Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Szegedi Ítélőtábla vezetője az érvénytelen szerződésekről

2016.02.15

A Szegedi Ítélőtábla vezetője az érvénytelen szerződésekről

 

 

kemenes---kep.png


 

(részletek)

 

 

"Az érvénytelenség, mint szankció azt jelenti, hogy az érvénytelenségi ok meglétéig a szerződéshez a felek által célzott joghatás nem fűződhet, beállását a polgári jog kizárja. A felek a szerződéshez általában azt a célzott joghatást kívánják fűzni, hogy a szerződést a másik fél (kölcsönösen) kötelezően teljesítse (szerződési kötőerő), illetve, ha a másik fél önként, a szerződésben foglaltakat mégsem tartaná be, úgy a szerződés teljesítése vele szemben állami eszközökkel kikényszeríthetővé váljék. Az érvénytelenség alapvető szankciós vonása, hogy éppen ezt a célzott joghatást zárja ki: az érvénytelen szerződés nem köti a feleket, az érvénytelen szerződést nem kell teljesíteni, illetve az érvénytelen szerződést állami-bírósági úton kikényszeríteni nem lehet."

 

 

"Arra a kérdésre tehát, hogy hogyan kell rendezni az érvénytelen szerződés folytán keletkezett jogviszonyt, a Ptk. a jogkövetkezmények kétféle irányát jelöli ki:

  • a szerződés megmentése: a törvény olyan helyzetet kíván teremteni, mintha a felek már eredetileg is érvényes szerződést kötöttek volna (ex tunc hatályú érvényessé nyilvánítás);
  • a jogviszony felszámolása: ebben az esetben a törvény olyan helyzet megteremtésére törekszik, mintha a felek egyáltalán nem kötöttek volna szerződés (ex tunc hatályú eredeti állapot helyreállítása).

 

Nem arról van szó, hogy a bíróság hivatalból avatkozna be a felek magánautonómiájába, és olyan kötelezettségek teljesítését írná elő, amelyre nem vállalkoztak. A kialakult helyzetet azonban a felek érdekeinek szem előtt tartásával – kérelmükre – rendezni kell, éppen ezért az érvénytelenség jogkövetkezményeit a bíróság csak a felek erre irányuló kérelme alapján alkalmazza.” 

 

„Az érvényessé nyilvánítás már nem csak egyenrangú az eredeti állapot helyreállításával, hanem gyakran annál célszerűbb is, és nem csak feltűnő aránytalanság, hanem bármely érvénytelenségi ok esetén. Lényeges változás, hogy az 1959-es Ptk. 237. § (2) bekezdés törvényszövegétől eltérően a bíróság nem az érvénytelenség okát szünteti meg, hanem a Ptk. kifejezett normaszövege szerint az érvénytelenség miatti érdeksérelmet küszöböli ki, és az így módosított tartalommal a szerződést érvényessé nyilvánítja. A felek a továbbiakban úgy kötelesek teljesíteni, mintha eredetileg is érvényes szerződést kötöttek volna, és értelemszerűen felelnek az érvényessé nyilvánítást követő szerződésszegésért.

 

„A szerződés érvényessé nyilvánításával szemben az érvénytelenség jogkövetkezményének másik iránya a szerződéses jogviszony felszámolása, az eredeti állapot helyreállítása. A Ptk. szabályozása szerint az in integrum restitutio csak szűkebb körben, a törvényben előírt feltételek mellett alkalmazható.

 

„Az eredeti állapot helyreállítása nem alkalmazható viszont, ha a teljesített szolgáltatások természetben nem adhatók vissza. Eredetileg irreverzibilis a szolgáltatás, ha valamilyen tevékenységben vagy használatban áll (például vállalkozó, megbízott tevékenysége, a bérelt dolog használata, vagy a biztosító prestare jellegű helytállása).”

 

„Az eredeti állapot helyreállításának lényeges törvényi feltétele a kölcsönösség: a fél csak akkor kérheti az eredeti állapot helyreállítását, ha egyidejűleg maga is természetben visszatéríti a számára nyújtott szolgáltatást.

 

Az eredeti állapot helyreállítása szempontjából sajátos és vitás a kölcsönszerződések megítélése. Véleményünk szerint abból kell kiindulni, hogy a kölcsönszerződés tulajdonátruházó és egyben használati szerződés: „Noha a fizetés főszabályként pénz tulajdonjogának átruházását jelenti, a tulajdonátruházás a kölcsönnek szükséges, de nem jellegadó eleme. Önmagában pénz tulajdonának átruházása nem kölcsönnyújtás. Egy ilyen ügylet akkor minősül kölcsönnek, ha a pénz tulajdonának átruházása kölcsön jogcímén történik, és ebből következően, későbbi időpontban való visszafizetési kötelezettséggel párosul… Az adós és hitelező közötti jogviszony egyik lényegi eleme az, hogy a hitelező a pénzét használatra átengedi az adósnak, amellyel kiteszi magát a visszafizetés kockázatának.  

 

A pénz tulajdonjogának átruházása mellett tehát a kölcsön jellegadó sajátosságát, azaz a kölcsönszerződés alapján nyújtott szolgáltatás lényeges elemét alkotja a pénz használatra való átengedése és a kockázatvállalás”.

 

„A kölcsönszerződés tehát lényegét tekintve használati kötelem, az adós részére nyújtott szolgáltatás idegen pénz átengedése, amelyet az adós használhat és hasznosíthat, majd a határozott idő elteltével, illetve a szerződésben rögzített törlesztési időpontokban az idegen pénzt vissza kell fizetnie, és a pénz használatáért ellenszolgáltatást fizet. Az ellenszolgáltatás az ügyleti kamat, illetve a kamatot és a kezelési költséget is magában foglaló teljes hiteldíj (THM). Mivel a kölcsönszerződés lényegét tekintve használati kötelem, érvénytelenség esetén klasszikus jogi értelemben az eredeti állapot helyreállítása nem alkalmazható. Az érvénytelen szerződés alapján folyósított pénz visszaadási kötelezettsége azonnal, egy összegben esedékessé válik; az érvénytelen szerződés alapján, annak feltételei szerint ügyleti kamatra a hitelező nem szerez jogosultságot, így azt vissza kell térítse – a felvett tőke és a fizetett ügyleti kamat tekintetében alkalmazható az eredeti állapot helyreállítása.

 

Az adós részéről a már megtörtént pénzhasználat azonban nem tehető „meg nem történtté”, vagyis irreverzibilis. A pénz használatának ellenértékeként – nem az eredeti állapot helyreállítása jogcímén, hanem a jogalap nélküli gazdagodás folytán – az érvénytelen szerződés feltételeitől, kikötéseitől függetlenül egyenértéki kamatot kell megfizetni. Az eredeti állapot teljes körű helyreállítása a kölcsönszerződések esetén nem lenne más, mint az „értékben való visszatérítés”, azaz annak elismerése és lehetővé tétele, hogy az eredeti állapot helyreállítása pénzbeli egyenértékkel történjen meg.

 

A bíróságnak arra kell törekednie, hogy egyik fél se kerüljön a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe, meg kell akadályozni bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását.

 

„A gyakorlatban számos olyan helyzet adódott, amikor az eredeti állapot helyreállítása „gazdaságilag célszerűtlen”, az „okszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes”, illetve „rendkívüli nehézséggel járna”.

 

Az érvénytelen kölcsönszerződések esetében az eredeti állapot helyreállíthatóságának hiányában a szerződés határozathozatalig történő hatályossá nyilvánítása és a felek közötti elszámolás az 1959-es Ptk.-hoz kapcsolódó ítélkezési joggyakorlatban vetett fel jogértelmezési kérdéseket. A Ptk. hatályba lépése előtt megkötött kölcsön- és lízingszerződésekre az 1959-es Ptk.-t kell alkalmazni, de az ilyen érvénytelen jogviszonyok rendezése az újabb törvényi szabályozás tükrében sem tűnik egyszerűnek.

 

A gazdagodás elszámolása szempontjából sajátosak a deviza-alapú kölcsönszerződések (pénzügyi lízingszerződések), amelyek tartalma az, hogy a felek a hitelezőnek és az adósnak a kölcsönszerződésből fakadó pénztartozását devizában határozták meg (kirovó pénznem), és azt mindkét fél forintban volt köteles teljesíteni (lerovó pénznem). A deviza-alapú kölcsönszerződés a Kúria 6/2013. PJE határozat 2. pontja értelmében önmagában amiatt, hogy a kedvezőbb kamatmérték ellenében az árfolyamkockázat az adósnál jelentkezik, nem ütközik jogszabályba, nem ütközik nyilvánvalóan a jó erkölcsbe, nem uzsorás szerződés, nem irányul lehetetlen szolgáltatásra és nem színlelt szerződés. A kirovó és lerovó pénznem eltérése érvényes szerződési kikötés. 

 

A pénzhasználat ellenértékét, azaz a gazdagodást ez esetben véleményünk szerint arra figyelemmel kell megtéríttetni, hogy az adós ténylegesen (effektíve) milyen pénznemben nyújtott szolgáltatást használt. A kölcsönszerződés jellegadó szolgáltatása nem az, hogy az adósnak pénztartozása van, a kölcsönvett összeget vissza kell majd fizetnie, hanem az, hogy időlegesen használhatja az idegen pénzt. Más szóval: a pénztartozás „tartalma, gerince” adott esetben lehet a kirovó pénznem (az adós „miben” adósodik el), de a kölcsönszerződés tartalmát a jellegadó szolgáltatása, vagyis az adja, hogy mit használhat az adós (forintot, devizát vagy más helyettesíthető dolgot). Az érvényes szerződés hiányában történő pénzhasználat esetén a gazdagodás szempontjából nem hagyható figyelmen kívül, hogy a használati jogosultság ténylegesen mire vonatkozott, ezért a forinthasználat ellenértékét (a deviza árfolyamváltozástól és a szerződésben kikötött kamattól függetlenül) a forint pénzpiaci kamatának megfizetésével lehet elszámolni.

 

 

Az írás a Gazdaság és Jog 2016. évi 1. lapszámában (3-8. o.) jelent meg.

 

Ismerkedj meg a teljes elemzéssel:

 

http://ptk2013.hu/szakcikkek/kemenes-istvan-az-ervenytelenseg-jogkovetkezmenyeinek-szabalyozasa-a-polgari-torvenykonyvben-i-resz-gj-20161-3-8-o/5790

 

 

Kemenes István

Szervezet: 

Szegedi Ítélőtábla

Kollégium: 

polgári

Beosztás: 

kollégiumvezető

 

http://szegediitelotabla.birosag.hu/kozerdeku-adatok/szervezeti-szemelyzeti-adatok/kapcsolat-szervezet-vezetok/szerv-vezetoi