Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Állampolgári jogok országgyűlési biztosa - és a (deviza)hitelesek

2011.04.30

Az ombudsman azonban fontosnak tartotta kiemelni, hogy ügyfél-tájékoztatás érdemi, közérthető, és ne pusztán egy jogszabályban megjelölt „kipipálandó” feladat legyen, mert a jelenlegi gyakorlat nemcsak, hogy nem tölti be a rendeltetését, hanem kifejezetten a szabályozás céljával ellentétes hatást vált ki.

Szabó Máté az elmúlt években többször is javasolta a magáncsőd intézményének létrehozását. Erre a mai napig nem került sor. Az ombudsman most ismét rámutatott, hogy a bajba jutott adósok megsegítésére az állam, a pénzügyi szolgáltatók és a társadalom – bár eltérő mértékű és módú – együttműködésén alapuló komplex megoldásokra van szükség. Ennek csak egy, azonban kitüntetett eleme lehet a magánszemélyek csődvédelme.
Hosszú távú (akár húsz éves futamidejű) jogügyletek esetében különös gondot kell fordítani arra, miként lehet továbbra is fenntartani azokat akkor is, ha a körülmények akár jelentősen is megváltoznak. Az államilag támogatott lakáskölcsönök hordozhatóságát a jogszabály akadályozza, a kölcsönök kiváltását a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló kormányrendelet is megnehezítette.
                A banki szerződések módosításáról AJB-2183/2010 -   2011.04.04
 
 
 
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete fogyasztóvédelmi eljárásai során több esetben jelentősen, akár hónapokkal is túllépte a jogszabályban előírt ügyintézési határidőt, amellyel sérült a jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljárással összefüggő jog.
A Felügyelet az ombudsman megkeresésre adott válaszában előadta, hogy a gazdasági és pénzügyi válság hatására a fogyasztói beadványok száma a korábbi állapotokhoz képest a többszörösére emelkedett.
Mindezen feladatok együttes teljesítése a Felügyelet kapacitásának változatlanul maradásával, a jogszabályban előírt határidőn belül nem volt lehetséges. A 2010. július 1-től hivatalban lévő új vezetőség megtette a szükséges intézkedéseket a felhalmozódott ügyek rendezésére, mégpedig az előírt határidőn belül – tájékoztatta a biztost a PSZÁF.
 
A Felügyelet válaszát az ombudsman nem fogadta el. Ezt azzal magyarázta, hogy a panaszok nagy száma és a személyi feltételek szűkössége nem mentesítheti a közigazgatási szervet a törvényben előírt ügyintézési határidő betartása alól. Az ügyfél érdeke, hogy a sérelmezett hitelintézeti magatartást mielőbb kivizsgálják és az eljárás ésszerű időn belül befejeződjön – foglalta össze véleményét Szabó Máté.
                A PSZÁF elhúzódó fogyasztóvédelmi eljárásáról AJB-146/2011 - 2011.03.02
 
 
A különböző pénzügyi adósságok teljesítésével összefüggő kérdésekkel kapcsolatos álláspontomat legutóbb a 2008. május 15-én kiadott OBH 1600/2008. sz. jelentésemben fejtettem ki.
 
A pénzügyi intézmények ügyfeleinek fogyasztóvédelmével kapcsolatban kiemeltem, hogy a jelentés kiadásakor hatályos szabályozás alapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) hatáskörei konkurálnak egymással, amely helyzet azt eredményezi, hogy – gyakorlatilag – egyik hatóság sem jár el a pénzügyi szolgáltatók által okozott fogyasztói sérelmek esetén, amely a jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okoz.
 
Javaslatot tettem ezért a Miniszterelnöknek, hogy a Kormány dolgozzon ki olyan szabályozást, amely tisztázza a PSZÁF és az NFH fogyasztóvédelmi hatáskörét és az általuk alkalmazható intézkedések körét, továbbá egyértelművé teszi a PSZÁF eljárási kötelezettségét minden fogyasztói panaszügyben. Kezdeményeztem továbbá a PSZÁF-nál, illetve az NFH-nál, hogy hozzák rendszeresen – negyedévente – nyilvánosságra, hogy milyen ügyekben jártak el, mely szolgáltatóval szemben kellett intézkedést alkalmazniuk.
 
A lakossági hitelcsődök megelőzése érdekében fontosnak tartottam kiemelni annak követelményét, hogy az ügyfelek pénzügyi szerződéseikhez tájékozott beleegyezésüket adják, amely a szolgáltató részéről aktív kitanítási kötelezettséget kell, hogy jelentsen.
Kezdeményeztem a Pénzügyminiszternél, a Gazdasági és Közlekedési Miniszternél, a Szociális és Munkaügyi Miniszternél, és az „Új rend és szabadság” program végrehajtásáért felelős kormánybiztosnál, hogy dolgozzanak ki megfelelő stratégiát a lakossági csődök megelőzésére és a magánszemély csődjére vonatkozó eljárás bevezetésére – figyelemmel arra, hogy megkeresésemre adott válaszaikban az érintett intézmények a lakossági hitelcsődök megelőzésével kapcsolatban túl sok előremutató lépésről nem tájékoztattak.
Számos olyan eset előfordulhat, hogy az ügyfél fizetési késedelmére hivatkozva a pénzügyi szolgáltató felmondhatja a kölcsönszerződést, ugyanakkor – ha a szerződés például a kölcsönösszeget jelentősen meghaladó ingatlanfedezettel van biztosítva – nem feltételül áll érdekében követelése mielőbbi érvényesítése. E látszólag indokolatlan késlekedésnek pedig oka álláspontom szerint az (is) lehet, hogy ha a hitelező követelését többszörösen túlbiztosítja, akkor az ügyleti kamatnál jóval magasabb késedelmi kamat későbbi végrehajtása számára az ügylet „normál” lefolyásával szemben – többletkockázat vállalása nélkül – jóval nagyobb megtérülést, jövedelmet eredményezhet.
 
….a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) szabályai szerint a végrehajtás alá vont ingatlan kikiáltási árát a harmadik árverést követően tartott újabb árveréseken lakóingatlan esetén is a becsérték feléig lehet leszállítani, sikertelen árverés esetén pedig a becsérték felének megfelelő összeg fejében az ingatlan át is vehető. E szabály sem a hitelező, sem az adós érdekét nem szolgálja teljes mértékben. A hitelező ugyanis követelésének csak egy részéhez jut hozzá, az adós pedig amellett, hogy adott esetben elveszíti lakását, nem szabadul kötelezettségeinek jelentős részétől sem, amely által teljesen kilátástalan helyzetbe kerülhet.
 
…az állam (a szabályozás) az információs erőfölényben lévő pénzügyi szolgáltatók tevékenységét fogyasztóvédelmi szempontból jelenleg alig korlátozza, a velük szemben jóval gyengébb pozícióban lévő ügyfelek számára ugyanakkor fogyasztóvédelmi eszközöket csak korlátozottan biztosít.
 
A Bankszövetség rámutatott arra is, hogy az ingatlanokra vezetett végrehajtások kezdeményezői az esetek többségében nem a bankok, hanem a lízingcégek és a fogyasztói kölcsönök nyújtásával foglalkozó szervezetek. Felhívták a figyelmet arra is, hogy veszélyt az ügyfelekre első sorban szintén nem a bankok felé fennálló, hanem sokkal inkább a kisebb összegű, sokszor a közüzemi szolgáltatók felé fennálló tartozások jelentik, amelyek érvényesítése során ingatlanokra vezetett végrehajtásra is sor kerül.
A Bankszövetség nem támogatja a becsérték felén történő megszerzés lehetőségét tekintettel arra, hogy az azt eredményezhetni, hogy a hitelintézet adott esetben nem fogja tudni az ingatlant értékesíteni.
 
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a pénzügyminiszter válaszában a hitelezői érdekek védelmére hivatkozva nem értett egyet a Vht. módosítására tett javaslatommal. Felvetették azzal szemben, hogy a második árverés után a jelenlegi szabályok szerint is legalább fél évnek el kell telnie a harmadik árverésig, továbbá ha nem lehet lejjebb szállítani a kikiáltási értéket, az azzal is jár, hogy az ingatlan nem értékesíthető, amely a tartozás további fennmaradását és a késedelmi kamatteher növekedését eredményezi, amely az adós érdekét is sértheti.
…..nem tudom elfogadni az adós által lakott lakóingatlan kikiáltási árának a becsérték 50%-án történő meghatározását arra hivatkozva, hogy ennek felemelése esetén a hitelintézetek esetleg számos ingatlant nem fognak tudni értékesíteni. Álláspontom szerint e kérdést (az ingatlan értékesíthetőségét) nem a végrehajtás, hanem a hitel engedélyezéséről szóló döntés során kell figyelembe venni.
 
Az emberhez méltó fejlődés megköveteli az ember személyes, gazdasági és politikai jogainak tiszteletben tartását és előmozdítását. Ebből következik az is, hogy nem szabad az embert alárendelni a gazdasági érdekeknek és a profitnak. A gazdaságnak és a fejlődésnek ezért a szolidaritás és a szabadság keretében kell haladnia, de anélkül, hogy bármilyen okból az egyiket vagy a másikat feláldozza.
A hitelezési tevékenységük során az ezzel foglalkozó pénzügyi intézmények felelősek, hogy mind az egyén, mind a társadalom fejlődését tevékenységükkel elősegítsék és az ne gátolják.
 
 
Az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban utalni szeretnék arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog és a jogbiztonság érvényesülése szempontjából továbbra is elengedhetetlennek tartom a szabályozás megalkotását. A szabályozás formáját tekintve a törvényi szabályozást tartom megfelelő megoldásnak, a banki-bankszövetségi önszabályozás eszközét annak részleteire vonatkozó szabályozásként tudom elképzelni. Lényegesnek tartom egyúttal, hogy mindkettő mielőbb megszülessen és az ügyfelek számára megfelelő biztosítékot nyújtson.
 
A Bankszövetség álláspontjával csak részben értek egyet. Nem kétséges az a megállapítás, amely szerint az információs aszimmetria mindkét irányban fenn áll, a hitelezőnek több információja van a termék tulajdonságáról, a hitelfelvevőnek pedig saját törlesztési képességéről.
Nem gondolom, hogy ha a hitelező esetleg nem tárja fel az igazság minden szeletét tényleges pénzügyi helyzetéről, az bármilyen összefüggésben lenne azzal, hogy a hitelező bank miként és milyen mélységben tájékoztatja őt az által felvenni kívánt kölcsön feltételeiről és kockázatairól.
Nyilvánvalóan nem támogathatom és nem is támogatom semmilyen módon azt a fajta hitelfelvevői magatartást, amely megtévesztően hathat és indokolatlanul befolyásolhatja a hitelező bankot. Ugyanakkor nem tudom elfogadni azt az érvelést sem, amely – esetleg – az ilyen magatartásra hivatkozva nem tartja indokoltnak a pénzügyi intézmények ügyfelei fogyasztó jogainak erősítésére irányuló kezdeményezéseimet.
 
A felmondás után igényérvényesítés időpontjának meghatározását a Bankszövetség azért látja problémásnak, mert a legtöbb esetben e tevékenységet már nem a hitelintézetek végzik, hanem e követeléseiket faktorcégek részére értékesítik. Az értékesítés időpontját előre kalkulálni nem tudják. Az értékesítés után az igényérvényesítést már nem a hitelintézet, hanem a faktorcég végzi. A kapott tájékoztatás szerint az igényérvényesítés az esetek jelentős részében az ügyfelek miatt húzódik, akik egyezségkötési szándékot jelentenek be, ugyanakkor az általuk felajánlott megoldási javaslatokat utóbb mégsem teljesítik.
 
Előfordult olyan eset, amikor a hitelező bank felszólította az adós panaszost ingatlanának kiürítésére, aki fizetésképtelensége tudatában ennek eleget is tett, albérletbe költözött, de ezt követően a bank hosszú ideig (évekig) nem tett érdemi lépést a végrehajtási eljárás megindítására.
 
A felelős hitelezésnek ugyanis az ügylet teljes „életében” érvényesülnie kell, nem csak a szerződés megkötésekor, hanem az követően is, egészen az ügylet lezárásáig. A hitelező nem mentesülhet e felelőssége alól követelésének értékesítésével.
 
A PSZÁF főigazgatójának álláspontja szerint a Felügyelet hatáskör hiányában nem alkalmazhatja az Fgytv. szerinti jogkövetkezményeket.
Mindezek ellenére, a jelentésemre adott válaszok egyike sem fogalmaz meg érdemi szakmai ellenvetést arra vonatkozóan, hogy megfelelő jogszabályi felhatalmazás esetén a PSZÁF miért ne alkalmazhatná az Fgytv. szerinti jogkövetkezményeket, pl. a jogsértő állapot megszüntetésének elrendelését, a jogsértő magatartás további folytatásának megtiltását, a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére kötelezést, vagy a fogyasztóvédelmi bírságot kiszabását.
 
Álláspontom szerint nem kétséges, hogy a magáncsőd intézmények szabályozása kellő megalapozást igényel, mind az intézmény konkrét célját, mind a részletes szabályokat illetően. Fontosnak tartom, hogy ezen intézmény mielőbb működővé váljon hazánkban is, érdemi védelmet adva a fizetésképtelenné vált természetes személy adósok számára, annak egyidejű rögzítése mellett, hogy az új szabályozásban fokozott figyelmet kell fordítani annak elkerülésére, hogy azzal bárki visszaélve, indokolatlanul megszabadulhasson pénzügyi kötelezettségeitől.
Budapest, 2008. november 17.   Dr. Szabó Máté sk.
    Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése az OBH 4938/2008. sz. ügyben