Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tisztelt Rogán Antal úr! - 2. levél

2016.04.24

Tisztelt Rogán Antal úr!

Tisztelt Miniszterelnöki Kabinetfőnök úr!

 

 

 

2016. január 12-én , a „devizahitel alapúnak” mondott hitelezés problémakörében levelet címeztünk Önhöz.

https://hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/kerdeseink-es-a-kapott-valaszok/tisztelt-rogan-antal-ur-.html

 

rogan-lev---kep---apr---05.png

 

 

Kértük Önt, hogy ha valóban az igazság oldalán áll, akkor vesse be minden befolyását és érje el, hogy a kifosztott devizahitel károsultak visszakapják a tisztességtelenül átterhelt – utólag törvényesített – árfolyamkockázattal, a szintetikus kölcsön-tőkeuzsorával elcsalt tulajdonukat!

 

 

Kértük, hogy érjék el, hogy az árfolyamkockázatot a csalásban résztvevő bankok fizessék meg, ha kell a Kúria felhatalmazása alapján szintén vélelmezzék, hogy a pénzintézetek az árfolyamréshez és az egyoldalú kamatemeléshez hasonlóan nem tájékoztattak teljes körűen, tisztességtelenek voltak a bankok e tekintetben is (és így a szerződések érvénytelenek/létre nem jöttek)!

 

 

Bizonyára tudomása van a Wellmann ügyről. Arról a bizonyos, hatáskört átlépő és tisztességtelen levélről, amelyet a Wellmann úr a Bankszövetségnek írt, amely kapcsán a köztársasági elnöknél kezdeményezte ügyvédek egy csoportja a Kúria polgári kollégiuma vezetőjének felelősségre vonását, és tisztségéből való felfüggesztését.

 

 

Az érintett levelet az a Wellmann György írta, aki korábban – a legfőbb bírói testület nevében - nyilatkozta, hogy

a deviza alapú hitelek nem forint hitelek, ezért az adósok viselik az árfolyam változás terheit; hogy a deviza alapú hitel:

  • nem ütközik jogszabályba,
  • nem ütközik nyilvánvalóan a jó erkölcsbe,
  • nem uzsorásszerződés,
  • nem irányul lehetetlen szolgáltatásra,
  • nem színlelt szerződés.

 

Erre a nyilatkozatra, a 6/2013 PJE-vel kapcsolatban Rogán úr – a 2013. 12.16-án az MTV1 archív felvételein hallható módon - csalódottságának adott hangot:

http://nava.hu/id/1761156/

 

 

Annak a véleményének adott hangot, hogy akkor a Kúria a bankok oldalára állt. Azt is mondta (az EU bíróságot váró álláspont okán), hogy a Kúria a magyar legfőbb bírói testület, amely a magyar joganyag alapján, szuverén módon meghozza a döntését.

 

 

Bár Wellmman úr a 6/2013 polgári jogegységi határozatkor akként nyilatkozott, hogy a Kúria kizárólag csak jogot értelmezhet, most egyértelmű bizonyítékok kerülnek napvilágra, hogy a fenti nyilatkozatokat adó Kúria elnökhelyettese a deviza alapú hitel károsultak hátrányára, eddig is a bankok oldalán állt.

 

Azonban nem ez a mostani volt az első, kifejezetten a devizahiteles károsultak agóniáját mélyítő levél.

 

 

Még 2013-ban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke írt a Kúriának, óvatosságra figyelmeztetve a bíróságokat a devizahitelekkel kapcsolatos döntéseit illetően, bankpánikot vizionálva.

 

 

A legfőbb ügyész is eljárt a bankok érdekében, aki ahelyett, hogy hivatalból vizsgálni kezdte volna a bűncselekmény gyanús pénzügyi folyamatokat, félrevezette a Kúriát.

 

 

A Magyar Nemzeti Bank Elnökhelyettese kérte a Magyar Ügyvédi Kamara Elnökének szíves közreműködését abban, hogy az ügyvédek ne bíztassák az ügyfeleket a devizahiteles ügyekben elállási nyilatkozat megtételére.

 

 

Tisztelt Rogán Antal úr!

Érdeklődnénk, hogy Wellmann Györgynek a bankszövetségnek írt levele kapcsán miként értékeli a vezető bíró devizahitel károsultakkal összefüggésben tett korábbi nyilatkozatait, vajon továbbra is úgy látja – a 2013. 12.16-án az MTV1 archív felvételein hallható módon -, hogy a törvényhozásnak a Kúria állásfoglalására van szüksége a devizahiteles probléma megoldásához?

 

A devizahiteleseket átverték, meglopták.

A Magyar kormányt megtévesztették.

 

 

A magyar törvényhozás olyan, a „deviza hiteles” károsultakat ismételten megkárosító forintosítási törvényt hozott, amelynek alapjául olyan jogegységi határozat szolgált, amely nyilvánvalóan a bankszektor érdekeit tükrözi.

 

Mennyi bizonyíték szükséges ahhoz, hogy a Kormány és Magyarország legfőbb közjogi méltóságai végre belássák, hogy a „deviza hiteles” károsultakat a törvényhozási, törvénykezési és pénzügyi fogyasztóvédelmi intézmények egyes csúcsszékeiben ülő, egymással bizonyára szoros érdekkapcsolatot ápoló, a bankszektor érdekeit képviselő hatalmasságai kisemmizik?

 

Tisztelt Rogán Antal úr!

Ez úton várjuk továbbá, hogy a 2016. január 12-én , a „devizahitel alapúnak” mondott hitelezés problémakörében Önhöz címzett levelet megválaszolja.

 

 

Vészterhes időkben cinkos aki néma.

 

 

Tisztelettel: Hiteles Mozgalom