Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hová tűnik a pénzünk? 1/4

2013.09.29

 A forintunk gyengülésének köszönhetően és a bankjaink tisztességtelen, törvénytelen kamat- és költségemelkedésének következményeként a törlesztő részleteink (mármint deviza kölcsönnel és deviza elszámolású forint kölcsönnel rendelkezők) az eredeti két-háromszorosára emelkedtek (miközben nyilvántartott tartozásunk nem vagy alig csökkent).

 

Veszteségeink, vagyis az az összeg, melyet a bankoknak fizetünk meghaladják az 1.000 milliárd Forintot. (Ezen felül jelentkezik az a veszteség, mely az ingatlanok értéken alul, kényszer hatására történt értékesítéséből adódik – ennek vizsgálatára most nem térünk ki)

 

A bankok mégis panaszkodnak, hogy veszteségesek.

 

Hová tűnik a pénzünk, ha mi befizetjük az emelt törlesztést, a bankok mérlege meg veszteséget mutat?

 

A bankok pénzközvetítő tevékenységet folytatnak az állításuk szerint.

 

A gyűjtött pénzt (betétek vagyis megtakarítások és befektetések) kölcsön adják.

 

A kölcsön adott pénz után az adóstól kamatot kérnek, a betétesnek pedig kamatot fizetnek. Az adós több kamatot fizet mint a betétes.

 

Hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, adatokkal mutatjuk meg a valóságot. Négy nagy hazai bank és az összes bank adatát ismertetjük (az adatok miliárd Ft-ban).

 

 

2012

Kamatkülönbözet

Kapott kamatok és kamat jellegű bevételek

Fizetett kamatok és kamat jellegű ráfordítások

OTP Ker. és Jelz.

291

895

604

Erste

65

164

99

Raifeissen

40

134

95

K & H

69

163

94

összes bank

812

2 176

1 364

 

 hova-01.png


Talán mondani sem kell, hogy az adós fizeti a betétesnek járó kamatot is és a banknál maradó kamatkülönbözetet is.

 

Az elmúlt tíz év adatainál látjuk, hogy alakultak a bankok kamatkülönbözetei:

  

hova-02.png

 

hova-03.png

 

hova-04.png

 

hova-05.png

 

hova-06.png

 

A kapott (adóstól) és adott (betétes) kamatok összegéből meg tudjuk határozni, hogy mennyit csíp le magának a bank. Vagyis az adós által fizetett kamatból mennyi jut a betétesnek és mennyi marad a banknál.

 

 

Itt látható a banknál maradó rész:

 

hova-07.png

 

Nem nehéz levonni egy tanulságot.

 

A kamattámogatott forinthitelek időszakában vastagon fogott a bankok ceruzája (főleg az OTP-nek) az adósok által fizetett kamat több mint felét megtartotta magának. A devizahitelek értékesítése idején a bankok visszafogták magukat, majd gyorsan növelték a részesedésüket a befolyó kamatból.

 

A bankoknak vannak más tevékenységei is, számlavezetés, befektetések, egyéb műveletek. A bankoknak vannak bevételei és kiadásai. A pénzközvetítés, mint láttuk nagyon nyereséges.

 

A bankok összes tevékenysége adja a bankok eredményét. A bankok kimutatása adózás előtti és adózott eredményt tartalmaz.

 

 

2012

Adózás előtti eredmény

Adófizetési kötelezettség

Adózott eredmény

OTP Ker. és Jelz.

90

30

59

Erste

-11

0

-11

Raifeissen

-61

0

-61

K & H

41

15

26

összes bank

-106

73

-179

 

A négy vizsgált bankból tavaly kettő veszteséges volt és nem fizetett adót. A teljes bankszektor  2012-ben veszteséges volt, összesen csak 73 milliárd Ft-t fizettek. A bankszektor teljes kamatkülönbözete  (a bank kamatnyeresége) 811,8 milliárd Ft volt.

 

Nézzük a bankok adózás előtti eredményét az elmúlt 10 évben:

 

 

hova-08.png

 

hova-09.png

 

Itt pedig az államnak fizetett adó:

 

 

hova-10.png

 

 

hova-11.png

 

Mivel a négy vizsgált bank közül az Erste és a Raifeissen is veszteséges évek óta, adót sem kell fizetniük.

 

Miért lettek a bankok hírtelen veszteségesek?

 

 

A banki tevékenységek között egy tevékenység van, mely egyre nagyobb veszteséget okoz a bankoknak.

 

hova-15.png

 

hova-12.png

hova-13.png

 

Tegyük most mellé az összes bank adózás előtti eredményét.

 

hova-08.png

A bankok minden elkövetnek, hogy betétet gyűjtsenek és hogy hitelt helyezzenek ki: fiókhálózat, ügynökök, reklámok.  Szorgos munkájuknak meg is van a gyümölcse, jelentős kamatkülönbség az övék. Miért végeznek akkor olyan „egyéb" tevékenységet, mely évek óta csak veszteséget, egyre nagyobb veszteséget okoz?

 

Innét folytatjuk a következő részben.

 

Ahhoz, hogy a továbbiakat megértsük, le kell számolni illúziókkal, olyan tévképekkel, melyeket szándékosan alakítanak ki bennünk.

 

Az egyik az, hogy a kölcsönzés során a bankok a saját pénzüket adják oda.

 

Ezt a tévképet írja felül, az az állítás hogy a bankok az általuk összegyűjtött pénzt adják tovább (pénzközvetítés).

 

Sokan tudják már, hogy ez sem igaz. Valójában a bankok a kölcsönzéssel teremtik a pénzt. A pénz, ami a bankszámlánkon van, az bankok által, a korábbi hitelezés során teremtett pénz.

 

 

A fenti megállapítást megerősítik a MNB-kal folytatott levelezéseink és a magyar egyetemi jegyzetek.  Az információkat feldolgoztuk, egy 20 perces filmecskéből megérted.


 

hova-14.png

http://www.youtube.com/watch?v=3p3uPkZQi8M&list=UU4vFzPMT2sMuWsEEcVpwXBA

 

 

A filmből megismered a mérleg fogalmát is. Úgy érzem a későbbiekben erre a tudásra is szükségünk lesz.