Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közel 800 adós küldött eddig alkotmányjogi panaszt

2015.03.09

Rengeteg panasz érkezett már az Alkotmánybírósághoz!

Egyrészt Bitskey Botond, az Ab főtitkára, szükségét látta, hogy az mti-n keresztül adjon információkat.

Másrészt az AB a saját honlapján is külön tájékoztatást ad, hogy át lehessen tekinteni a folyamatban lévő panaszokat.

 

Az mti-n megjelentek alapján az AB devizahiteles tevékenységét hat részre lehet osztani (részletek az mti-től):

 

  1. Kormány

„A kormány az alaptörvény értelmezését kérte egyrészt abból a szempontból, hogy abból levezethető-e olyan konkrét fogyasztóvédelmi rendelkezés - például erőfölénnyel való visszaéléssel összefüggésben -, amely szerződési feltétel, bírósági ítélet vagy jogszabály alaptörvény-ellenességét okozná, másrészt pedig, hogy milyen keretek között módosíthatók jogszabállyal a devizahitel-szerződések.
    Az Ab a kormány indítványa nyomán egy évvel ezelőtt kihirdetett határozatában a többi között kimondta, hogy a korábban megkötött szerződések törvénnyel való módosításánál is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni.”

 


 

  1. Bíróságok a  vélelmezett tisztességtelenség miatt, a Magyar Állam – bankok per kapcsán

 

„…megszületett a négy devizahiteles törvény közül az első, amely a jogegységi döntésre támaszkodva kimondta az egyoldalú szerződésmódosítások - kamat-, díj- és költségemelések - tisztességtelenségének törvényi vélelmét, és szigorú eljárási rendben lehetőséget adott a mintegy száz magyarországi pénzintézetnek arra, hogy a bíróságok előtt próbálják megdönteni ezt a vélelmet.
    Az eljárások túlnyomó többségében a kizárólagos illetékességgel eljáró Fővárosi Törvényszék, illetve másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla elutasította a pénzügyi intézmények állammal szemben benyújtott kereseteit, vagy azoknak csak nagyon kis részben adott helyt.
    Ezekben az ügyekben több eljáró bíró az Ab-n támadta meg a perekben alkalmazandó első devizahiteles törvényt a többek között közjogi érvénytelenségre, a tisztességes eljárás követelményének megsértésére, jogbiztonságra és a visszaható hatályú jogalkotás tilalmára hivatkozva. Az Ab azonban egy novemberi és egy februári döntésével az összesen hét bírói indítványt elutasította”

 

 

  1. Bankok panasza

 

„Az Ab februárban megkezdte és jövő héten folytatja a tárgyalását annak a négy alkotmányjogi panasznak, amelyet pénzintézetek nyújtottak be az első devizahiteles törvény és a Kúria jogegységi döntése miatt egyebek mellett a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának és az elévülés szabályrendszerének felülírására hivatkozva. Ebben az ügyben hamarosan döntés is várható.”

 

 

  1. Adósok elutasított panasza.

 

„..eddig közel 800 magánszemély is az Ab-hez fordult. Február 16-án, illetve 23-án összesen közel 400 magánszemély első devizahiteles törvényt támadó indítványát utasította vissza az Ab, mert érdemi vizsgálatra alkalmatlanok voltak, indokolás hiányában nem feleltek meg a határozottság követelményének, lényegében csak felsorolták, hogy mely törvényhelyek mely alaptörvényi rendelkezésbe ütköznek álláspontjuk szerint, de ezt semmivel nem támasztották alá. Jobbára az első devizahiteles törvényt támadták és azt kifogásolták, hogy a pénzintézetek tavaly nyáron állam ellen megindított perei miatt a devizahiteles magánszemélyek elmúlt években pénzintézetek ellen indított pereit tavaly nyár végén felfüggesztették. (Országszerte mintegy 12 ezer ilyen felfüggesztett per van.)”
 

 

mar-800---kep.png

 

 

  1. Csaknem 100 adós panasza – perek felfüggesztése

 

„Az Ab februárban kezdett tárgyalni csaknem száz hasonló alkotmányjogi panaszt, melyek szerint a perek felfüggesztése sérti a tisztességes eljáráshoz, a per ésszerű időn belüli elbírálásához és a jogorvoslathoz való jogot, a felfüggesztő bírói döntés ellen ugyanis nem lehetett fellebbezni.”


 

  1. Több mint 150 adós panasza – első két törvény

 

„Rövidesen kezdi tárgyalni az Ab azt a további, összesen több mint másfélszáz devizahiteles által benyújtott alkotmányjogi panaszt is, amely az első, továbbá a második - pénzintézetek és adósok közti elszámolásról szóló - törvényt támadja a kettős árfolyam miatt.”

 

 

Továbbra is nagy számban érkeznek a panaszok!

 

„A testület főtitkára kitért arra is: az Ab-hoz folyamatosan, nagy számban érkeznek az alkotmányjogi panaszok. Amennyiben egy beadvány tárgya megegyezik már korábban eldöntött üggyel, akkor a testület levélben tájékoztatja az indítványozót, hogy érdemi alkotmánybírósági eljárásnak nincs helye.”

 

 

Az mti hír fen van az AB honlapján is:

http://www.mkab.hu/sajto/sajtomegjelenes/devizahiteles-ugyek:-eddig-harom-jelentos-dontes-es-tobb-szaz-folyamatban-levo-ugy-az-alkotmanybirosagon

 

 

Érdekesnek tűnik, hogy elsőként az AB a bankok panasza ügyében dönt úgy, hogy még az adósok panaszát épp hogy elkezdi tárgyalni. Reméljük az AB tartja magát ahhoz az elvhez, hogy „hallgattassák meg a másik fél is” és nem utasítja vissza az adósok panaszát majd azzal, hogy már „ítélt dologról van szó” (beadvány tárgya megegyezik már korábban eldöntött üggyel) miután döntést hoz a bankok beadványában leírtak szerint.

 

 

Az AB honlapján már van tájékoztatás a devizahiteles ügyekről:

„Áttekintés az Alkotmánybíróság által befejezett és folyamatban lévő devizahiteles ügyekről
(2015. március 8-i állapot)”

 

http://www.mkab.hu/devizahiteles-ugyek-attekintes

 

devizahiteles-ugyek.png