Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Kúria 7 pontjához szempontok

2013.12.12

 Tisztelt Dr. Wellmann György!

Tisztelt Polgári Kollégium!

Tisztelt Kúria!

 

A jelenleg folyó jogegységi eljáráshoz szeretnénk szempontokat adni.

 

Már több levelünkben, elemzésünkben kifejtettük álláspontunkat illetve közöltük a Kúriával a tényeket a „devizahitelezés” megítélésével kapcsolatban.

 

Ezeket most is mellékeljük:

1. Észrevételek a legfőbb Ügyész költségértelmezéséről – 2013.06.01.

2. Észrevételek a PSZÁF válaszaira – 2013.06.21.

3. Kérdések a Kúria Ítéletével kapcsolatban – 2013.07.08.

 

A valós helyzet megismeréséhez és a megoldás megtalálásához első lépésként az alapfogalmakat kell tisztáznunk. Sajnos ezek olyan fogalmak, melyek nincsenek jogilag meghatározva, vagy a megfogalmazásuk nem kellően  precíz, nem egyértelmű.

 

Legnagyobb sajnálatunkra az új hitelintézeti törvény előkészítői sem vették arra a fáradtságot, hogy törvényhozói szinten teremtsenek tiszta jogi helyzetet. Így fogalmak értelmezésének feladata most a Kúriára, a joggyakorlat elemző csoportra hárul. Az ezzel kapcsolatos észrevételeinket is elküldtük már a Kúriának.

 

Rendkívül nagy problémát jelent, hogy a korábbi lakossági tájékoztató anyagok is tartalmaznak pontatlanságokat, így nem felvilágosítják, hanem félrevezetik az állampolgárokat.

 

Az PSZÁF kiadványa 2006-ban úgy fogalmaz, hogy devizahitel alatt értjük a devizahitelt és a deviza alapú hitelt. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy alma alatt értjük az almát és a körtét.

 

7-p-01.png


https://felugyelet.mnb.hu/data/cms57908/fv_kiadv_devizahitelek.pdf

 

Ez a megfogalmazás azt sugallja, hogy a két pénzügyi termék gyakorlatilag ugyanaz, csak egy icipici eltérés van. Ez egy jókora félrevezetése volt a PSZÁF-nek. Sajnos nem az egyetlen.

 

A 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet – "A hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól” pontosan leírja, hogy a deviza elszámolású kölcsönök esetén a nyilvántartásokat devizában is el kell végezni.

 

A mérlegtételek értékelése

 

9. § (19) A devizaalapon forintfizetéssel teljesítendő, szerződésből eredő követelések és kötelezettségek (ideértve a devizaalapú forinthitelezésből adódó devizaalapú forintkövetelések, illetve forintkötelezettségek) esetében a Tv. 60. §-ának (7) bekezdését alapul véve, a követelés, illetve a kötelezettség nyilvántartásba vétele és törlesztése a felek által a szerződésben meghatározott irányadó árfolyam folyósítás, illetve törlesztés napján érvényes értékén forintosított összegben történik. Az ilyen követelések és kötelezettségek alapösszegét, törlesztését és kamatait a szerződésben rögzített devizában is nyilván kell tartani és az értékelés szempontjából úgy kell azokat kezelni, mintha devizaeszközök, illetve devizakötelezettségek lennének.

 

A kormányrendelet egyértelműen „deviza alapú forinthitelezésről” beszél, vagyis egyértelműen forintkölcsönökről van szó ebben a jogszabályban.

 

Azok a szerződések, melyekkel rendelkezünk tartalmukat tekintve kölcsönszerződések, függetlenül attól ami a címében szerepel. A Hpt. elég pontosan különbséget tesz a két pénzügyi szolgáltatás között.

 

Javasoljuk a hitel szó megtévesztő használata helyett a valóságnak megfelelő kölcsön kifejezés használatát a bírósági gyakorlatban.

 

Azonban a  „deviza alapú kölcsön” kifejezés is megtévesztő, a szó hallatán a nem kellően tájékozott emberben valótlan kép keletkezik. Ezek a kölcsönök deviza, legtöbb esetben CHF (svájci frank) elszámolásúak. Az elszámolásnak az alapja lehet maximum a deviza, és nem a kölcsön alapja.

 

A deviza alap kifejezés és a többi ehhez hasonló kifejezés, pl: „minden devizahitel mögött deviza van” teljesen félrevezetik mind az érintetteket, mind a törvényhozókat és mind a bíróságokat.

 

Egy zöldség üzlet valóban úgy működik, hogy ha alma érkezik be az üzletbe, akkor csak almát tud eladni. Ahhoz, hogy körtét adjon el, az almát el kell valahol máshol cserélnie körtére. Ha az üzlet üres, akkor sem almát, sem körtét nem tud eladni.

 

A pénzintézetek működése nem hasonlítható egy zöldségbolthoz. Az un. „modern pénz” nem úgy áramlik, mint egy alma. A pénzrendszernek a neve, melyben élünk „hitelpénzrendszer”.

Ennek kifejtése messze vezetne írásunk eredeti témájától.

 

A lényeg, hogy nyilvántartás az egész és nem valamiféle pénzáramlásról van szó. Legjobban egy mérleg segítségével lehet ezt megérteni.

 

A legcélszerűbb megnézni ehhez egy bank éves beszámolóját:


 

7-p-02.png

A mérleg egyik serpenyőjében vannak a mi kölcsönszerződéseink is, ennek a serpenyőnek a neve Eszköz, másik elnevezése, mely jobban kifejezi a lényeget: Követelés. A bank követelései ügyfeleivel, partnereivel szemben.


 

7-p-03.png

 

A mérleg másik oldalán lévő serpenyő neve Forrás, ez a kifejezés gyakran szokott elhangzani a szerződésekkel kapcsolatban. Itt is használatos egy másik  elnevezés, mely jobban kifejezi a lényeget: Kötelezettség. A bank kötelezettséget vállal, hogy a nála elhelyezett összeget visszafizeti. Ide tartoznak azok az összegek is, melyet a lakosság helyez el, ez a lakossági betét.

 

A banknak tehát kötelezettségei vannak és követelései vannak.

 

 

Ennél a banknál, melynek az adatait megmutattuk, 2007-ben a CHF bankbetét és ügyfélbetét összesen 88 milliárd forintnyi összeget tett ki, ez kiegészült különféle kötelezettségekkel, így összesen a banknál 90 milliárd forintnak megfelelő CHF volt. Ennyi CHF állt a bank rendelkezésére a forrás oldalon.


7-p-04.png

 

Viszont a bank 681 milliárd forintnak megfelelő CHF kölcsönállománnyal rendelkezett.

 

 

7-p-05.png

 

A bankok a deviza elszámolású kölcsönöket is „devizahitel”-ként kezelik. Mint korábban láttuk, szó szerint ez szerepel a jogszabályban: úgy kell kezelni, mintha devizakölcsön (eszköz) lenne.  Nincs külön kezelve a devizakölcsön és a deviza elszámolású forintkölcsön.

 

A bank követelése a többi CHF pénzügyi eszközzel együtt, összesen 761 milliárd forintnyi CHF.

 

Összegezve: CHF-ben a bank követelése összesen 761 milliárd Ft, a bank kötelezettsége 90 milliárd Ft. Látható, hogy nincs „minden CHF hitel mögött CHF”.

 

Egy bank olyan elszámolással ad kölcsönt pénzt ügyfelének, amilyennel akar, és amilyent intenzív reklámkampánnyal el tud adni.  Olyant, amilyen a saját érdekében van.

 

Az, hogy nincs deviza a „devizahitelek” mögött a „devizahitelezés” kezdete óta ismert. Elküldtük korábban az MNB tanulmányait a Kúriának ezzel kapcsolatban.

 

 

Most csak a legújabb MNB tanulmányból idézünk.


7-p-06.png

 

A spot piacon történő beszerzés azt jelenti, hogy valóban CHF-t kellett volna venniük a bankoknak…. (ha nem tudják a nyitott pozíciót devizaswapokkal zárni).

 

 

Tisztában kell lenni azzal a ténnyel is, hogy a lakosság megtakarításai, betétei csak egy részét képezik a bank kötelezettségeinek, forrásainak. A PSZÁF által kibocsátott Aranykönyv tartalmazza a pénzintézetek adatait. 2007-ben a 10.000 milliárd Ft volt betét, és ugyanekkora összeg a pénzügyi befektetés (felvett kölcsön, kibocsátott értékpapír, más banktól kapott pénz).


 

7-p-07.png

 

 

Nem minden bank adja meg éves beszámolójában, hogy a betéten belül mennyi a lakossági betét. Ennél a példánál a lakossági betét az összes betétnek csak nagyjából a kétharmada:

 

 

7-p-08.png


Ennél a másik példánál nagyjából a fele:

 

7-p-09.png


A kamat és a kamatláb kifejezés sincs következetesen használva a jogszabályokban és a szerződésekben.

 

Nem mindegy, hogy a szerződésben a kamat változtatásának egyoldalú lehetőségéről van szó vagy a kamatláb egyoldalú változtatásának a lehetőségéről.

 

A kamat egy fizetendő forintösszeg, egyfajta díj a pénz használatáért. A törlesztő részlet része. A kamatláb a törlesztő részlet összegének kiszámításához szükséges, egyfajta mutató szám, %-ban szokták kifejezni, egy évre vonatkozóan.

 

Amikor a bankok ügyfélre hátrányos, egyoldalú szerződésmódosításairól beszélünk, akkor nem kamatemelésről hanem kamatláb emelésről van szó. Nem arról van szó, hogy hogyan számolják ki a bankok a kamatot, hanem arról hogy miként tevődik össze a kamatláb, milyen tényezőktől függ az értéke.

 

A bankrendszer képviselői gyakran riogatnak bankcsődökkel, arra az esetre, ha a bíróságok elmarasztalnák a bankokat tisztességtelen, törvénytelen működésük miatt,  illetve azzal, hogy ezáltal a lakosság elveszítheti a bankban lévő megtakarításait. Valójában egy kisbetétes pénze sincs veszélyben, az Országos Betétbiztosítási Alap 30 millió forintig minden betétest kártalanít. A nagyobb betéttel rendelkezők illetve a pénzügyi befektetők viszont vannak olyan helyzetben, hogy ha kár éri valami ok folytán őket, kártérítésért bepereljék adott esetben a nem prudenciális, felelőtlenül működő bankokat.

 

Sajnos a bankrendszer lobbistái és ügyvédei valótlan állításaikkal folyamatosan félrevezetik a közvéleményt, az ügyfeleiket és sajnos, ahogy tapasztaljuk a tárgyalótermekben a bíróságokat is.

 

A félrevezetésre a legjobb példa, hogy hónapokig állították és terjesztették azt a valótlan állítást, hogy az árfolyamrés mértéke (a vételi és eladási árfolyam közti különbség %-os értéke) független a bankoktól, külső körülmények hatására változik az idő folyamán. Több pert vesztettek el sajnos az ügyfelek azért, mert sikerült a bankrendszernek összekeverni a bíróságokon az árfolyamváltozás és az árfolyamrés fogalmát.

 

Úgy véljük, rendkívül káros volt, hogy a bíróságok vezetése megengedte, hogy a Bankszövetség oktassa a bírókat a „devizahiteles” témában. Eddig sajnos hiába kértük, nem kaptuk meg, hogy mit tartalmazott ez az „oktatási anyag”.

 

Már korábban elküldtük a Kúriának, az az információt, hogy a lakossági hitelezés problémái már ismertek voltak 2005-ben is, talán elég ha most csak a 2006-os kormánybizottság

megállapításaira utalunk. A problémák a PSZÁF-nél is ismertek voltak.

 

A problémák kezelésére a PSZÁF 2006-ban ajánlást ad ki a pénzintézetek részére (A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 9/2006. (XI.7.) számú ajánlása a lakossági hitelezés előzetes ügyfél-tájékoztatási és fogyasztóvédelmi elveiről):

 

 

 

II. Az ajánlás kibocsátásának indokai

·      Megfigyelhető továbbá, hogy a pénzpiaci szektor gyors fejlődése, a folyamatos termék innováció révén összetettebb, az ügyfelek számára egyre nehezebben érthető termékek jelennek meg a piacon és e folyamattal a fogyasztók általános pénzügyi kultúrájának szintje, pénzügyi tudása nehezen tart lépést. Következésképpen egyre inkább fennáll a veszélye annak, hogy a pénzügyi intézmények ügyfelei – a megfelelő tájékoztatás hiányában – olyan hosszú távú kötelezettségeket vállalnak, melyek előnyeit, hátrányait, lehetséges hatásait nem ismerik kellően.

·      Mindemellett a Felügyelet tevékenysége során számos olyan piaci gyakorlattal, eljárással találkozott, melyek ugyan nem jogszabályellenesek, de fogyasztóvédelmi szempontból, a tájékoztatás hiányossága miatt kifogásolhatók.

·      Az említett káros jelenségek elkerülhetők a pénzügyi intézmények által megvalósítandó közérthető és alapos ügyfél-tájékoztatás révén, továbbá azáltal, ha a pénzügyi intézmények megfelelnek bizonyos általánosan elvárható fogyasztóvédelmi elveknek.

 

III. A hitelezés előzetes ügyfél-tájékoztatási és fogyasztóvédelmi elvei

1. A pénzügyi intézmények felelősen folytassák hitelezési tevékenységüket, azaz mérjék fel ügyfeleik igényeit és teherviselési képességét. Nem javasolt a pénzügyi intézmények számára azon gyakorlat, miszerint az értékesítési mutatók javítása érdekében az ügyfelek kockázatviselési képességének figyelmen kívül hagyásával helyeznek ki hiteleket.

11. A pénzügyi intézmény törekedjen arra, hogy hiteltermékeinek költségstruktúrája minél egyszerűbb legyen, minél kevesebb jogcímen számoljon fel díjat. Ennek célja az, hogy az ügyfél számára minél átláthatóbb legyen a termék, és az ahhoz kapcsolódó valamennyi költség. A használt fogalmakat egyértelműen meg kell határozni. A pénzügyi intézmény fordítson egyidejű figyelmet arra, hogy egy díjtípus csökkentésének kiemelésével ne tüntesse fel kedvezőbb színben termékét, ha az ügyfél által fizetendő összes díj együttes összege nem csökken, mivel más díjelemek mértéke megemelkedett.

 

14. A pénzügyi intézmény fordítson kiemelt figyelmet azon kockázatok bemutatására,amelyek a hitel törlesztő részletének növekedését eredményezhetik (például kamatkockázat) és hívja fel ügyfele figyelmét arra, hogy a törlesztő részlet esetleges jövőbeni növekedése esetleg megélhetési gondokat is okozhat.

 

15. A pénzügyi intézmény az ügyfeleivel kötött szerződéseiben rögzítse azokat az alapos okokat, melyek bekövetkeztekor jogosulttá válik a szerződés meghatározott feltételének egyoldalú módosítására. A pénzügyi intézmény csak akkor éljen az egyoldalú szerződésmódosítás jogával, ha a szerződésben rögzített feltétel ténylegesen bekövetkezett. Egyúttal közvetlenül (pl. külön levélben vagy számlakivonaton és ne csak hirdetmény útján) tájékoztassa ügyfelét az ügyfél számára kedvezőtlen egyoldalú szerződésmódosításról. E tájékoztatás tartalmazza mind a módosult dokumentum megjelölését, mind az új rendelkezést is.

 

16. A pénzügyi intézmény az egyes konkrét díjelemekhez, kamatokhoz kapcsolva határozza meg azokat az okokat, eseményeket, amelyek bekövetkezésekor él díjváltozást eredményező egyoldalú szerződésmódosítási jogával. A megjelölt ok, esemény szervesen kapcsolódjon az adott szerződési elemek pénzügyi intézményeknél jelentkező költségtartalmához. (A jegybanki kamatváltozás például nem lehet indok a kezelési költség emeléséhez.) Az ok, esemény bekövetkezésének egyértelműen megismerhetőnek kell lennie.

 

17. Az adott egyoldalú szerződésmódosítás végrehajtásakor a pénzügyi intézmény mindig részletezze (például sajtóközleményben, honlapján megjelenő tájékoztatójában) azokat a közgazdasági, piaci indokokat melyek alapján a szerződésmódosítás mellett döntött. Legyen különös figyelemmel arra, hogy a (megemelt) költségek álljanak arányban a nyújtott szolgáltatásokkal. A díjemelkedés a felmerülő, valós költségek fedezetét szolgálja, ne csupán a bevételek növelését vagy máshol jelentkező veszteség fedezetét.

 

18. Amennyiben a pénzügyi intézmény számára biztosított a szerződésben, hogy bizonyos objektív feltétel változása esetén egyoldalú szerződésmódosítással változtathatja valamely díj mértékét, akkor a pénzügyi intézmény törekedjen arra, hogy abban az esetben is éljen ezzel a lehetőséggel, ha az objektív feltétel változása folytán az ügyfél számára kedvező díjmérték változtatás (csökkentés) az indokolt.

 

19. A pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítása esetén, azaz, amennyiben a szerződésmódosítás az ügyfél számára jelentős hátrányt okoz, és az ügyfél él a szerződés felmondásának jogszabályban megteremtett lehetőségével, a pénzügyi intézmény tekintsen el az előtörlesztési díjtól, amennyiben pedig az ügyfél a szerződés módosítását kezdeményezi (pl.: futamidő meghosszabbítása), a pénzügyi intézmény tekintsen el a szerződésmódosítási díjtól.

 

https://felugyelet.mnb.hu/bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_ft/pszafhu_ajanlirelvutmut_20061117_1.html

 

 

Erre szokták a tárgyalóteremben mondani cinikusan a bankrendszer ügyvédei, hogy a PSZÁF ajánlás nem kötelező érvényű a bankok számára. Véleményünk szerint a bankok szándékosan figyelmen kívül hagyták ezt a PSZÁF figyelmeztetést, vagyis nem beszélhetünk jóhiszeműen tévedésről, figyelmetlenségről.

 

Nagyon fontos szerepe van a tájékoztatáson belül a kockázat („devizahitelek” esetében legfőképpen  az  árfolyamkockázat)  ismertetésének. Kockázata lehet akkor is ha pénz viszünk a bankba és akkor is ha kölcsönt veszünk fel.

 

Bankbetét:

Ha beviszünk a bankba pénzt azért hogy biztosságban legyen és kamatot, valamiféle hasznot hozzon, akkor különféle konstrukciók közül választhatunk.

A lehetőségek között van olyan, ami az átlaghoz képest jóval magasabb kamatot ígér, de ekkor általában nem tőkegarantált az elhelyezett összeg. Erre a bankok nyomatékosan felhívják a figyelmet, azaz jelzik az ügyfélnek, hogy tőkeveszteség érheti őket ha valamilyen külső körülmény kedvezőtlenül alakul. Figyelmeztetnek, hogy az elhelyezett összeg nincs biztonságban, kevesebbet kaphatunk vissza, mint amennyit elhelyeztünk.

 

Bank kölcsön:

Kölcsön esetén ugyan az a helyzet, mint a betét esetén csak fordított irányban.

Különböző konstrukciókból lehet választani ez esetben is.

Volt ugye a  forintkölcsön magasabb kamattal, és magasabb törlesztő részlettel, illetve volt a „devizahitel,” különböző deviza nyilvántartással, devizanemtől függően különböző – a forinthitelnél kedvezőbb - kamatmértékekkel és törlesztő részlettel.

 

A banki ügyfél tájékoztatások kimerültek abban, hogy felhívták a figyelmet az árfolyamkockázatra, és arra hogy a törlesztő részletek az árfolyam függvényében esetleg megemelkedhetnek (korrekt számpélda egyáltalán nem volt).

 

Ami a banki tájékoztatásokból teljes mértékben kimaradt a „devizahitelezés” során az a tőkeveszteségről szóló tájékoztatás, azaz a bankok egyáltalán nem tájékoztatták az adósokat arról, hogy az árfolyamkockázat nem csak a törlesztő részletekre vonatkozik, hanem a devizában nyilvántartott tőketartozásra is. Azaz nem hívták fel az ügyfelek figyelmét arra, hogy forintgyengülés esetén több tőkét, nagyobb összeget fognak rajtuk követelni, mint amit rendelkezésre bocsátottak. Egészen pontosan fogalmazva, az esetleges tőkeveszteségre egyáltalán nem hívták fel a figyelmet.

 

Tehát, ha beviszünk pénzt a bankba, akkor figyelmeztet a bank a tőkevesztés lehetőségére, ha kölcsönt veszünk fel, akkor ugyan ezt nem teszi meg, nem tette meg.

Ha megtette volna

- az ügyfelek előtt nyilvánvaló lett volna, hogy ezt a kölcsönt nem szabad felvenni, senki sem azért ment a bankba X millió forintért, hogy aztán X+Y milliót kelljen visszafizetnie.

- akkor sem lehetett volna kölcsönként nyújtani, ha lett volna tájékoztatás, mivel  a törvények ezt nem teszik lehetővé, ugyanis csak a rendelkezésre bocsátott pénzt lehet követelni, többet, nagyobb összeget nem.

 

Amennyiben a bank devizát bocsátott volna az adósok rendelkezésére, megint csak az következett volna, hogy az ügyfelek nem veszik fel a devizakölcsönt (ebben a formában már devizakölcsönről lehet és kell beszélni) mert

- semmi szükségük nem volt a devizára, a szerződési akarat forint kölcsönre szólt, és nem deviza vételre. Illetve

- megint csak nyilvánvaló az, hogy a tartozás devizában áll fenn, és nem forintban, ami vállalhatatlan és felesleges kockázat. Messze nem áll arányban a kamatmérték nyújtotta előnyökkel és nem is ez volt a szerződési akarat.

 

Másként is megfogalmazva:

Bankbetét esetén a bank forintot vesz át, forint kamatot számol, forintban fizeti ki később az Ügyfelét. Amennyiben a bank egy egyszerű betét helyett rábeszéli az ügyfelét pl. aranyhoz, részvényhez vagy valamilyen devizához kötött befektetés vásárlásra – ígérve egyúttal magasabb kamatot - akkor kockázatos befektetési szolgáltatásról beszélünk.

 

Bankkölcsön esetén deviza elszámolás estén ígér egy alacsonyabb kamatot. Ez esetben már a kölcsönön kívül egyfajta negatív  befektetési szolgáltatásról is beszélhetünk. A kockázatok tekintetében mindenképpen állíthatjuk ezt.

 

Összegezve:

Tisztességes és – a bankbetétek esetén is tapasztalható - elvárható banki tájékoztatás esetén a „devizahitelek” nem tudtak volna elterjedni, mert az ügyfelek előtt világossá válik a valós feltételrendszer, és a valós kockázatok.

 

Kétféleképpen lehet „elveszíteni” például 15 millió forintot. 30 millió forint kockázatos befektetésével, mely során a banki ügyfél végül csak az elhelyezett pénz felét kapja vissza és elbukik  15 millió forintot, valamint deviza elszámolású kölcsönnel, mely során 30 millió forint felvétele után a tervezetthez képest 15 millió forinttal többet fizet vissza. Az ügyfél vesztesége, bukása mindkét esetben 15 millió forint.

 

 

Mi motiválta a bankokat a tájékoztatás során?

A „devizahitelezés”-ben részt vevő pénzintézetek profitorientált vállalkozások. Minden pénzügyi termék megkonstruálásánál értelemszerű és törvényszerű a minél magasabb profit elérésének szempontja. Ennek tükrében válik megérthetővé, hogy miért volt ennyire hiányos a kockázat feltárás (kockázat mérték, kihatás, devizanem, jövedelem vizsgálat) és az hogy mely devizákhoz is köti a bank a tőkenyilvántartást.

 

A CHF úgynevezett menekülő deviza, melynél arra kell számítani, hogy pl. pénzügyi válság esetén az árfolyama jelentősen erősödik, mert a spekuláns pénzügyi befektetők egyéb lehetőségek helyett CHF-be fektetik a pénzüket. A CHF ezen jellegéről sem tájékoztatták a bankok az ügyfeleiket. Amennyiben a bankok valóban egy kedvező kamatozású konstrukciót szerettek volna az ügyfeleik érdekében létrehozni, akkor köthették volna a nyilvántartást pl. Cseh koronához is (CZK) ahol közel nem lett volna ekkora mértékű árfolyamkockázata az ügyfeleknek, viszont élvezhették volna a kedvezőbb kamatokat, hiszen a CZK alacsony kamatozású deviza (de ebben az esetben sem beszélhettünk volna tiszta kölcsönről, ebben az esetben is egy befektetéssel kombinált pénzügyi termék lenne ez a konstrukció).

 

A bankok előszeretettel hangsúlyozzák, hogy nekik az árfolyamváltozás nem okoz hasznot. Ha valóban így lenne, akkor sokkal szélesebb lett volna a nyilvántartási devizák köre, és nem pont egy menekülő deviza felé terelték volna az embereket, ahol az ügyfeleik minden bizonnyal, és minden előrejelzés szerint a legnagyobb árfolyamveszteséget fogják elszenvedni.

 

Mekkora is ennek az árfolyam veszteségnek a mértéke?       KORLÁTLAN! 

 

Ehhez nincs szükség további kommentálásra, ez minden elmond. Befektetéssel kombinált betét esetén csak annyit lehet bukni, amennyit az ügyfél bevitt a bankba. Deviza elszámolású kölcsön esetén ennek nincs felső határa!

 

Talán annyit érdemes még itt megjegyezni, hogy ha ugyan ezt az ügyletet próbálta volna meg egy bankbetétet elhelyezni szándékozó ügyfél a bankkal megkötni, akkor a bank erre nem lett volna hajlandó. A bank a hitelessel – az ügyfél előtt titokban, észrevétlenül – arra fogadott a kölcsönt felvevő ügyféllel hogy a forint gyengülni fog, és a bank láthatóan nyert. Ugyan ezt a fogadást fordítva egy betétessel nem tette meg, nem volt deviza elszámolású bankbetét. A bank tudta, hogy miért CHF-hez köti a nyilvántartást, hiszen a profitorientáltság a döntéseiben meg kell jelenjen. Ahhoz pedig, hogy ezt a „fogadást” a kölcsönfelvevőkkel minél nagyobb számban köthesse meg, ehhez az érdemi tájékoztatást a minimálisra kellett szorítsa, épp annyira, amennyit a hiányos és laza jogszabályok minimálisan megköveteltek.

 

Mindezek miatt a bankok csak névleges kockázatfeltárást végeztek!

 

Az árfolyamkockázat kezelésére is lett volna lehetőség, de a bankok ezt is elmulasztották.

 

Elmulasztottak erről tájékoztatni, és elmulasztották megtenni is.

Amikor az árfolyamváltozás meghaladja az alacsonyabb kamatmértékkel járó előnyt, akkor a bankoknak lehetősége és kötelessége lett volna ezeket a deviza elszámolású kölcsönöket (melyek, mint meghatároztuk, nem egyszerű kölcsönök, hanem befektetés jellegű kölcsönök) forintra váltani az ügyfeleik, a saját és a betétesek pénzének védelme érdekében. De a bankok érdeke az volt, hogy az ügyfelek árfolyamveszteségének előnyét a végtelenségig élvezzék.

Egy befektetési – árfolyam fogadás - ügyleten az egyik fél értelemszerűen nyer, a másik veszít, (hiszen a törlesztéssel fizetett pénz nem vész el).

 

A fentiek miatt akadályozták törvénytelen módon a végtörlesztést a bankok.

 

Az ügyfelek tájékoztatásának elmaradása kizárólag a bankoknak róható fel, hiszen a banknál a konstrukcióval kapcsolatos tudás megvolt, és ennek a tudásnak az átadásának nem volt törvényi, jogszabályi akadálya. A figyelmeztetés még időben megtörtént a PSZÁF részéről, még 2006-ban. Mindössze annyit kellett volna tegyenek, hogy a fenti terjedelemben és tartalommal tájékoztatják az ügyfeleiket. Plusz egy oldal a szerződésben…

 

A korrekt tájékoztatás elmaradása a bankszektor felelőssége. A pénzügyi intézmények súlyos tisztességtelensége világosan tetten érhető.

 

Ahhoz, hogy ezeket a felsorolt összefüggéseket meglássuk, átlássuk, megértsük, ahhoz éveket kellett tanulnunk „devizahiteles” érdekvédőként. A fentiekből világosan kitűnik, hogy egy átlagembernek esélye sem volt a bankok által rendelkezésre bocsátott információból megérteni a „devizahitel” konstrukció valós kockázatait, azok mértékét és tényleges kihatásait, mert a bankok erről egyáltalán nem tájékoztatták őket. 

A fentiekből következően nem lehetett meg erre az ügyletre (ami NEM is csak KÖLCSÖN) az adósok szerződéses akarata! Ráadásul a bank és az ügyfél ellenérdekelt volt, egyik a forint gyengülésében (bank), a másik a forint erősödésében (ügyfél) volt érdekelt.

 

A jó erkölcsbe ütközés mérlegelésénél tisztában kell lenni azzal, hogy a pénzintézetek tisztában voltak már a „devizahitelezés” kezdetén is azzal, hogy a szerződéseik átláthatatlanok, az ügyfeleik nem ismerhetik meg a vállalt kockázatokat, a bankok akkor hoztak létre olyan szerződéseket, melyek Ügyfeleiknek hatalmas anyagi kárt okoz, amikor tisztában voltak a várható forint árfolyamromlással, a „menekülő valuta” várható erősödésével.

 

A pénzintézetek összehangoltan korlátozták azt, hogy a kiszemelt áldozatok a végtörlesztéssel, forintkölcsönök felvételével menekülhessenek a mérgező terméktől. Nem vizsgálták a szerződéskötés során az ügyfelek teherbíró képességét, viszont korlátlan kockázatot terheltek rá a gigantikus haszon reményében.

 

A jogkövetkezmények levonásakor, a semmisség következményének kimondásakor tisztában kell lenni azzal, hogy nagyon alaposan megtervezett, gondosan kivitelezett „devizahiteles”, befektetés jellegű kölcsönszerződésekről van szó. Nem fordulhat elő, hogy a banki ügyfeleket olyan szerződébe kényszerítsék törvényekkel vagy bírósági ítéletekkel, melyeket önmaguktól, minden fontos részletet megismerve, nem kötöttek volna meg.

 

Ahogy egy betörő sem hivatkozhat arra, hogy miért nem volt rendőr az ékszerbolt kirakata előtt, úgy a bankrendszer sem védekezhet azzal, hogy miért nem volt erőteljesebb állami felügyelet. Az erre utaló jelek már megjelentek: „a PSZÁF vizsgált és nem talált semmit”, illetve „miért nem vizsgált jobban a PSZÁF”?

 

Rendkívül sajnáljuk, hogy korábbi kezdeményezéseink, melyekben Kúria által szervezett „devizahiteles” konferencia megtartását, jogegységi nyilatkozat készítését javasoltuk intézkedés nélkül maradt.

 

Egészen addig, míg a kormány ezzel az „igénnyel” határozottan fel nem lépett. Így sajnos ez a helyzet állt elő, az a látszat keletkezett, ami a bíróságok külső befolyásolására utal. Ez a rendkívül káros megítélés elkerülhető lett volna, ha a bíróságok vezetősége komolyan veszi a civilek jelzéseit. Az is segített volna, ha saját magától tisztában van a bíróságok felső vezetése azzal, ami a bíróságokon folyik.

 

Ismeretink szerint a Kúria ismét kérte a Legfőbb Ügyész véleményét. Mivel nyáron a költség szó és az árfolyamrés értelmezése során a Legfőbb Ügyész félre akarta vezetni a Kúriát, szeretnénk tanulmányozni a Legfőbb Ügyész mostani szakmai anyagát.

 

Kérjük, hozzák ezt nyilvánosságra, hogy a civil szervezetek megismerhessék, véleményezhessék és felhívhassák a Kúria figyelmét az esetleges csúsztatásokra.

 

Kérjük a Kúriát, hogy vegye figyelembe észrevételeinket, javaslatainkat.

 

 

 

 

Üdvözlettel:

 

 

Szabó József

ügyvezető

Hiteles Mozgalom

Arany Liliom Alapítvány

 

 

2013. december 12.