Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rengeteg devizahiteles perre számít a Föv. Töv.

2015.05.26

Budapest, 2015. május 26., kedd (MTI) - Több tízezer nemperes devizahiteles ügyre számítanak a bíróságokon. Erről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke beszélt a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

 

Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke szerint a devizahiteles ügyek elbírálása a múlt évben kihívást jelentett a számukra. A törvényszék gazdasági kollégiuma 74 ügyet bírált el, emellett mintegy 7.500 eljárást függesztettek fel. Azt mondta, számítanak a devizahiteles ügyek újabb rohamára, 16 közérdekű kereset érkezett hozzájuk, emellett a pénzügyi békéltető testület eljárása nyomán érkező nemperes ügyek száma elérheti a 30 ezret is, és az elszámolási perekre is készülnek.


    Handó Tünde, az OBH elnöke szerint egyes ügytípusok áradatként érik el a bíróságokat, amelyeknek tudniuk kell kezelni ezeket a helyzeteket. Példaként említette a Fővárosi Törvényszék esetében a brókerügyeket, a felszámolási eljárásokat, az egyik ilyen ügyben több mint 39 ezer hitelező érintett, ami munkaszervezési kihívást is jelent a bíróság számára. 

 

……………


    Előrevetítette, hogy az ősztől megjelenő magáncsőd intézménye is többletterhet ró majd a bíróságokra, de példaként említette a menekültügyek számának növekedését is. 
    

A törvényszék múlt évi tevékenységét értékelve Fazekas Sándor a nagy előrelépések évének nevezte 2014-et. Ismertette: a 2012-2013-ban végrehajtott létszámbővítések fordulatot hoztak, az ügyhátralék az egy éven túli ügyek esetében 2013-hoz képest csaknem kétezerrel, 11.290-ről 9.323-ra csökkent. Hozzátette: az elsőfokú ügyek több mint nyolcvan százalékát egy éven belül befejezik.


    Tavaly a Fővárosi Törvényszékhez 412.197 ügy érkezett és 428.404 ügyet fejeztek be. Országosan az ügyek mintegy harmada a Fővárosi Törvényszékhez érkezik, de egyes ügytípusokban - például a gazdasági ügyekben, a polgári elsőfokú vagy a katonai ügyekben - ennél nagyobb arány jut a fővárosra.


  ……………

  

Hámori Attila, az Országos Bírói Tanács soros elnöke azt emelte ki, hogy a Fővárosi Törvényszék 16 ezerrel több ügyet fejezett be, mint egy évvel korábban. Hangsúlyozta: a hatékonyságnövelés nem csak a befejezésszámban figyelhető meg, hanem abban is, hogy az ügyeket hamarabb fejezik be. Azt mondta: országos szinten is kijelenthető, hogy javult a bíróságok tevékenysége, amit külső vizsgálat is igazolt. 


    Handó Tünde azt hangsúlyozta, hogy a bírósági szervezet az államszervezet része, a jogérvényesítés és a jog érvényesülésének legfontosabb színtere. Ezért is fogalmazták meg stratégiai célként, hogy a bírák magas színvonalon és időszerűen ítélkezzenek.


    Elmondta, az elmúlt három évben 20 százalékkal nőtt a bíróságokra érkező ügyek száma. A bíróságok rendkívüli teljesítményt nyújtottak: az 1,4 millió érkezett üggyel szemben 1,5 millió ügyet fejeztek be, a folyamatban levő pereket pedig 80 százalékra csökkentették - emelte ki. 


    A Fővárosi Törvényszéken többszörös munkateher volt korábban egy-egy bírón az országos átlaghoz képest, ezt létszámfejlesztéssel, szervezet átalakítással orvosolták, ezzel százéves problémát sikerült megoldaniuk - mondta. 


    Külön említette az informatikai fejlesztéseket, hozzáfűzve: hónapról hónapra nő az elektronikus beadványok száma. 


    Az OBH elnöke kitért arra is, hogy az elmúlt években 20 százalékkal magasabb volt a költségvetési támogatás a korábbiakhoz képest, és ezt mind infrastrukturális fejlesztésekre fordították.

 

 

 

 

obh-mti---15.05.26.---kep.png

 

 

MTI 2015. május 26., kedd 13:23

 

 

Kedves Küzdőtársak!

 

Ne okozzunk csalódást a bíróságoknak, pontosan tudjátok már, hogy VAN MIÉRT KÜZDENÜNK!!!

 

Az otthonunk és a családunk jövője a tét.

 

Aki nem lép, azt könyörtelenül eltapossák.