Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


C-186/16 a Főtanácsnok indítványa

2017.05.14

NILS WAHL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2017. április 27.(1)

C186/16. sz. ügy

Ruxandra Paula Andriciuc és társai

kontra

Banca Românească SA

 

c-186-16-fotanacsnok---kep.png

 

 

19.      A hitelfelvevők szerint a bank láthatta előre a svájci frank árfolyamának változását és ingadozásait. Arra hivatkoznak, hogy az említett ingadozásokról való egyértelmű tájékoztatás elmulasztásával a bank megsértette tájékoztatási, figyelmeztetési és tanácsadási kötelezettségét, valamint azon kötelezettségét, mely szerint a szerződéses feltételeket világos és érthető módon kell meghatároznia annak érdekében, hogy a hitelfelvevő fel tudja mérni a megkötött szerződéssel általa vállalt kötelezettségek terjedelmét.

 

 

20.      Miután a hitelfelvevők úgy értékelték, hogy a hitel svájci frankban történő visszafizetését előíró, valamint az árfolyamkockázatot a hitelfelvevőkre terhelő rendelkezések tisztességtelen feltételnek minősülnek, 2014. április 2‑án a Tribunalul Bihorhoz (Bihar megyei törvényszék, Románia) fordultak keresetükkel, amely lényegében a hivatkozott rendelkezések semmisségének megállapítására, valamint arra irányult, hogy a bíróság kötelezze a bankot valamennyi hitelszerződés tekintetében olyan új hiteltörlesztési terv kidolgozására, amely a hitel összegének a hitelszerződés megkötésének időpontjában érvényes árfolyamon román lejre történő átváltását írja elő.

 

 

23.      A hitelfelvevők, a bank, a román és a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő észrevételeket.

 

24.      2017. február 9‑én tárgyalást tartottak, amelyen a hitelfelvevők, a bank, a román kormány, valamint a Bizottság vett részt.

 

A kölcsön visszafizetését egy bizonyos devizában előíró feltételek vajon a szerződés elsődleges tárgyára vagy az ár, illetve a díjazás megfelelőségére vonatkoznak?

 

 

43.      Általánosságban ki kell emelni, hogy hitelszerződések esetében a főszolgáltatás a bank részéről a kölcsönösszeg rendelkezésre bocsátása, a hitelfelvevő részéről pedig a tőkeösszeg és kamatok (amelyek a hitel árát jelentik) visszafizetése. Márpedig ezek a szolgáltatások elválaszthatatlanul kötődnek a hitelnyújtás pénzneméhez, és nem értékelhető úgy, hogy a szerződés elsődleges tárgyát pusztán a számszerűsített összegek képezik, a referenciadeviza kizárásával.(15)

 

44.      Az a tény, hogy egy adott hitelt meghatározott pénznemben kell visszafizetni, egyértelműen a kölcsönszerződés egyik pillérének minősül, különösen külföldi pénznemben nyilvántartott kölcsön esetében. Hitelszerződéssel a hitelező arra vállal alapvetően kötelezettséget, hogy egy bizonyos pénzösszeget bocsát a hitelfelvevő rendelkezésére. Utóbbi a maga részéről alapvetően azt a kötelezettséget vállalja, hogy általában kamatokkal növelten előre meghatározott időpontokban visszafizeti ezt a pénzösszeget. Az alapvető szolgáltatások tehát egy pénzösszeghez kapcsolódnak, amelyet szükségképpen pontos értékmérő útján – nevezetesen a folyósítás és a visszafizetés pénznemének hitelszerződésben történő rögzítésével – kell meghatározni.

 

45.      Ezt a megállapítást véleményem szerint az a körülmény is alátámasztja, hogy amennyiben nem kerül rögzítésre az a pénznem, amelyben a kölcsön visszafizetendő, vélelmezni kell, hogy a folyósításának pénznemében kell teljesíteni. A monetáris nominalizmus elvének értelmében ugyanis, amely a civiljogi hagyományokkal rendelkező jogrendszerekben széles körben elterjedt, adott pénzügyi kötelem megszűnéséhez a felek szerződésében rögzített számszerű összeg megfizetése szükséges, tekintet nélkül az adott összeg értékére. Ez a szabály, amelyet a román polgári törvénykönyv 1578. cikke konkrétan rögzít (lásd a fenti 12. pontot), főszabály szerint tiltja a pénzügyi értékben bekövetkezett ingadozásokat figyelembe vevő, a teljesítés napján esedékes összeg módosítása érdekében történő beavatkozást, függetlenül attól, hogy emelkedésről vagy csökkenésről van szó. A tárgyalás során ezzel kapcsolatos kérdés nyomán a román kormány megerősítette, hogy a kölcsönszerződésnek a kölcsöntörlesztés pénznemét rögzítő külön rendelkezése hiányában a kölcsönt ugyanabban a pénznemben kell visszafizetni, mint amelyben folyósították.

 

 

48.      Az alapügyre jellemző két sajátos összefüggésbeli elem döntőnek tűnik számomra e tekintetben.

 

49.      Az első az, hogy az alapeljárás tárgyát képező külföldi pénznemben kötött kölcsönszerződésekre általában alacsonyabb kamatláb alkalmazandó, mint a nemzeti fizetőeszköz esetében, éppen azon „árfolyamkockázat” ellentételezéseként, amely a nemzeti fizetőeszköz leértékelődése esetén megnőhet.(16)

 

50.      A második említésre méltó elem az, hogy a bank konkrétan svájci frankban hagyta jóvá a kölcsönöket, így jogában áll e kölcsönök összegét ugyanabban a devizában követelni. A Bizottság felvetésével ellentétben átváltási művelet végrehajtására egyáltalán nem került sor, ily módon a kölcsönfelvevők megkötés nélkül, bármilyen forrásból fizethették svájci frankban a havi törlesztőrészleteket. A havi törlesztés svájci frankban történő teljesítésének kötelezettsége távolról sem tekinthető a szerződés kiegészítő elemének. Az adós kötelezettségének természetével összefüggő, nem pedig a fizetés módját érintő kiegészítő elemre vonatkozó kötelezettségről van szó ugyanis.

 

51.      E tekintetben szükséges rámutatni, hogy a jelen ügyre okot adó körülmények különböznek a Kásler és Káslerné Rábai ítélet (17) alapjául szolgáló ügy körülményeitől. Ez utóbbi ügyben ugyanis nem csak, hogy a svájci frankban meghatározott kölcsönt nemzeti pénznemben (forint) kellett visszafizetni, de a havi törlesztőrészletek a kizárólag az érintett bank által alkalmazott eladási árfolyamon kerültek kiszámításra. Szemben a lengyel kormány álláspontjával, én azon a véleményen vagyok, hogy van különbség a külföldi pénznemben meghatározott és a külföldi pénznemhez kötött hitelszerződések között. Utóbbi esetében ugyanis a törlesztés minden esetben a nemzeti pénznemben történik. Véleményem szerint pontatlanság lenne a devizában történő visszafizetésre vonatkozó rendelkezést egy „monetáris” rendelkezéssel azonosítani. A szóban forgó hitelszerződés „külföldi pénznemhez kötött” szerződéssé minősítése figyelmen kívül hagyná azt a tényt, hogy a hitelszerződés megkötésében a felek kölcsönös kötelezettségeit érintő, központi elem a külföldi pénznemre való hivatkozás.

 

58.      A jelen ügyben kétségek merülhetnek fel egyrészt azzal kapcsolatban, hogy kizárólagosan a monetáris nominalizmus elve érvényesült‑e a szóban forgó szerződések megkötése idején, másrészt pedig annak meghatározásával kapcsolatban, hogy a feltételezett tisztességtelen jelleg egyedül a nemzeti szabályozásból következik‑e, vagy ez utóbbi és a szóban forgó rendelkezések együttes értékeléséből vezethető‑e le. A 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében rögzített kivétel – megszorító hatályára tekintettel – nem biztos, hogy alkalmazható, mivel az 1578. cikk kiegészítő jellegű szabálynak is tekinthető. Mindenesetre egyedül a nemzeti bíróságra tartozik ennek megvizsgálása.

 

59.      A fenti megfontolások egészére figyelemmel azt javaslom, hogy a Bíróság azt a választ adja, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróságra tartozik a szóban forgó kölcsönszerződések természetének, általános rendszerének és kikötéseinek értékelése azok jogi és ténybeli összefüggéseire is figyelemmel, amennyiben az érintett feltétel, amelynek értelmében a kölcsönösszeg a folyósításkori pénznemben fizetendő vissza, a nemzeti jogi szabályozás rendelkezéseit tükrözi a hivatkozott irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében. Ennek hiányában, a nemzeti bíróságnak úgy kell értékelnie, hogy ez a feltétel a szerződés „elsődleges tárgyának” fogalmi körébe tartozik, ily módon kizárt annak vizsgálata, hogy esetleg tisztességtelennek minősül‑e. Ez lehet a helyzet olyan kölcsönszerződési feltétel esetén, amely alapján a hitelfelvevő ugyanabban a pénznemben tartozik a kölcsönt visszafizetni, mint amelyben felvette azt.

 

 

 

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről: a szerződéses feltételek „világos és érthető” jellege

60.      A kérdést előterjesztő bíróság annak megválaszolását kéri a Bíróságtól, hogy egy – a jelen esetben a fogyasztó számára a hitel folyósításakori pénznemben való törlesztés kötelezettségét előíró – szerződéses feltételhez kimerítő, az abból esetlegesen származó valamennyi gazdasági következményre kiterjedő tájékoztatást kell‑e csatolni.

 

62.      Ezenkívül elismert tény, hogy a fogyasztóval kötött szerződések feltételei világos és érthető megfogalmazásának követelménye, amely a 93/13 irányelv huszadik preambulumbekezdésének fényében vizsgálandó,(26) és amely ezen irányelv 5. cikkével azonos tartalommal bír, alapvető jelentőségű és magában foglalja azt a követelményt, hogy a fogyasztónak ténylegesen meg kell ismernie valamennyi kikötést. A szolgáltató által közölt információk alapján dönt ugyanis a fogyasztó arról, hogy szerződéses viszonyba lép‑e a szolgáltatóval.(27)

 

63.      Végül pedig az sem vitatott, hogy ez a követelmény kiterjesztően értelmezendő: nem korlátozódhat az alaki és nyelvtani szempontból érthető jellegre, hanem azt foglalja magában, hogy a fogyasztó egyértelmű és érthető kritériumok alapján előre láthassa a számára ebből eredő gazdasági következményeket, mint például a költségek őt terhelő esetleges módosulását.(28) Ebben az összefüggésben az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó figyelmi szintjét kell alapul venni.(29)

 

64.      E tekintetben számomra alapvető jelentőségűnek tűnik, főként a hosszú távú kölcsönökkel esetlegesen járó, különösen nagy terhet jelentő pénzügyi kötelezettségek esetében, hogy a szolgáltatók elegendő információt nyújtsanak a fogyasztók számára ahhoz, hogy teljes tájékozottság birtokában vállalhassanak kötelezettséget.

 

66.      Visszatérve a jelen ügyre, noha az észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó főszabály szerint képes azt felfogni, hogy az árfolyam ingadozhat, ugyanakkor világos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy külföldi pénznemben nyilvántartott kölcsönszerződés aláírásával bizonyos mértékű árfolyamkockázatot vállal, amely gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben jövedelmét kapja, leértékelődik.(31)

67.      Ilyen összefüggésben azt kell megkövetelni a szolgáltatótól, jelen esetben a banktól, hogy a tárgyra vonatkozó szakértelmére és ismereteire tekintettel felhívja a figyelmet az átváltási árfolyam lehetséges változásaira és a devizában felvett kölcsönnel összefüggő kockázatokra, különösen, ha a kölcsönfelvevő nem ebben a pénznemben kapja a jövedelmét.

 

68.      Mindazonáltal ésszerűtlennek tűnik számomra, hogy a hitelszerződés megkötésének stádiumában olyan későbbi események vagy változások bekövetkezéséről kelljen a szolgáltatónak tájékoztatnia a fogyasztót, amelyeket nem láthatott előre. Csak olyan információ nyújtása várható el a szolgáltatótól, amelynek objektíve birtokában van, vagy kellene lennie a szerződés megkötésének pillanatában.

 

69.      A jelen ügyben, arra vonatkozó bizonyítékok hiányában, hogy a bank a román lej és a svájci frank váltási árfolyamának 2007‑es évtől megfigyelt drámai mértékű emelkedését előre láthatta volna, és erről szándékosan nem tájékoztatta a hitelfelvevőket, véleményem szerint teljesen ésszerűtlen azt elvárni, hogy az árfolyamkockázatot egyedül a szolgáltató viselje. Mindazonáltal a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a szolgáltató ténylegesen lehetővé tette‑e az érintett fogyasztók számára, hogy a kölcsönszerződés feltételeinek tartalmát megértsék, valamint azt, hogy annak gazdasági következményeit teljeskörűen felmérjék.

 

72.      Következésképpen az a követelmény, amely szerint a szerződési feltételnek világosnak és érthetőnek kell lennie, a kölcsön visszafizetésének pénznemét rögzítő feltétel esetében azt jelenti, hogy annak nem csak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára, abban az értelemben, hogy az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó nem csupán azt legyen képes felismerni, hogy annak a devizának az árfolyama, amelyben a kölcsönszerződést megkötötték, emelkedhet vagy csökkenhet, hanem értékelni kell tudnia egy ilyen feltétel pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt – esetlegesen jelentős – gazdasági következményeit is. Ez a követelmény azonban nem terjedhet a szolgáltató arra való kötelezéséig, hogy olyan előreláthatatlan, jövőben bekövetkező változásokról tájékoztassa a fogyasztót, mint az alapeljárás tárgyát képező devizaárfolyam‑ingadozások, és hogy ennek következményeit maga a szolgáltató viselje.

 

79.      Másodsorban pedig, ami a 93/13 irányelv célkitűzését illeti, az arra irányul, hogy védelmet biztosítson a fogyasztó számára olyan szerződési feltételek eladók vagy szolgáltatók általi beiktatásával szemben, amelyekről bebizonyosodik, hogy a szerződés megkötésének valamennyi körülményére, valamint az összes többi szerződéses feltételre figyelemmel(35) a szerződő felek közötti jelentős egyenlőtlenség létrehozásához vezetnek. Ebben az összefüggésben fontos megvizsgálni, hogy a szolgáltató a fogyasztóval szembeni tisztességes és méltányos eljárása esetén észszerűen elvárhatta‑e, hogy a fogyasztó szerződést kössön vele.(36)

 

81.      Véleményem szerint, ha a 93/13 irányelv alapján szankcionálják is azokat a szerződési feltételeket, amelyek a szolgáltató javára fennálló egyenlőtlenséghez vezettek, a szolgáltató akkor sem tehető felelőssé a szerződés megkötését követő, az akaratától függetlenül bekövetkezett eseményekért. Ellenkező esetben nem csak a szolgáltatót terhelő kötelezettségek minősülnének aránytalannak, hanem a jogbiztonság elve is sérülne.

 

86.      Úgy tűnik, hogy ez a rendelkezés nem rejt magában egyenlőtlenséget. Meg kell ugyanis állapítani, hogy az árfolyamingadozás, amely – emlékeztetni szeretnék – csökkenő és növekvő egyaránt lehet, a kölcsönszerződés feleinek akaratától független körülmény. Az a tény, hogy a hitelfelvevő által teljesítendő szolgáltatás az árfolyamváltozás miatt, a nemzeti fizetőeszközre váltással nehezebbé vált, nem vezethet az árfolyamkockázat hitelezőre való terheléséhez.

 

88.      Másként fogalmazva, az árfolyamkockázat fogyasztóra való terhelése önmagában nem hoz létre jelentős egyenlőtlenséget, tekintettel arra, hogy nem a szolgáltató (jelen esetben a bank) határozza meg a szerződés megkötését követően érvényben lévő árfolyamot.

 

89.      Jóllehet jelentős egyenlőtlenség olyan eseményekre tekintettel is fennállhat, amelyeket a pénzügyi szolgáltató a szerződés megkötésének időpontjában ismert vagy előre láthatott, ez nem vonatkozik olyan eseményekre, amelyek az adott szerződés ideje alatt, a felek akaratán kívül álló okból következnek be.

 

90.      Következésképpen, illetve arra az esetre, ha szükségesnek mutatkozna megválaszolni az első kérdést, azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja: a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a felek szerződésből eredő jogai és kötelezettségei közötti jelentős egyenlőtlenség fennállását minden olyan körülményre tekintettel kell értékelni, amelyet a szolgáltató a szerződés megkötésekor észszerűen előre láthatott. Ezzel szemben nem értékelhető úgy, hogy ilyen egyenlőtlenség áll fenn olyan, a szerződés megkötését követően bekövetkezett, nem a szolgáltatótól függő, illetve általa előre nem látható változások alapján, mint az árfolyamváltozás.

 

 

 Végkövetkeztetések

91.      A fent kifejtettekre tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Curtea de Apel Oradea (nagyváradi fellebbviteli bíróság, Románia) által feltett kérdésekre a következő válaszokat adja:

1)      A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróságra tartozik a szóban forgó kölcsönszerződések természetének, általános rendszerének és kikötéseinek értékelése azok jogi és ténybeli összefüggéseire is figyelemmel, amennyiben az érintett feltétel, amelynek értelmében a kölcsönösszeg a folyósításkori pénznemben fizetendő vissza, a nemzeti jogi szabályozás rendelkezéseit tükrözi a hivatkozott irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében. Ennek hiányában, a nemzeti bíróságnak úgy kell értékelnie, hogy ez a feltétel a „szerződés elsődleges tárgyának” fogalmi körébe tartozik, ily módon kizárt annak vizsgálata, hogy tisztességtelennek minősül‑e. Ez lehet a helyzet olyan kölcsönszerződési feltétel esetén, amely alapján a hitelfelvevő ugyanabban a pénznemben tartozik a hitelt visszafizetni, mint amelyben felvette azt.

2)      Az a követelmény, amely szerint a szerződési feltételnek világosnak és érthetőnek kell lennie, a kölcsön visszafizetésének pénznemét rögzítő feltétel esetében azt jelenti, hogy annak nem csak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára, abban az értelemben, hogy az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó nem csupán azt legyen képes felismerni, hogy annak a devizának az árfolyama, amelyben a kölcsönszerződést megkötötték, emelkedhet vagy csökkenhet, hanem értékelni kell tudnia egy ilyen feltétel pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt – esetlegesen jelentős – gazdasági következményeit is. Ez a követelmény azonban nem terjedhet a szolgáltató arra való kötelezéséig, hogy olyan előreláthatatlan, jövőben bekövetkező változásokról tájékoztassa a fogyasztót, mint az alapeljárás tárgyát képező devizaárfolyam‑ingadozások, és hogy ennek következményeit maga a szolgáltató viselje.

 

3)      A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a felek szerződésből eredő jogai és kötelezettségei közötti jelentős egyenlőtlenség fennállását minden olyan körülményre tekintettel kell értékelni, amelyet a szolgáltató a szerződés megkötésekor ésszerűen előre láthatott. Ezzel szemben nem értékelhető úgy, hogy ilyen egyenlőtlenség áll fenn olyan, a szerződés megkötését követően bekövetkezett, nem a szolgáltatótól függő, illetve általa előre nem látható változások alapján, mint az árfolyamváltozás.

 

 

A teljes indítvány:

http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=190171&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=81346

 

 

Előzmény:

 

https://hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/birosag/rendkivul-jelentos-ugy-a-curian---arfolyamkockazat.html

 

 

 

Érdekes, hogy a Magyar Kormány nem fejtette ki álláspontját, miközben a Lengyel Kormány igen. Hazánkban lényegesen jobban elterjedt a devizahitelezés, mint Lengyelországban.

 

A Magyar Kormány megtehette volna azt a szíveséget, hogy felhívja a figyelmét a Cúriának a kamatparitás elméletére és arra hogy ezen elmélet alapján lehet tudni, hogy azon ország pénze le fog értékelődni, melyben magas az infláció.

 

A Magyar Kormány beszélhetett volna arról is, hogy a Budapesti Értéktőzsde 2004-ben készítette egy árfolyamkockázattal kapcsolatos devizahiteles tanulmányt. Melyben 10 évre előre kiszámolta a várható CHF árfolyamot. Az előrejelzés "bejött". 2014 végére a CHF árfolyama 256 Ft lett.

 

 

 

 

 

 

 

nyag: