Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az IM elégedett !!!

2014.11.27

im-valasz-level-2014.11.26..png

 

 

 

 

Szabó József ügyvezető úr részére

 

Hiteles Mozgalom

hitelesmozgalom@gmail.com

 

 

Tisztelt Ügyvezető Úr!

 

Az Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Osztályához intézett újabb levelére az alábbi választ adjuk.

 

A kormányzat, ahogy korábban is jeleztük Önnek, a devizahitelezéssel kapcsolatban felmerült problémákat – mivel társadalmi szintűek és számos ágazatot, illetve hatalmi ágat érintenek – csak komplex módon tartja kezelhetőnek. Ez a komplex jogalkotási, illetve egyéb intézkedést előkészítő folyamat számos ágazatot, illetve hatalmi ágat érint. Ehhez tartozik hozzá az aktív állampolgárok véleményének beszerzése és javaslataik megfontolása is, Tárcánk kiemelten kezelte és figyelembe vette a tárgyban az állampolgári és különböző civil szervezetek véleményét. Az igazságügyi miniszter a bajba jutott hitelesek problémáját rendező első törvényjavaslatához (a Kúria törvényjavaslathoz) kapcsolódó megkeresésére adott korábbi – 2014. július 1-ei – válaszunkban is arról tájékoztattuk, hogy Tárcánk előre is köszöni és várja észrevételeiket a Miniszter úr által az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslathoz.

 

Eddigi leveleinkben is tájékoztattuk, hogy a Kormány által az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslatok hol érhetőek el. Előző levelében is a készülő törvénytervezetek megismerése felől érdeklődött, amelyekhez megadtuk Önnek az elérési utat.

 

Mint azt láthatja, a Kormány, ahogy eddig, úgy a jövőben is várja és köszöni javaslatait, észrevételeit. Örömünkre szolgál, ha érdemleges felvetésekkel találkozunk, azokat munkánk során – megfelelő szakértői egyeztetések, konzultációk folyamatában – igyekszünk hasznosítani.

 

Az Országgyűlés a törvényjavaslatokat kivételes tárgyalásban, illetve határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréssel tárgyalta, bízunk szíves belátásában, ha az előzőek okán esetleges újabb észrevételeik elküldésére nem kerülhetett sor.

 

Budapest, 2014. november 26.

 

Üdvözlettel:

 

Dr. Szűcs Krisztina Borbála

osztályvezető

 

Igazságügyi Minisztérium

Társadalmi Kapcsolatok Osztálya

1055 Budapest, Szalay u. 16.

www.kormany.hu

E-mail: lakossag@im.gov.hu

 

 

Előzmény.

https://hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/kerdeseink-es-a-kapott-valaszok/a-cinikus-miniszterium---im.html