Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tisztelt Pest Megyei Főügyészség Közérdekvédelmi Osztálya!

2019.05.02

ugyesz-kieg---kep---02.png

Tisztelt Pest Megyei Főügyészség Közérdekvédelmi Osztálya!

 

 

Tekintettel a P.KvFG.2688/2019/1-IV. számú, 2019. március 25.-én kelt tájékoztató levélre, melyben dr. Szeleczki Ida legfőbb ügyészségi ügyész arról tájékoztat, hogy Önökhöz továbbította a beadványomat, Önöknél szeretném a 2019. március 15.-i beadványomat kiegészíteni.

 

A kiegészítésemben két dokumentumra szeretném felhívni a figyelmüket. Mindkettőben nagyon fontos megállapítások vannak a devizahitel alapvető tulajdonságáról. Mindkettő megállapítja, hogy a devizahitelek esetében egyértelműan arra kell számítani, hogy a deviza árfolyama fel fog értékelődni.

 

1.

Hudecz András: Párhuzamos történetek (Közgazdasági Szemle, LIX. évf. 2012. április)

 

„Mit is tükröz két deviza kamatkülönbözete?

Pusztán monetáris megközelítésből kiindulva, a fedezetlen kamatparitás elve azt mondja, hogy a devizapiac akkor van egyensúlyban, ha valamennyi azonos futamidejű devizabetét várható hozama megegyezik. Két eszköz (például az euró- és a forintbetétek) kamatkülönbözete tehát a várt árfolyamváltozást tükrözi. Kiegészítve ezt a relatív vásárlóerőparitás elvével, megállapíthatjuk, hogy ez megegyezik a várt inflációs ráták közötti különbséggel. Ahol tehát magasabb a várt infláció, és így gyorsabb árfolyam-leértékelődés várható, ott magasabbak lesznek a kamatok. Egy tökéletesen előre jelezhető világban tehát a hitelfelvételi döntésben a kamatkülönbségnek nem lenne szerepe, hiszen ugyanúgy, ahogy az aktívák hozama, a passzívák költsége is kiegyenlítődik.”

 

„Az elv azt mondja ki, hogy két ország valutája között az árfolyam (százalékos) változása (minden más tényező változatlansága mellett) a két ország inflációs rájának különbségével egyezik meg. Ha a piac nem várja a relatív vásárlóerő-paritás elvének teljesülését, akkor a kamatkülönbözet az inflációkülönbözeten túl a várt reálárfolyam-leértékelődést is tartalmazza.”

 

„Ha valaki forintjövedelem mellett devizahitelt vesz fel, akkor árfolyamkockázatot vállal. A kérdés ezek után az, hogy alapvetően kockázatkerülő lakossági magatartást feltételezve, mivel magyarázhatjuk meg azt, hogy egy adott gazdaságban a hitelfelvevők jelentős része mégis vállalja az árfolyamkockázatot.”

 

„Az egyik lehetséges válasz az, hogy a hitelek egyszerűen rosszul vannak árazva, azaz a várt leértékelődés kisebb, mint a kamatkülönbözet. Ez nyilvánvalóan sérti a kamatparitás elvét, ami önmagában nem is lenne baj, hiszen a kamatparitás a valóságban még a piaci hozamokra sem feltétlenül teljesül, nemhogy a lakossági hitel- és betétkamatokra. Ezt a magyarázatot nem azért nem tekinthetjük kielégítőnek, mert sérti a kamatparitás elvét, hanem azért, mert szisztematikusan és egy irányba sérti, azaz folyamatosan fennálló arbitrázslehetőséget implikál. Ha ugyanis a várt leértékelődés kisebb, mint – mondjuk – egy fedezett devizahitel kamatának és egy belföldi pénzben jegyzett állampapír hozamának a különbsége, akkor „ingyen” jövedelemhez lehet jutni azáltal, hogy devizahitelből állampapírt vásárolunk. Világos, hogy egy ilyen helyzet tartósan nem állhat fönn, hiszen előbb-utóbb erre mindenki rájönne, ami a devizahitelek kamatának növekedéséhez, illetve a belföldi állampapírok hozamának csökkenéséhez vezetne, azaz csökkenne a kamatkülönbözet.

Ha viszont a hitelek alapvetően nincsenek rosszul árazva, azaz a kockázattal igazított piaci hozamkülönbözetek mégiscsak a várt árfolyam-leértékelődést tükrözik, akkor milyen további magyarázatok lehetnek? Továbbra is feltételezve, hogy a háztartások inkább kockázatkerülők, mint sem, elképzelhető, hogy az egyes szektorok másképpen ítélik meg az árfolyam kockázatokat. Ennek a leggyakrabban említett esete az, hogy a hitelfelvevők alulbecsülik az árfolyamkockázatot, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják, és ezért döntenek az olcsóbbnak tűnő devizahitel mellett.”

 

„Még ha a hitelfelvevők jól, sőt pontosan ítélték meg az árfolyamkockázatot, akkor is dönthettek úgy, hogy devizában adósodnak el. Az egyik tényező, ami erre ösztönözheti a lakosságot, az egy klasszikus piaci kudarc: az erkölcsi kockázat. Elképzelhető, hogy a devizában eladósodó emberek vagy akár a devizahiteleket nyújtó hitelintézetek az ország döntéshozói viselkedésének ismeretében arra számítanak, hogy ha szélsőséges gazdasági helyzet áll elő (ez a leírás például a jelenlegi európai helyzetre alighanem érvényes), akkor az állam (akár a fiskális, akár a monetáris hatóság) valamilyen formában a devizahitelesek, illetve a bankok segítségére siet, hiszen a tömeges nemfizetés, amely esetleg bankcsődhöz vezet, akkora pénzügyi stabilitási és/vagy szociális kockázatot jelent, amelynél az államnak közbe kell lépnie.”

 

A kérdés tehát adott: a hitelfelvevők „jól, sőt pontosan ítélték meg az árfolyamkockázatot”? Közölték velük a bankok, hogy egyértelműen deviza felértékelődésre és ezáltal jelentős és tartós törlesztési részlet emelkedésre kell számítani?

 

„Amint említettük, a kamatkülönbözetnek elvileg nem feltétlenül kellene befolyásolnia a gazdasági szereplők hitelfelvételi döntését. Mivel azonban a (kockázattal korrigált) kamatparitás rövid távon nem biztos, hogy teljesül, illetve a gazdasági szereplők várakozásai és kockázatérzékelései heterogének lehetnek, mégis van hatása a kamatkülönbözetnek. A kamatkülönbözet szerepét lehet magyarázni azzal, hogy a hitelt felvevők (egy része) tájékozatlan volt, ami a posztszocialista országok esetében akár jelentős tényező is lehetett, hiszen a lakosság többsége nem piacgazdasági viszonyok között szocializálódott, következésképpen pénzügyi műveltsége és tájékozottsága is korlátozott lehetett. Ezt a magyarázatot ugyanakkor némileg gyengíti, hogy a hitelt nyújtó bankoknak (amelyek esetében a pénzügyi műveltség hiánya már valószínűleg nem áll fenn) sem érdekük, hogy olyanoknak adjanak hitelt, akik azután azt nem tudják visszafizetni (a verseny hevében ugyanakkor a felelős hitelezés szempontjai olykor háttérbe szorulhatnak). Egy fokkal meggyőzőbb érvelés, hogy a devizában eladósodók arra spekuláltak, hogy nem lesz devizaválság (azaz szerintük a piac túl magas kockázati prémiumot árazott az államkötvények kamatába). Ezt a magatartást egyébként részben ösztönözhették az (utólag túlzottan optimistának bizonyult) euróövezethez való csatlakozási várakozások, illetve amint majd később látjuk, a monetáris politika is hozzájárulhatott az árfolyamkockázat alulbecsléséhez.

Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy számos háztartás likviditási korlátokkal szembesült, azaz a havi jövedelméből nem tudta volna finanszírozni a magasabb belföldi kamatozású hitelt, ezért „kénytelen” volt devizában eladósodni. A kénytelen itt természetesen nem szó szerint értendő, e mögött a magatartás mögött ugyanúgy spekuláció húzódik meg. Senkit sem kényszerítettek arra, hogy hitelt vegyen fel.”

 

„Erős piaci verseny esetén ugyanis a bankok – feltételezve, hogy a lakosság alulbecsüli az árfolyamkockázatot – növelhetik piaci részesedésüket, ha „olcsó” devizahitelt kínálnak a „drága” forinthitel helyett. Így tehát minél nagyobb a látszólagos árkülönbség a kétfajta hiteltermék között, a bankok annál inkább hajlamosak belevágni egy ilyen kockázatalapú versenybe.”

 

 

 

A fenti idézetekkel szemben, kevésbé „tudományos megfogalmazású” a következő idézet halmaz. A lényeg megértését rendkívül módon megkönnyíti az, hogy a szerző összehasonlítja (és ábrával is megmutatja) a forint- és a devizahitel alapvető tulajdonságait.

 

2.

 

Kovács Levente: A bankvezetési kultúra változása a gazdasági válság hatására (Műszaki és Menedzsment Tudományi Közlemények – Debreceni Egyetem – 2017. április)

 

„A válságot megelőző években a magyar forint a korábbi alulértékeltség miatt, az inflációs különbség ellenére, erősödni tudott. Ez az átmeneti erősödés sokakat, köztük szakembereket is megtévesztett. Így azt a téves képzetet eredményezte, hogy a deviza hitelesek tartósan csak jobban járhatnak, mint a forint hitelesek.”

 

„A bank szempontjából indifferens (különben a pénzügyi piacokon azonnal arbitrálnák a bankot és ezzel jelentős veszteséget szenvedne el), hogy a pénz milyen devizanemben kamatozik.”

 

„Durva közelítésben az inflációs különbség miatt várható árfolyamok és a jövőben esedékes piaci árfolyamok (amennyiben az érintett nemzetgazdaságok fejlődésben nincs valamilyen irányú sokkhatás) hosszú távon azonos görbére esnek. Ez pedig jó alapot nyújt arra, hogy megvizsgáljuk a hosszú távú eladósodás esetén várható törlesztési karakterisztikákat.”

 

„Az egyik eset az, hogy a hitelek nyújtása relatíve magas (10-15%-os) kamaton történik, ahogy ez a gazdasági válság előtt Magyarországon forintban történhetett. Ilyen esetben, az első időszakban a hitel felvevőknek igen magas törlesztőrészlettel kell számolniuk, akár a hitel összegének 20%-át is vissza kell fizetniük az első évben. Aztán az évek múlásával – a bérjövedelmek növekedése és az infláció miatt – a törlesztési teher aránya a bérből jelentősen csökken, majd a futamidő végére nevetségesen alacsonnyá válik.

A másik eset az, hogy a hitelek nyújtása relatíve alacsony (2-5%-os) kamaton történik, amint ezt a svájci frank alap biztosította. Ekkor azzal kell számolni, hogy az inflációs (értsd: kb. kamat) különbség miatt ez az alacsony kamatozású deviza folyamatosan fel fog értékelődni, és ezzel folyamatosan nőni fog a havi törlesztőrészlet. Azonban amennyiben a bérnövekedés megfelel az inflációs különbségnek, akkor a havi törlesztőrészlet a havi rendszeres bérjövedelemnek változatlan részét fogja elvinni. Azaz ebben az esetben a havi törlesztőrészlet terhelése változatlan marad a hitel teljes futamideje alatt: az elején nem lesz nagyon nehéz, de a vége sem lesz nagyon könnyű.”

 

„Ahogy említettük, ez a hatás az árfolyamok és jövedelmek ideális, folyamatos és egyenletes változása esetén következik be. Évtizedes távlatokban érdemes lehet ezzel a karakterisztikával számolni.”

 

„A piaci árfolyamok a banki számolt árfolyamtól először lemaradtak, majd fölé kerültek; a piaci árfolyam évtizedes trendje azonban a banki számolt árfolyamgörbére illeszkedik.”

 

Lassan már 10 éve foglalkozom rendkívül intenzíven a devizahitelezéssel. Nagyon sok szerződést, üzletszabályzatot átolvastam, több tucat bírósági tárgyaláson voltam jelen személyesen és százas nagyságrendben tanulmányoztam át bírósági ítéleteket, határozatokat. Egyetlen egy esetben sem találkoztam az eltérő törlesztési karakterisztika kifejezéssel. Azzal, hogy érthetően elmagyarázzák a fogyasztónak, hogy mire kell számolnia akkor, ha devizahitel szerződést köt.

 

Kérem ismételten, hogy indítványommal a társadalmi súlyának megfelelő mértékben és rendkívül nagy odafigyeléssel foglalkozzanak. Bízom benne, hogy május végéig kezdeményezésemet támogató döntést hoznak:

„Kezdeményezem ügyészségi perek indítást a devizahiteles ügyekben érintett pénzintézetekkel szemben. Az Ügyészségnek lehetősége van a fogyasztók érdekében pereket indítani azért, hogy elkerülhető legyen az, hogy több százezer banki károsult fogyasztónak egyesével kelljen pereket indítani. Ahogyan az ügyészség főosztályvezetője fogalmazott: „A fogyasztók azonban mégsem fordulnak a bírósághoz, mert nem ismerik eléggé a jogaikat, ráadásul a jogérvényesítés nehézkes, a peres eljárások hosszúak. Az ügyésznek azonban lehetősége van a fogyasztót hátrányosan érintő szerződés miatt bírósághoz fordulni.”

A fentieket szeretném azzal kiegészíteni, hogy a peres eljárás nem csak hosszú, hanem meglehetősen drága is. Főleg egy olyan családnak, mely végrehajtás, kilakoltatás alatt van, olyan családnak, melyek fizetik még a törlesztő részleteket, azonban ez hónapról hónapra nagyon súlyos problémát okoz.”

 

Tisztelettel:

 

Szabó József

11... Budapest,..............

 

Mellékletek (a kavarodás elkerülése végett folyamatos sorszámozással):

 

29.  Hudecz András: Párhuzamos történetek

http://www.kszemle.hu/tartalom/cikk.php?id=1301

 

 

30.  Kovács Levente: A bankvezetési kultúra változása a gazdasági válság hatására

http://ijems.lib.unideb.hu/file/9/595249eb04aa9/szerzo/Kovacs_-_A_bankvezetesi_kultura_valtozasa.PDF