Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az árfolyam elcsúszás elméleti alapjai

2020.03.09

 

elm-kep---00.png

 

 

 

Kúria

1363 Budapest, Pf. 35.

 

 

 

Tisztelt Kúria!

           Tisztelt Darák Péter Elnök úr!

 

 

 

 

Az „árfolyamok elcsúszásával” kapcsolatban 2020. január 6.-án küldtem Önnek és a Kúria munkatársainak részletes számítást tartalmazó elemzést. Ebben tények ismertetésével mutattam be, hogy az „elcsúszásra” vonatkozó állításuk teljes mértékben igaz.

 

https://hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/kerdeseink-es-a-kapott-valaszok/-az-arfolyamok-elcsuszhatnak----elemzes-a-kurianak.html

 

 

 

Az „árfolyamok elcsúszását” a Kúria munkatársai így fogalmazták meg:

 

"…az infláció jelenségével viszont

az átlagos fogyasztó is tisztában volt,

tehát annyit mindenképpen fel kellett ismernie,

hogy a devizaalapúságból következően,

valamint a forint és a svájci frank

inflációjának különbségéből adódóan

az árfolyamok elcsúszhatnak."

(2.2 pont - 4. oldal alja)

https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/konz_testulet/deviza_megoldasi_javaslatok3.0.pdf

 

 

Az infláció és deviza árfolyamok kapcsolatát már évszázadokkal ezelőtt felismerték a közgazdászok, vásárlóerő paritás (PPP) néven ismert a gazdaságtanban, a pénzügytanban.

 

 

Természetesen mindez benne van a tankönyvekben is. Sághi Márta Nemzetközi gazdaságtan című tankönyve (Digitális Tankönyvtár) így fogalmazza meg:

„A vásárlóerő paritás elmélete azt állítja, hogy két ország valutája közötti árfolyam egyenlő a két ország árszínvonalának arányával. Emlékezzünk a 14. fejezetből, hogy egy ország valutájának hazai vásárlóereje tükröződik az ország árszínvonalában, a javak és szolgáltatások referencia kosarának pénzárában. A PPP elmélet ezért azt jelzi előre, hogy egy valuta hazai vásárlóerejének süllyedése (ahogy azt a hazai árszínvonal növekedése mutatja), a devizapiacon a valuta arányos leértékelődésével társul. Szimmetrikusan, a PPP előre jelzi, hogy a valuta hazai vásárlóerejének növekedése arányos valuta felértékelődéssel fog társulni.

 

A PPP alapgondolata a tizenkilencedik századi brit közgazdászok, közöttük David Ricardo (a komparatív előnyök elméletének megalkotója) írásaiban alakult ki. Gustav Cassel svéd közgazdász, aki a huszadik század elején írt, az árfolyamelmélet középpontjába állította és ezzel népszerűsítette a PPP-t. Bár sok vita volt már a PPP általános érvényességéről, mégis az elmélet az árfolyammozgások mögött levő fontos tényezőket világít meg.”

 

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_535_NKG/ch18s02.html

 

 

„Arra a megállapításra, hogy az árfolyamok egyenlők a relatív árszínvonalakkal …. gyakran úgy hivatkoznak, mint abszolút PPP-re. Az abszolút PPP magában foglal egy tételt, amit relatív PPP-ként ismerünk, amelyik azt mondja ki, hogy két ország valutája közötti árfolyam százalékos változása bármely időszakban egyenlő a nemzeti árszínvonalak százalékos változása közötti különbséggel. Így a relatív PPP átalakítja az abszolút PPP-t, ár- és árfolyamszintekről szóló megállapításból ár- és árfolyamváltozásokról szóló megállapítássá. Azt állítja, hogy az árak és az árfolyamok úgy változnak, hogy megőrizzék minden valuta hazai és külföldi vásárlóerejének arányát.

 

Ha például az USA árszínvonala 10 százalékkal, míg Európa árszínvonala 5 százalékkal emelkedik egy év leforgása alatt, akkor a relatív PPP a dollár 5 százalékos leértékelődését jelzi előre az euróval szemben. A dollár 5 százalékos leértékelődése az euróval szemben éppen kiegyenlíti az 5 százalékot, amellyel az USA inflációja meghaladja az európait, változatlanul hagyva mindkét valuta relatív hazai és külföldi vásárlóerejét.”

 

A vásárlóerő paritás mellett van még egy másik nagyon fontos elmélet. Ez a kamatparitás elmélete. Míg a vásárlóerő paritás az infláció és a devizaárfolyamok közti kapcsolatot mutatja meg, a kamatparitás az kamatszintek és a devizaárfolyamok közti összefüggést ismerteti. Ez így szerepel a tankönyvben:

 

„A fedezett kamatparitás feltétele azt mondja ki, hogy a dollárbetét és a „fedezett” külföldi devizabetét hozamának meg kell egyeznie.”

„Ha a kamatparitás feltétele fennáll, akkor a határidős árfolyam megegyezik a határidős szerződés értéknapjára várható azonnali árfolyammal.”

„A fedezett kamatparitás segítségével megmagyarázhatjuk az azonnali és határidős árfolyamok szoros együtt mozgását, azt a minden jelentősebb valutára jellemző erős korrelációt, amit a 13.1. ábrán is láthatunk.”

 

 

 

 

 

elm-kep---01.png

 

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_535_NKG/ch16s07.html

 

Mindezek azt jelentik, hogy egy deviza várható árfolyama számolható. A változás iránya is és a mértéke is.

 

Mint ebből a 13.1 ábrából is következik, nem csak elméletek vannak, hanem azt is vizsgálják évtizedek óta (gyakorlatilag folyamatosan), hogy mennyiben tér el a valóság attól, amit korábban az elméletből előre kiszámoltak.

A kamatparitás elmélete azért különösen fontos, mert ebből az elméletből származik a határidős árfolyam képlete. Minden nap ismert az aznapi valóságos, piaci árfolyam és minden nap meg lehet állapítani, hogy a hetekkel, hónapokkal vagy akár évekkel korábban kiszámolt határidős árfolyam előrejelzés mennyiben tekinthető sikeresnek. Közgazdászok vizsgálják az elmélet és a valóság közti összefüggést, a különbségeket és próbálják megmagyarázni, hogy mitől van például egy-egy időszakban eltérés.

 

Az elmúlt évtizedek hazai kutatásainak eredményei jellemzően a Közgazdasági Szemlében jelennek meg (ezekben bőségesen hivatkoznak külföldi kutatások eredményeire).

 

 

Száz János 1990-ben a hitel jellemzőit, tulajdonságait elemezte pénzügyi szempontból, meghatározta a helyüket a deviza-, pénz- és tőkepiacokon:

„A megszokáson kívül semmi sem indokolja, hogy a hitelt kizárólag bérletként értelmezhessük. Igaz, a megszokás nagy úr, és sokévszázados gyakorlat, hogy a különböző időpontbeli pénzek egymásra vonatkoztatott árfolyamait éves százalékos alakban, a kamatláb formájában fejezzük ki — ez pedig tökéletesen analóg az időegységnyi bérleti díj fogalmával.

A különböző időpontbeli pénzek fogalmi megkülönböztetése megteremti annak a lehetőségét, hogy a hitelt a különböző időpontbeli pénzek cseréjeként írhassuk le, ahol a hitel nyújtója jövőbeli pénzt vásárol jelenbeli pénz ellenében, így nézve a hitel nem más, mint egy időben széjjel vált adásvétel, egy fél prompt és egy fél termin ügylet együttese.”

„Ha … az úgynevezett kamatparitás nem állna fenn, akkor abban az esetben is profitálhatnánk a diszparitásból, ha nincs induló tőkénk és (függőleges vagy vízszintes) átváltási szándékunk: például fontban hitelt veszünk fel, hogy azt dollárra váltva kihitelezzük. A pozíció fedezett, ha a fontra való visszaváltást is most megkötjük a terminre (különbözeti arbitrázs).

A kamatparitás összefüggése írja le tehát a különböző valutákban fennálló azonos időtartamú hitelek kamatlábainak egyensúlyi viszonyát. Ebből határozható meg a határidős devizapiaci árfolyamok egyensúlyi értéke — adott deviza-árfolyamok és kamatlábak mellett.”

„Az összefüggő deviza-, pénz- és tőkepiacokon olyan devizaárfolyamoknak és kamatlábaknak kell kialakulniuk, amelyek egységes, meghatározott szerkezetet mutatnak; az ettől való eltérések csak átmenetiek lehetnek.”

(Hitelek adásvétele és a hitel mint adásvétel– Közgazdasági Szemle XXXVII. évfolyam, 1990. 1.szám)

 

 

1996-ban Barabás Gyula a „lebegő árfolyamrendszeren” kívül azt is vizsgálta, hogy a Bokros Lajos féle csúszó leértékelés mennyiben felelt meg a kamatparitás elméletének.

„A kamatlábak és a valutaárfolyamok közötti kapcsolat rendkívüli jelentőségű a mindennapi gazdasági életben. Ennek megfelelően meglehetősen bőséges az a közgazdasági irodalom, mely a hozamok és árfolyamok témakörével foglalkozik.”

 

Az amerikai dollár és a német márka esetén a számított és valós árfolyam közti eltérés jellemzően 5%-os eltérésen belül van:

 

 

elm-kep---02.png

 

 

(Kamatparitás lebegő és csúszó leértékeléses árfolyamrendszerben – Közgazdasági Szemle XLIII. évfolyam, 1996. november)

 

 

Darvas Zsolt szintén ezt az időszakot vizsgálta:

„A tanulmány előszőr áttekinti, hogy a határidős árfolyamok milyen feltételek fennállása esetén tükrözhetik a leértékelési/leértékelődési várakozásokat…”

„Összefoglalva, nyitott és tökéletes tőkepiacon a fedezett kamatparitás teljesül, ezért a határidős árfolyamok a kamatkülönbséget tükrözik.”

(Kamatkülönbség és árfolyam-várakozások az előre bejelentett kúszó árfolyamrendszerben– Közgazdasági Szemle XLIII. évfolyam, 1996. október)

 

 

Mikolasek András 1998-ban szintén a csúszó leértékelést és a sávos árfolyam rendszert elemezte.

„A magyar devizaárfolyam csúszó és sávos egyszerre. Sávos, hiszen az egyes devizák árfolyama az Magyar Nemzeti Bank által megadott középárfolyamtól plusz-mínusz 2,25 százalékkal térhet el. Csúszó árfolyamrendszer is, hiszen ezt a középárfolyamot az MNB előre megadott ütemben (és módon) csökkenti.”

„A fedezetlen kamatparitás szerint …középárfolyam várható megváltozása egyenlő a kamatdifferencia és a sávon belüli várható változás különbségével.”

(A magyar árfolyamrendszer egy elméleti kerete– Közgazdasági Szemle XLV. évfolyam, 1998. szeptember)

 

 

Időnként a Külgazdaság című folyóiratban is jelentek meg tanulmányok. Antal László 1999-ben a 90-es évek gazdasági (orosz) válság kapcsán vizsgálta a devizaárfolyamok alakulását is.

A valutaárfolyam-alakulásnak (illetve egy másik valutához kötött vagy csak szűk intervenciós sávban flexibilis árfolyamrezsim esetén az árfolyammozgásra vonatkozó várakozások alakulásának) „lényeges tulajdonsága az azonnal rugalmasan reagáló, előre tekintő módon meghatározott tőkepiaci árak és a lassan reagáló árupiaci árak közötti kontraszt.

A hazai tőkepiac és a külföldi kamatlábak közötti kapcsolat árfolyam-dinamikát teremt, s ennek alapján alakul ki a hazai pénzügyi eszközök várt kamatlába. Az árfolyam bármilyen »hír« hallatára azonnal arra a szintre ugrik, amely mellett a várható tőkenyereségek vagy veszteségek ellensúlyozzák a nominális kamatlábakban fennálló különbséget." (Dornbusch, 1987). A tőkepiaci várakozások hirtelen lökésszerű változásai olyan mozgásokat indukálnak, amelyek túlcsorduláshoz vezetnek, vagyis az árfolyamot messze túllendítik az egyensúlyi reálárfolyam által megkövetelt szinten, s ez további instabilitást visz bele a folyamatokba.” …  „A tőkemobilitás biztosítja a várható nettó hozamok kiegyenlítődését, így a belföldi kamatláb és a várható leértékelődés különbsége a világpiaci kamatlábbal lesz egyenlő. (Fedezetlen kamatparitás) ... A leértékelődés mértékének elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy felértékelődési várakozások alakuljanak ki, mégpedig olyan mértékű felértékelődési várakozások, amelyek ellensúlyozzák a csökkent mértékű hazai kamatlábat. A monetáris expanzió azonnali hatása tehát az árfolyam gyors leértékelődése, amelynek mértéke nagyobb a hosszú távú leértékelődésnél, mivel csak ilyen körülmények között alakulnak ki felértékelődési várakozások és csak ilyen körülmények kompenzálják a hazai eszközök kamatlábának csökkenését." (Dornbusch, 1976)”

(Nemzetközi pénzügyi válság és hazai gazdaságpolitikai dilemmák – Külgazdaság XLIII. évfolyam, 1999. szeptember)

 

 

Naszódi Anna 2002-ben a sávos devizarendszereket elemezte (mint ismert a devizahitelek értékesítésének idején ilyen sávos árfolyamrendszer volt Magyarországon)

„Ha a jegybank hiteles az árfolyamrendszer fenntartásának szempontjából - azaz biztosan fenn tudja és fenn akarja tartani a sávos árfolyamrendszert, akkor semmi sem alapozza meg, hogy a piaci szereplők a devizát a sávnál gyengébbre vagy erősebbre értékeljék. Ha a piaci szereplők a devizát éppen a sáv szélének megfelelően értékelik, akkor a tökéletesen hiteles jegybank is jelen lehet a devizapiacon. A nem tökéletesen hiteles jegybank pedig esetenként kénytelen a saját devizájának eladásával vagy vételével elérni az árfolyam sávban maradását.”

(A sávos árfolyamú deviza megközelítése opciók segítségével – Közgazdasági Szemle XLIX. évfolyam, 2002. január)

 

 

Ebben az évben, 2002-ben azt vizsgálta Benczúr Péter hogy az árfolyamsáv szélesítése milyen hatással járt.

„A tanulmány a nominálárfolyam monetáris szigorítások után megfigyelt viselkedését kívánja összeegyeztetni egy tökéletes piacokon és racionális várakozásokon alapuló modellel. Az ilyen modellek alapjául szolgáló fedezetlen kamatparitás szerint először egy nagy-mértékű erősödést figyelhetünk meg (a meglepetésszerű kamatemelés hatásaként), majd ezt fokozatos visszagyengülés követi (a hazai és külföldi kötvények hozama közti arbitrázs alapján az előrelátott kamattöbblet szükségképpen árfolyamveszteséggel párosul).”

(A minimál árfolyam viselkedése monetáris rezsimváltás után – Közgazdasági Szemle XLIX. évfolyam, 2002. október)

 

 

2003-ban Schepp Zoltán azt vizsgálta, hogy a kamatparitás elmélete miért okoz időnként rejtélyt? A várható árfolyam és a tényleges árfolyam miért tér el időnként egymástól?

 „A forwardrejtély tárgyalásához a kiindulópontot célszerűnek tűnik a fedezetlen kamatparitás értelmezésénél keresni. E szerint rugalmas devizaárfolyamok, korlátok nélküli nemzetközi tőkemobilitás, valamint a hazai és külföldi befektetési lehetőségek homogenitása esetén a kockázatsemleges befektetők által adott időszakra - a tartási periódusra - várt hozamok a két pénznem tekintetében kiegyenlítődnek.”

„A fedezetlen kamatparitás (uncovered interest parity - UIP) szerint a magasabb nominális hozamokat (tőkejövedelmet) az azt ígérő pénznem várható leértékelődése (tőkeveszteség) ellensúlyozza.”

„A kérdés ezáltal abban a jóval izgalmasabb formában vethető fel, hogy vajon a fedezetlen paritás bázisán várható jövőbeli árfolyam milyen minőséggel jelzi előre a jövőbeli tényleges árfolyamot?”

(Befektetői horizont és a „forwardrejtély” - Közgazdasági Szemle L. évfolyam, 2003. november)

 

 

Vincze János 2004-ben a kamatláb emelés hatásait vizsgálva különböző gazdasági elméleteket elemzett.

„Azt a kérdést tesszük fel, hogy a kamatlábaknak milyen közvetett vagy közvetlen hatásai vannak az árszintre, illetve különböző nominális árakra egy nyitott - elsősorban kis nyitott - gazdaságban, szabad tőkeáramlás mellett. A ma általánosan elfogadott monetáris politikai recept nyitott gazdaságokra alkalmazva úgy módosul, hogy a kamatok emelésének nemcsak közvetlenül keresletcsökkentő, hanem árfolyamerősítő hatása is van”

(Kamatlábak és árszint kis, nyitott gazdaságban – Közgazdasági Szemle LI. évfolyam, 2004. július-augusztus)

 

Megjegyzés: mint nagyon jól tudjuk, 2001 után a forint árfolyama nem gyengült úgy, ahogy arra pl. az infláció különbség miatt számítani lehetett. Úgy tűnik az alapkamat emelés „árfolyam erősítő hatása” csak időleges volt.

 

 

2005-ben Kiss M. Norbert az vizsgálta, hogy milyen hatással jár, ha a jegybankok (pl. MNB) lépéseket tesznek (intervenció) a devizaárfolyam megváltoztatása érdekében.

„A Bretton Woods-i árfolyamrendszer összeomlása óta a legtöbb devizapiacon alapvetően a piaci mechanizmusok alakítják az árfolyamokat. Ugyanakkor az egyes devizaárfolyamok nem csak a piaci szereplők fundamentumokon vagy várakozásokon alapuló keresletének, illetve kínálatának viszonyát tükrözhetik, bizonyos helyzetekben a monetáris hatóságok is megpróbálják befolyásolni az ország fizetőeszközének értékét. Az árfolyam alakításának manapság is gyakran használt jegybanki eszköze a devizapiaci intervenció, még annak ellenére is, hogy hatásosságát időről időre megkérdőjelezik az elméleti közgazdászok.”

„A jegybanki intervencióra sor kerülhet akár az azonnali (spot), akár a határidős (forward) devizapiacon, de találhatunk példát bonyolultabb pénzügyi termékek - csere- (swap-) és opciós ügyletek - használatára is. Mivel a jegybank jellemzően az azonnali árfolyamra kíván hatni, ezért általában az azonnali piacon javasolt ügyleteket kötnie. Az azonnali piaci intervenció közvetlenül hat az árfolyamra, míg a határidős ügyleteken keresztül zajló intervenció közvetve, az azonnali és a határidős piac közötti transzmissziós mechanizmuson (fedezett kamatparitás) vagy a várakozásokon (fedezetlen kamatparitás) keresztül. A határidős ügyletnek akkor van hatása az azonnali árfolyamra, amennyiben a jegybank partnere az azonnali piacon nyomban olyan ügyleteket köt, amivel ellensúlyozza a határidős tranzakció miatt keletkezett fedezetlen pozícióját.”

 (A jegybanki devizapiaci intervenció hatékonysága – Közgazdasági Szemle LII. évfolyam, 2005. november)

 

 

Tóth Máté Barnabás 2006-ban a jegybankok átlátható működésén kívül azt is vizsgálta, hogy a jegybank inflációs célt követő stratégiája milyen hatással van a devizaárfolyamokra?

„Az átláthatóság a hitelesség kérdésében is fontos szerephez jut. A monetáris politika hitelessége annál erősebb, minél inkább összhangban állnak a jegybank lépései a korábban bejelentett stratégiai kerettel. Ha a gazdasági szereplők nem tökéletesen informáltak, az előbbi szükségessé teszi, hogy a jegybank bemutassa és megmagyarázza, hogy az aktuális monetáris politikai lépések miként illeszkednek az előre bejelentett stratégiai keretbe.”

„…kis, nyitott gazdaságokban, ahol a monetáris politika által célzott árindexben jelentős a külkereskedelem-képes áruk és szolgáltatások súlya, a jegybanki kamat megváltozása a nominális árfolyam elmozdulásán keresztül is hat az inflációra. … A rövid kamatok pályáját és a nominális árfolyam alakulását a fedezetlen kamatparitás mechanizmusa köti össze, ami azonban erősen volatilis kockázati prémium esetén rövid és középtávon nem feltétlenül teljesül.”

 

 

Darvas Zsolt és Schepp Zoltán a devizahitelés egyik legintenzívebb évében, 2007-ben azt vizsgálta, hogy határidős árfolyamok segítségével miként lehet előre jelezni a Kelet-közép-európai deviza árfolyamokat:

„A modell mögött egy jól értelmezhető közgazdasági sejtés áll, amit a „hosszú távú várakozások stabilitásaként" foglalhatunk össze. Az alkalmazott modellek a világ legfontosabb devizáira - amelyek a világ devizapiaci forgalmának 75 százalékát teszik ki - kedvező eredményeket mutatnak, a megszokottnál jóval hosszabb időszakon (17 évre) értékelve a mintán kívüli előrejelző képességet. Jelen munkánkban pedig ugyanezen módszerek alkalmazását vizsgáljuk három kelet-közép-európai deviza (cseh korona, magyar forint, lengyel zloty) előrejelzésére.”

A fedezetlen kamatparitás hosszú távú fennállása esetén a határidős árfolyamok az árfolyam-várakozásokat mutatják.”

„A fedezett kamatparitásból kiindulva a határidős devizaárfolyamok meghatározhatók az azonnali árfolyam és az előre ismert kamatkülönbség segítségével.”

 

 

 

 

 

elm-kep---03.png

 

 

„…a vizsgálatokra felhasználható időszak rendkívül rövid, alig több mint nyolc évet ölel fel, ezért reális a veszélye annak, hogy később átmenetinek bizonyuló hatások is döntően befolyásolják az empirikus eredményeket.”

(Kelet-közép-európai devizaárfolyamok előrejelzése határidős árfolyamok segítségével - Közgazdasági Szemle LIV. évfolyam, 2007. június)

 

Megjegyzés: mint nagyon jól tudjuk, 2008 őszén megszűnt a forint felülértékeltsége – a vizsgált „rendkívül rövid időszak” tartalmazta az „átmenetinek bizonyuló hatást”, a forint 2001-ben kezdődő (és egyre nagyobb) felülértékeltségét.

 

 

Egyáltalán nem törekedtem jelen levelemben arra, hogy teljeskörű képet adjak arról, hogy az elmúlt pár évtizedben hány, de hányféle módon, milyen sok szempontból vizsgálták a kamatparitás elvének érvényesülését. A fenti idézetek azt bizonyítják, hogy ismert a kamatparitás elmélete és ezért a Kúria egyáltalán nem tehet úgy, hogy erről a tényről nem vesz tudomást.

 

Azonban nem csak most, hanem száz évvel ezelőtt is vizsgálták már a kamatparitás és az árfolyam összefüggéseit!

 

 

1926-ban a hadikölcsönök árfolyamáról volt vita az Országgyűlésben. Egy határozati javaslat vitája során hangzott el:

„A hadikölcsönök mai árfolyama közel 1 aranyszázalékos valorizációnak felel meg, 100 korona névértékű hadikölcsönkötvény közel 15.000 korona értéket jelent. Sándor Pál határozati javaslata, amely 5 százalékos valorizációt sürget, közel hétszázszoros árfolyamot jelentene, ámde ez a hétszázszoros árfolyam a kamatparitást véve figyelembe, nem volna több mint 350-szeres, vagyis a fele…”

(Magyarország 1926.október 30. - 6. oldal)

 

 

Feltehetjük a kérdést: ha már közel száz éve figyelembe vették a kamatparitást a magyar Országgyűlésben, akkor milyen régi ez az elmélet?

 

 

Száz János 1981-ben ismertette egy tanulmányában az árfolyam elméletek fejlődését.

A XVI. század végétől kibontakozó árfolyamelméletek (a régebbi kifejezéssel váltóárfolyam elméletek) fejlődése nem volt egyenletes.”

„… a következő devizaárfolyam elméletek keletkeztek ill. fejlődtek a XVI-XVIII. században:

1. A spekulációs vagy „konsprirációs” elmélet

8. A vásárlóerő paritás elmélete

10. A kamatelmélet

„1793-ban háború tört ki Anglia és Franciaország között, 1797-ben felfüggesztették a font aranyra váltását (s csak 24 esztendővel később állították vissza). Az elkövetkező években az arany ázsiója és a külföldi váltók árfolyama emelkedett.” … „A bullionisták érvelésének két láncszeme van: egyrészt (helyesen) észrevették, hogy az árfolyamokban tükröződnek az árszínvonalak (ez a vásárlóerő-paritás), másrészt (egyoldalúan) az árszínvonal alakulását a pénztömegre vezették vissza (mennyiségi pénzelmélet).”

„1914 után az árfolyamok újra erőteljes változásokat mutattak, így a velük kapcsolatos vita ismét felélénkült, ill. újrakezdődött… A legnagyobb hatással Cassel volt, aki felismerte az új helyzetet, hogy nem elég a valuták keresletéhez és kínálatához a rendkívüli körülmények miatt hozzátevődő tételek magyarázatát adni, hanem a valuták keresletének és kínálatának alapvető fontosságú indítékát kell megadni az új körülmények, az aranyra be nem váltható pénz esetén. Ezt az indítékot ő a valuta vásárlóerejében látta: átváltáskor a valuta vásárlóerejét kínálják, és cserébe azonos nagyságú vásárlóerőhöz kívánnak jutni. … Cassel elméletének, a vásárlóerő-paritás elméletnek mind a két változata, az abszolút és a relatív változat is közismert. Cassel elmélete egyszerű…”

„Ekkor válik világossá, hogy a vásárlóerő-paritás az általános törvény, aminek meghatározott korban a megjelenési formája az aranyparitás volt. Casselnak az érdeme, hogy ezt felismerte, minden bizonnyal elvitathatatlan, mégha a vásárlóerő-paritás elmélete nem is teljesül pontosan a gyakorlatban és elméletileg is vannak fenntartások (a fizetési mérleg folyó tételeinek túlhangsúlyozása a tőketételekkel szemben stb).”

„… a XIX. század második felében …. a jegybanki kamatlábpolitika került előtérbe az árfolyam befolyásolása érdekében, és hatékony eszköznek bizonyult. Ennek részben az volt az oka, hogy az aranystandard működése idején, nem lévén heves árfolyamingadozás, a kamatarbitrázs fedezetlen módon ment végbe, azaz nem kötöttek az átváltáskor fedezeti ügyletet a határidős piacon. … A kamatarbitrázs műveletek célja az egyes pénzpiacokon mutatkozó kamatkülönbözetek kihasználása (olcsón hitelt felvenni, és drágán kihelyezni). Az igy létrejövő tőkeáramlás a befektetések jövedelmezőségének kiegyenlítődése irányába hat, és amennyiben a tőkék mozgása nincs korlátozva (továbbá eltekintünk a tranzakciós költségektől), akkor létrejön a kamatparitás. A kamatparitás fennállása nem jelenti a nominális kamatlábak azonosságát, hiszen a különböző devizákban történő befektetések jövedelmezőségi aránya nemcsak a kamatkülönbözettől, hanem az átváltási és visszaváltási árfolyam különbözetétól is függ.”

J. M. Keynes 1923-ban megjelent műve (A tract on Monetary Reform) volt az első magyarázat a prompt és a határidős (termin) árfolyam kapcsolatára. A kamatparitás elméletét gyakran határidős devizák elméletével (forward exchange theory) azonos értelemben használják.

Az 1920-as évek körül alakult ki tehát a Cassel-féle vásárlóerő-paritás elmélet (amely a prompt árfolyamokra vonatkozik) és a Keynes-féle kamatparitás elmélet (amely a prompt és a termin árfolyamok kapcsolatára vonatkozik), a flexibilis árfolyamok alakulásának magyarázatára napjainkban használatos monetáris árfolyamelmélet e két sarokköve.”

„A kamatparitás mellett a vásárlóerő-paritás feltételezése a másik jellegzetes vonása az árfolyamok monetáris elméletének. Ezen belül reálisabb a keynesianus ill. a reálkamat-különbözet modellek szemlélete, amely csak az egyensúlyi helyzetekre tételezi fel a vásárlóerő-paritás teljesülését, szemben a monetarista modellekkel, amelyek a vásárlóerő-paritás folytonos fennállásával számolnak. Az előbbiek rövid távon merev árakkal számolnak, az utóbbiak a jelentős ármozgásokkal jellemezhető időszakokra alkalmazhatók.”

(A devizaárfolyam elméletek fejlődése – Egyetemi Szemle 1981)

 

 

Dr. Pomeisl András Józsefet nem kell bemutatnom sem a Kúria Elnökének, sem a munkatársainak, hiszen hosszú évek óta a Polgári Kollégium főtanácsadója. Tagja volt a 2012-ben felállított devizahiteles joggyakorlat elemző csoportnak, 2015. novemberében vitaanyagot készített a Civilisztikai Kollégiumvezetők kétnapos Országos Értekezletére. Nemrég egy tanulmányt írt a devizahitelről, mely a Közszolgálati Egyetem folyóiratában jelent meg. Így fogalmazza meg a kamatparitás jelentőségét:

„Áttekintve a nyilvánvaló jóerkölcsbe ütközésre vonatkozó gyakorlatát, a Kúria egyrészt utalt arra, hogy konstrukcióból az adósra nézve következő előnyök és hátrányok aránytalansága nem nyilvánvaló, másrészt arra, hogy az egyensúly felborulásának bankok általi előreláthatósága sem nyilvánvaló. A Kúria első érve arra utal, hogy a rendes árfolyamváltozás mellett a kamatelőny és az árfolyamkockázatból fakadó többlet-teher hosszabb távon általában kiegyenlíti egymást (kamatparitás elve)…”

(A devizaalapú kölcsön fogalmi elemei és kontstrukció jogi megítélése a Kúria gyakorlatában – Acta Humana 2017/4).

 

Elővettem mindhárom devizahiteles jogegységi határozatot, elővettem a 2015-ös kétnapos értekezletről készült emlékeztetőt és kerestem benne a kamatparitás lényegét. Azt, amit Dr. Pomeisl András József kúriai főtanácsadó megfogalmazott: hoszabb távon a devizahitel kamatelőnyét kiegyenlíti várhatóan a devizaárfolyam erősödés kedvezőtlen hatása. Vagyis, amit az adós nyer a szerződéskötéskor (alacsony a törlesztő részlet a devizahitel alacsonyabb kamatlába miatt), azt elveszíti a későbbiekben a várható forintgyengülés miatt.

Meglepő módon még csak utalást sem találtam erre egyik dokumentumban sem!

Sem a vásárlóerő paritás, sem a kamatparitás kifejezés nem szerepel bennük, de még csak körül írva sincsenek.

 

 

Néhány megállapításra azért ezekből szükségesnek tartom felhívni Elnök úr és a Kúria figyelmét.

Nem lehet köztünk vita abban, hogy az árfolyamkockázat valós tartalmában benne kell lennie annak, amit pl. Pomeisl főtanácsadó úr is kiválóan megfogalmazott. Ha nem valós a tájékoztatás, akkor a fogyasztó nem kötelezhető a forintgyengülés okozta terhek viselésére:

„Ha a fogyasztó az árfolyamkockázat valós tartalmáról nem kapott világos és érthető tájékoztatást, vagy olyan tartalmú tájékoztatást kapott, amelyből nem volt világos a kockázat korlátlansága és realitása, az árfolyam-kockázat telepítse teljes egészében tisztességtelen, vagyis a fogyasztó – a 93/13/EGK Irányelv 6. cikkének 1. bekezdése alapján – egyáltalán nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére.”

„Az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó rendelkezés a szerződéses főszolgáltatást meghatározó szerződéses kikötés, ezért annak érvénytelensége a szerződés egészének érvénytelenségét eredményezi.”

„Az árfolyamkockázat valós tartalmára vonatkozó, konkrét és egyedi tájékoztatás megtörténtét és tartalmát a pénzügyi intézménynek kell bizonyítania.”

„A 2/2014 PJE határozat, illetve az Európai Bíróság C-26. számú ítéletének indokolása, továbbá a régi Hpt. korábban hatályban volt 203. §-a mögött meghúzódó jogalkotói szándék is abból indul ki, hogy az átlagos fogyasztónak az árfolyamkockázat valós tartalmával nem kell tisztában lennie, azt a pénzügyi intézménynek egyedileg, konkrétan el kell magyaráznia a fogyasztó számára.”

(Emlékeztető a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2015. november 9-10. napján a Magyar Igazságügyi Akadémián tartott Országos Értekezletről - 3. és 4. oldal)

 

Pomeisl főtanácsadó úr megállapítása alapján a Kúria állítása teljes mértékben valótlanság  (mivel valójában az alacsonyabb kamat jelentette előny a futamidő alatt szinte teljes biztosan elvész a forintgyengülés hatása miatt):

„A szerződéses konstrukcióból származó árfolyam kockázatot az adós szempontjából kiegyenlíthette az az előny, amely az alacsonyabb kamatban és törlesztőrészletben mutatkozott..”

       (6/2013 számú PJE)

 

 

Összegzés

 

Rendszeresen, nap mint nap használják a két ismertetett elméletet a pénzintézetek, a gazdasági és pénzügyi szakemberek. A jövőre nézve számolják ki a határidős árfolyamot. Egy korábbi időponthoz képest határozzák meg, hogy jelen pillanatban a pénz árfolyama felül- vagy alul értékelt-e.

Tehát mind a kamatparitás, mind a vásárlóerő paritás elmélete jelen van a számítások által a gazdasági életben.

 

 

Ezeket a tényeket tudomásul kell vennie a Kúriának a döntései során.

 

 

Megengedhetetlen hiba, ha nem pontosan nevezi meg a Kúria a gazdasági elveket. Nem lehet arra utalni, hogy az adósnak „fel kellett ismernie” egy gazdasági összefüggést, amikor minden hazai és nemzetközi jogszabály a banknak ír elő tájékoztatási kötelezettséget!  Ugyancsak elfogadhatatlan „árfolyam elcsúszásnak” nevezi azt, hogy egyértelműen a forint gyengülése, a deviza árfolyamának emelkedése várható a futamidő alatt az infláció illetve a kamatkülönbségek miatt.

Mivel ismert már Elnök úr és a Kúria munkatársai előtt a Bankszövetség 2006 januári és a BÉT 2004 októberi tanulmánya és a bennük lévő (idő által igazolt illetve valótlannak bizonyult) állítások, ezekre most nem térek ki.

(Utalok az MNB ábrákra a forint reálfelértékelődéséről, 2004-ben 10 évre előre számolt CHF árfolyam előrejelzésre, „nyugodtan választhatják” a devizahitelt – nem kell félni - állításokra.)

 

Ezt a levelemet is azzal zárom, amivel mindig, már hosszú évek óta: vizsgálja felül a Kúria a devizahiteles jogegységi határozatait, mert valótlanságokat tartalmaznak. Tisztázza a Kúria az összes vitatott kérdést és fogadja el a gazdaságtan és a pénzügytan megállapításait, mint vitathatatlan tényeket.

 

 

Várom intézkedésüket, tisztelettel:

 

 

 

Szabó József

 

 

 

Budapest, 2020. március 5.