Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Levél a fogyasztóvédelemért felelős államtitkár helyettesnek

 
koszorus-laszlo-fenykep.jpg
 
 
 
 
Tisztelt Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár úr!

 

 

 

A Hiteles Mozgalomban évek óta foglalkozunk pénzügyi fogyasztóvédelemmel. Szeretnénk jelezni Önnek, mint a fogyasztóvédelemért felelős kormányzati személynek, hogy súlyos problémákat tapasztalunk a pénzügyi fogyasztóvédelem területén.

 

 

Megszűnt a Parlament Fogyasztóvédelmi bizottsága, azóta semmilyen bizottság nem tette lehetővé, hogy egyrészt véleményezzük a készülő törvényjavaslatokat, másrészt tájékoztatást adjunk a tapasztalatainkról. Minden megkeresésünkre elutasító választ kaptunk.

 

 

Sem az Igazságügyi Minisztérium, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium nem válaszol a nekik írt leveleinkre. Megkeresésünkre sem ad tájékoztatást a készülő törvényekről.

 

 

A Magyar Nemzeti Bank átvette a korábbi PSZÁF tevékenységét. Sajnálatos módon az új szervezet, a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ ugyanúgy nem foglalkozik érdemben a panaszainkkal, észrevételeinkkel, mint elődje tette éveken keresztül. Talán nem kell ecsetelni, hogy milyen következménye volt a PSZÁF hanyag és felelőtlen fogyasztóvédelmi munkájának. Ezer milliárdokban kifejezhető károkat okozott a magyar állampolgároknak, vállalkozóknak és önkormányzatoknak az elmúlt 10 éves tevékenykedésével.

 

 

Szeretnénk Önnel egyeztetni egy tartalmas megbeszélés időpontját, ahol több érdekvédő szervezet és csoport küldötteit fogadná Ön és munkatársai.

 

 

Szeretnénk tájékoztatást kérni arról, hogy a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ tevékenységével kapcsolatban milyen állami szervnél adhatunk be hivatalosan panaszt.

 

 

Üdvözlettel:

 

Szabó József

Hiteles Mozgalom ügyvezető