Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Róna Péter - A devizahitelezésről – NOL 2011.06.17.

2017.09.16

A teljes újságcikk:

 

Az elmúlt néhány hónap alatt kialakult a magyar politikai, gazdasági és szellemi elit egységes álláspontja a devizahitelezésről, miszerint annak minden következményét a devizában eladósodott háztartások kötelesek viselni.

 

 

Szó lehet halasztásról, mint a kormány és a bankok engedményéről, de kizárt a bankok, illetve a kormány vagy az illetékes hatóságok felelőssége. A bankokat pártoló Gyurcsány–Bajnai-politikát élesen  bíráló  Fidesz  a  minap,  hátat  fordítva  eddigi  nézetének,  leszavazta  az  Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottsága elé terjesztett, a banki gyakorlat kivizsgálását szorgalmazó javaslatot. A  bizottság  fideszes  tagjai  nyilatkozatukban  világossá  tették  egyetértésüket  az  előző  kormány álláspontjával: a kialakult tragédiáért kizárólag az áldozatok a felelősek. Mások, mint pl. Bokros Lajos, egy mellékutat követve, azonos eredményre jutnak. Nem szabad a felelősséget az államra hárítani, mert az a többi ártatlan adófizető kárára történne, de a bankokat sem szabad felelősségre vonni,  mert  egy  ilyen  lépés  káros  hatással  lenne  tőkeellátottságukra,  ami  aztán  csökkentené hitelezőképességüket. Ez utóbbi  nézet szerint nem azért nem kell a  bankokat és a hatóságokat elszámoltatni, mert ennek nem lenne alapja, hanem azért, mert úgy vélik, hogy a következmények nem lennének szerencsések.

 

 

A kép éles fényt vet hazánk szellemi, erkölcsi és társadalmi elmaradottságára, jogrendszerünk történelmi örökségére,miszerint a jog nem az igazságosság és méltányosság biztosítéka, hanem a mindenkori  hatalom  mindenkori  fegyvere.  Nem  az  erőfölénnyel  való  visszaélés  lehetőségének korlátozása, nem a kiszolgáltatottság felszámolása, nem alapvető jogok maradéktalan biztosítása, hanem a kialakult erőviszonyok konzerválása a rendszer valós feladata.

 

 

Mindez szöges ellentétben áll a fejlett társadalmakban kialakult szemlélettel. A fejlettség Adam Smith óta ismert feltétele a szakosodás, és a szakosodásra épített felelősségvállalás. Ha mindenki teszi  a  dolgát,  teljesíti  a  szakmájával  járó  felelősséget,  nincs  szükség  mindennek  utánajárni, mindenhez  érteni,  megbízhatunk  egymásban.  És  éppen  ez,  a  felelőtlen  ezermesterkedés amatörizmusát  helyettesítő  szakosodott  profizmus  a  fejlődés,  a  termelékenység  és  hatékonyság legfontosabb  motorja.  A  fogyasztóvédelem kiindulópontja  a  piacgazdaságban  tehát  nemcsak  a fogyasztó  iránti  gyöngéd  empátia,  vagy  a  méltányosság  mint  a  társadalmat  összetartó  érték felismerése, nemcsak a felelősség világos megfogalmazására épített bizalom ápolása, hanem - ami a gazdaság fejlődése szempontjából jóval fontosabb - a szakmai teljesítmény serkentése. Mivel a fejlett, összetett piacok gördülékeny működését csorbítják a hibás termékek, szolgáltatások vagy gyakorlatok, az efféle hiányosságok kiküszöbölése éppen a piacgazdaság létérdeke még akkor is, ha attól  az  egyik  vagy  másik  gazdasági  szereplő  vagy  csoport  érdekei  sérülnek.  A  XlX.  század irányelve, caveat emptor - „vevő, légy résen” - mára az ellenkezőjére, caveat vendorrá vált. Ma már  a  termék  vagy  szolgáltatás  előállítóját  terheli  az előállításból  fakadó  minden  felelősség,  a „tetszettek  volna  kevesebb  hitelt  felvenni”  jellegű  ellenvetés - ez  a  valamikori  caveat  emptor elmélet  alkalmazása - szinte  minden  területen  az  előállító,  esetünkben  a  bank,  szakmai felelősségébe  ütközik.  Persze  ha valóban  elmondható,  hogy  a  bank  a  hitelfelvevőt  ellátta  a hitelkonstrukcióhoz  fűződő  mindazon  ismerettel,  ami  szükséges  a  konstrukció  alkalmasságának megítéléséhez, elképzelhető a hitelfelvevő felelőssége. De nem ez a valóság.

 

 

A körültekintő hitelezés a  mai  pénz- és tőkepiacok bonyolult  világában  nem a  hitelfelvevő, hanem a szakértelemmel rendelkező bank dolga, mert a szükséges szakmai ismeretek hiányában az átlagháztartás  nem  tudja  megállapítani,  hogy  mekkora  havi  törlesztéssel  kell  számolnia.  A hitelképesség határának kiszámítása tehát a bank szakmai feladata, amit mi sem bizonyít jobban, mint a tény, hogy ezt a feladatot a bank csak különdíjazásért  - mint például a „hitelbírálati” díj befizetéséért – vállalja. Annak  megállapítása aztán, hogy a  bank által javallott hitelkonstrukció általa  ajánlott  mérete  és  működési  jellegzetessége  mennyire  felel  meg  az  általa  behatárolt hitelképességnek, végképp a bank felelőssége.

 

 

A  devizahitelezés  azért  hibás,  mert  a  benne  rejlő  árfolyam-ingadozás  lehetetlenné  teszi  a hitelbíró  képesség  korlátainak  betartását.  Az  óriási  méretű  ingadozás  figyelembevétele  vagy  a képességnél jóval kevesebb hitel folyósítását teszi szükségessé, mint amennyi a forinthitel esetében lehetséges lenne, vagy annak negligálása a hitelbírás határát meghaladó kötelezettséget eredményez.

Egyik kimenet sem felel meg a bank szakmai kötelességének, amely teljesítéséért ráadásul a bank pénzt is kért és kapott. Ma már nehéz a devizahitelezést pártoló véleménnyel találkozni. Persze lehet, hogy ennek ellenére a magyar jogrendszer jelenlegi fejlettségi szintje nem képes biztosítani a fentiekben leírt követelményeket. De a felelősség jogilag is számon kérhető meghatározása nélkül inkább elmaradottságunk állandósulására, mint a szakmai teljesítmény színvonalának emelkedésére számíthatunk.

 

http://docplayer.hu/4520300-Lapszemle-2011-25-het-a-devizahitelezesrol.html

 

Valamint

 

http://mandiner.hu/cikk/20110617_a_devizahitelezesrol

 

 

rona-peter---hibas---2011---kep.png

 

 

Köszönöm a figyelemfelhívó emlékeztetést Jakus Mariannak!

 

Róna Péter írása óta eltelt több mint 6 év! Hatalmas feladat áll még előttünk. Teljes mértékben indokolt egy új devizahiteles parlamenti bizottság felállítása – mivel újabb tények kerültek napvilágra valamint a fogyasztóvédelmi elvek egyáltalán nem érvényesülnek a bíróságokon.