értelmezésével dönthető el. A magánjogi viszonyokra irányadó Ptk. 207. § (1) bekezdése szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.

 

Az adós hiteligénylési kérelmében egyértelművé tette ilyen szerződések esetén, hogy forinthitelre van szüksége, ezt igényli. A másik fél (a bank) az eset körülményeire tekintettel nem érthette ezt másként, hiszen tudatában volt, hogy a kölcsönösszegre az adósoknak forintért megvásárolható lakás vagy tartós fogyasztási cikk (gépkocsi) adásvétele érdekében volt szüksége.

 

A Ptk. 207. § (2) bekezdése azt is kimondja, hogy amennyiben az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződés tartalma az (1) bekezdésben foglalt szabály alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel meghatározójával szerződő fél, illetve a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. A fogyasztó számára pedig egyértelműen a felvett összeg forinthitelkénti elfogadása a kedvezőbb.

 

Összegezve: azt látjuk helyesnek, ha az ügylet jellegadó tartalma szempontjából – a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezési szabályra is figyelemmel – nem a teljesítés módjának (kirovó-lerovó pénznem, értékállandósági kikötés) tulajdonítunk jelentőséget, hanem a felek által a szerződés szerint teljesítendő szolgáltatásnak. A szolgáltatás pedig (rendelkezésre bocsátás és visszafizetés) mindig forintban történik. Minderre tekintettel a deviza alapú kölcsönt forintkölcsönnek tekintjük.

 

 

http://fovarosiitelotabla.birosag.hu/sites/fovarosiitelotabla.birosag.hu/files/field_attachment/a_fovarosi_itelotabla_polgari_kollegiumanak_allaspontja_a_deviza_alapu_fogyasztasi_kolcsonszerzodesek_ervenyessegevel_kapcsolatos_elvi_kerdesekben_.doc

 

 

Így is elérhető:

 

http://fovarosiitelotabla.birosag.hu/20130530/polgari-kollegium

 

 

Miért hozott hát a Kúria Magyarország Kormányával szemben álló, a Fővárosi Ítélőtábla álláspontjával szemben álló döntést? Azért mert magáévá tette a bankrendszer álláspontját!

A Hitelintézeti Szemle a Bankszövetség saját lapjának tekinthető.

 

http://www.bankszovetseg.hu/informacio/hitelintezeti-szemle

 

Egy évben általában 6 számot adnak ki. 2013-ban, az ötödik számban (tehát a 6/2013 számú PJE megszületése környékén) jelent meg Gárdos István és Nagy András írása, „A devizahitel jogi alapkérdései” címmel. Részletek:

 

 

Az újabban született jogszabályok különbséget tesznek „devizahitel” és „devizaalapú hitel” között, és használják a „devizában nyilvántartott kölcsön” fogalmat is.

 

 

E fogalmak meghatározásai nem egységesek, de alapvetően a különbségtétel azon alapul, hogy mind a kirovó és a lerovó, vagy pedig csupán a kirovó pénznem deviza. A jogszabályok azt tekintik a szűk értelemben vett devizahitelnek, ha mindkét fél fizetési kötelezettsége devizában van kiróva, és effektíve ebben a devizában is teljesítendő (lerovandó).  Ráadásul a tartozás meghatározása (kirovása) helyett általában annak nyilvántartásáról, méghozzá a hitelező általi nyilvántartásról beszélnek.

 

 

Valójában az ügylet lényege, üzleti tartalma tekintetében nincs lényeges különbség a fenti kategóriák között. Amint fentebb írtuk, a tartozás tartalmát alapvetően a kirovó összeg határozza meg. A devizahitel lényege szempontjából közömbös, hogy lerovó pénznemként a hazai pénznem (forint) vagy valamely idegen pénznem került-e meghatározásra, és az is, hogy a folyósítás milyen pénznemben történt.

Az pedig egyértelműen hibás, hogy egy jogviszony minősítése szempontjából bármilyen jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy az egyik fél azt miként tartja nyilván.

 

 

A devizahitelekkel szembeni támadások egyik pontja az, hogy a devizahitel „valójában” nem is az, mert ténylegesen nincs mögötte deviza.

Ezzel szemben a bankárok és e konstrukció egyéb védelmezői igyekeznek igazolni, hogy de igen, a devizahitelek mögött devizaforrások, vagy gazdasági értelemben ennek megfelelő származékos ügyletek állnak.

Az ügylet jogi minősítése szempontjából azonban ez nem releváns kérdés. A felek erre irányuló akarata szükséges és önmagában elegendő feltétele annak, hogy devizatartozás keletkezzen.

 

 

Alapvetően abból kell kiindulni, hogy a hitelezés és a forrásteremtés elkülönült jogviszonyok keretében történik.

Hiába van és kell is, hogy legyen a banki működésben szoros kapcsolat a kettő között, jogi szempontból, kivételes esetektől eltekintve, nem lehet az egyikből levezetni a másikat.

A hitel jellegének meghatározása nem a források alapján kell, hogy megtörténjen.

 

 

A devizahitelekkel kapcsolatban a legnagyobb problémát az árfolyamkockázat okozza, és ezzel kapcsolatban sokszor megfogalmazódik az a vád, amely szerint a bankok a devizahitelek feltételeinek kialakítása során az árfolyamkockázatot áthárították az adósokra. Ez a nézet azonban hibás. A bankok semmit nem hárítottak át, hiszen náluk ez a kockázat nem merült fel, az fogalmilag mindig az adóst terheli.

 

 

A devizatartozással szükségszerűen együtt jár az árfolyamkockázat, azaz annak bizonytalansága, hogy a teljesítés időpontjában a devizatartozás teljesítéséhez mennyi hazai pénznem szükséges (függetlenül attól, hogy a tartozás lerovása forint vagy valamely idegen pénznem adása útján történik).

 

 

Aggasztó például, hogy maga a Kúria még egy, a közelmúltban hozott ítéletében is úgy foglalt állást, hogy „a kölcsönszerződés esetleges […] semmissége esetén az eredeti állapot helyreállításának van helye, melynek alapján a devizakölcsönt forintban kellene visszafizetni, szerződéskori forintárfolyamon, kamattal növelten.

 

 

Aggodalomra ad okot: a Kúria magától értetődő természetességgel mondta ki azt, hogy kölcsönszerződés érvénytelensége esetén az eredeti állapot helyreállításának van helye, és nem kevésbé aggasztó az sem, ahogy felvázolta az eredeti állapot helyreállítása megvalósításának a módját. Az alábbiakban elsősorban azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy kölcsönszerződés esetén egyáltalán lehetséges-e az eredeti állapot helyreállítása.

 

 

Kimutatjuk, hogy az idézett eseti állásfoglalás nincs összhangban az eredeti állapot helyreállításával kapcsolatban a Kollégiumi Véleményben kifejtett elvi állásponttal, és azt, hogy erős érvek szólnak amellett: kölcsönszerződés esetében az eredeti állapot nem állítható helyre.

 

Az a kérdés pedig, hogy az árfolyamrés költség-e, kizárólag azért kapott nagy figyelmet, mert egy kellően át nem gondolt fogyasztóvédelmi jogszabály azt mondja ki, hogy semmis a kölcsönszerződés, ha nem tartalmazza világosan a hitelfelvevőt terhelő költségeket és azok mértékét. E jogszabály ráadásul nem határozta meg a költség fogalmát, így hosszas vita indulhatott arról, hogy e fogalomba az árfolyamrés beletartozik-e (annak ellenére, hogy több éven át egyetlen bank és a felügyeleti hatóság sem értelmezte azt így).

 

 

Végül a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy – az adott jogszabály fogyasztóvédelmi céljára tekintettel – a költség fogalmát tágan kell értelmezni, és így abba az árfolyamrés is beletartozik. E vita kimenetelétől függetlenül felvetődik azonban az a kérdés, hogy miért minősíti a jogszabály egy költségelem hiánya miatt a szerződést teljes egészében érvénytelennek.

A szerződésekre vonatkozó általános szabályok alapján egyértelmű, hogy a hitelező csak olyan költséget tud felszámítani, amit a szerződésben kikötött. Miért nem elég az a „szankció”, hogy olyan költség nem számítható fel, amit a szerződés nem jelöl meg egyértelműen?

 

 

Végiggondolta-e a jogalkotó, hogy mik a következményei annak, ha a szerződések érvényessége bizonytalanná válik, probléma esetén utólag megkérdőjelezhető?

 

 

Kinek jó az, ha jogszabályi úton, mesterségesen növeljük az érvénytelen szerződések számát?

 

A szerződések érvénytelennek nyilvánítása súlyos következményekkel járt volna: az adósok tartozása egy összegben azonnal esedékessé válik; a fizetendő összeg meghatározásának módja körül viták alakulnak ki, amely bizonytalanságot eredményez a teljes érintett hitelállomány tekintetében; a bankok követeléseit biztosító zálogjogok megszűnnek, a hitelek biztosíték nélkül maradnak.

 

 

Az árfolyamrés léte, illetve változása jelentéktelen mértékben növeli az adósok terhét, ennek alkalmazása a szerződés alapján teljesen egyértelmű, mértékének alakulása pedig átlátható módon követhető az adósok számára.

 

http://www.bankszovetseg.hu/wp-content/uploads/2013/05/371-387-Gardos-Nagy.pdf

 

Nem véletlenül idéztem most hosszabban. Hamarosan dönt a Kúria a semmis, az érvénytelen szerződések jogkövetkezményéről (lásd az ELTE konferenciáról készített beszámolónkat).

 

Ezt az összeállítást semmiképpen se tekintsd jogi tanácsadásnak. Nem más mint egy figyelemfelkeltés. Talán el jut azokhoz is, akik évtizedek óta aggódnak a legkülönbözőbb ügyekben hazánk jogállamisága miatt.

 

Akár észlelik, akár nem, ez az elképesztő egész történet az Európai Unió különböző testületeinél fog kikötni. Addig is kemény menetek várnak ránk a hazai bíróságokon.