Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


EU - a devizahitelezés rendszerkockázata - 2011

2016.08.20

eu-rendszerkoc---kep---01.png

 

Részletek:

 

 

eu-rendszerkoc---kep---02.png

 

eu-rendszerkoc---kep---03.png

A devizahitelek esetében a hitelkockázat minden fedezettel nem rendelkező kölcsönfelvevő számára piaci kockázatot hordoz, mivel a visszafizetendő részleteket befolyásolják az árfolyamok. Ezekre a kölcsönfelvevőkre jellemző, hogy a negatív árfolyamváltozásra egy időben, hasonlóképpen reagálnak. Ezenfelül az anyabankok forrásaitól való függés, valamint egyes esetekben a deviza swappiacokra való támaszkodás válság idején további likviditási és refinanszírozási kockázatot jelent. Végezetül, amennyiben a devizahitelezésből eredő kockázat realizálódik, a pénzügyi csoportok szoros integrációja miatt is könnyen továbbterjedhet más országokra.

 

A hitelkockázat kezelésére tett ajánlások:

i.garantálni kell, hogy a kölcsönfelvevőket megfelelően tájékoztassák, és fokozottan felhívják a figyelmüket a devizahitel kockázatosságára; valamint

  1.  gondoskodni kell arról, hogy új devizahiteleket kizárólag hitelképes, a jelentős árfolyam-ingadozásokat is kezelni tudó kölcsönfelvevőknek folyósítsanak.

Szorgalmazni kell a jövedelemhez viszonyított adósságarány és a hitelfedezeti ráta használatát. Amennyiben a devizahitelezés a teljes hitelállomány túlzott növekedését idézi elő, tanácsos fontolóra venni annak vonatkozásában szigorúbb vagy új szabályozás bevezetését.

 

Az elemzésben szereplő országok többségében (Bulgária, Lettország, Litvánia és Románia) a devizahiteleket elsősorban euróban folyósították, ami az uniós tagságra, és különösen az euróhoz kötött árfolyamrendszerekre figyelemmel természetes választásnak tűnik. Másrészt egyes országokban más devizák töltöttek be uralkodó szerepet, kiváltképpen a CHF (például Magyarországon, Ausztriában és Lengyelországban).

 

Az említett kelet-közép-európai országokban a devizahitelezést nagyrészt határon átnyúló hitelfelvétellel, egyéb uniós országbeli anyaintézmények hitelkeret-konstrukcióin keresztül finanszírozták. Az elegendő hazai devizabetéttel rendelkező többi hitelintézet a devizaswap-piacról szerzett be forrásokat.

 

A külföldi tulajdonban lévő bankok fent említett nagyarányú részesedése a kelet-közép-európai országok pénzügyi szektoraiban, valamint jelentős növekedési potenciáljuk együttesen a verseny fokozódását eredményezte a hitelpiacon, azon belül is leginkább a lakáshitelpiacon.  Az erőteljesebb verseny következményeképpen a különböző intézmények devizaalapú jelzáloghitelekkel bővítették termékeik körét, így olcsóbb hitelt tudtak nyújtani a háztartásoknak. A kedvezőbb kamatozású hitelek nyújtására törekvés volt az egyik ok, amiért a svájci frank hitelek néhány kelet-közép-európai országban és Ausztriában annyira elterjedtek. A svájci frank és japán jen hitelt kínáló bankok azzal versenyezhettek a nagyobb piaci részesedésért, ha kisebb törlesztési költségű hitelt ajánlottak, mint az eurohitelt kínáló bankok.

 

A devizahitelezéssel foglalkozó bankok az ügyfélmérlegekben található, a hitelkockázat részét képező ún. denominációs kitettség miatt közvetett módon árfolyamkockázatnak is ki vannak téve. A helyi pénznem jelentős leértékelődése azzal jár, hogy megemelkedik mind a hitelállomány belföldi valutában számított értéke (a fedezetértékhez képest is), mind a törlesztőrészletek nagysága. Ezzel párhuzamosan romlik a fedezettel nem rendelkező belföldi kölcsönfelvevők törlesztési képessége, ami miatt jelentősen gyengülhet a magánszektor pénzügyi helyzete. A rosszabb törlesztési képesség  és a kisebb megtérülési ráta a hitelportfólió minőségére is kihat, megemelve a banki hitelveszteséget, csökkentve a bevételt és a tőkepuffert.

 

Nehéz pontosan meghatározni a devizahitelek kamatkockázatát (és árfolyamkockázatát). A hagyományos kockázatszámítási módszerek nem veszik figyelembe, hogy a fedezettel nem rendelkező hiteleseknek nyújtott devizahitel esetében a piaci és hitelkockázat távolról sem lineáris módon adódik össze.  A szakirodalomból látható, hogy a különféle kockázattípusokat külön-külön becslő szokványos kockázatkezelési módszerek jelentősen alulbecsülhetik az együttes kockázat nagyságát. Az árfolyam- és a nemfizetési-kockázat egyszerű összeadásával kapott érték ugyanis csak töredéke a tényleges kockázatnak.

 

A lebegő árfolyamrendszert alkalmazó országokban a belföldi pénznem leértékelődése jelentős mértékben attól függött, hogy a különféle hitelfajtákat kínáló bankok milyen árazási rendszert működtetnek. Minthogy egyes helyeken, így például Ausztriában, Lengyelországban és Romániában a devizaalapú jelzáloghitel kamatát egyértelműen a piaci kamatlábakhoz rögzítik, az euro- és svájci frank kamatok csökkenésének nagymértékben sikerült ellensúlyoznia az ország pénzneme árfolyamának leértékelődéséből származó negatív hatásokat. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a belföldi árfolyam és a külföldi kamatlábak közötti fentebb leírt kölcsönhatás azzal a különleges helyzettel magyarázható, amellyel a fejlett gazdaságok és a világ pénzügyi piacai a válság alatt szembesültek. Ha a belföldi pénznem leértékelő­désével egy időben a külföldi kamatlábak emelkedtek volna, a lebegő árfolyamrendszerű országokban a hitelárazási rendszertől függetlenül is azzal szembesültek volna, hogy megnőtt a kölcsönfelvevők nemfizetési kockázata.

 

Magyarországon ugyanakkor az emelkedő devizahitel-kamatok is felerősítették az árfolyamkockázat materializálódását (egyidejűleg fellépő árfolyam- és kamatsokk). A magyar bankok árazási gyakorlata lehetővé teszi, hogy egyoldalúan szabják meg a lakossági hitelkamatot, és figyelmen kívül hagyják a külföldi kamatok változását. Emiatt az elmúlt kéthárom évben a magyarországi lakossági devizahitelesek kamatterhe nőtt, ami fokozta a forint svájci frankkal szembeni jelentős leértékelődésének negatív hatását.

 

Néhány helyen – például Magyarországon és Romániában – a devizahitelek esetében igen nagy a nemteljesítők aránya és a hitelátütemezés szintje. Erre lehet következtetni a hitelezés alakulásából is, ugyanis azok a jelzáloghitelesek, akik erősebb árfolyam mellett vettek fel devizahitelt, általában nagyobb arányban nem tudnak fizetni. Ez is mutatja, hogy legalábbis néhányan közülük nem voltak tisztában a devizakölcsön kockázatával.

 

Más országok, például Lengyelország adatai azt mutatják, hogy a devizahitelek jobban teljesítenek, mint a hazai pénznemben nyújtottak. Ez azonban nem magyarázható kizárólag a devizahitelesek jobb anyagi helyzetével. Inkább annak tudható be, hogy a lengyel banki gyakorlatban a devizahitelt röviddel a fizetési késedelem vagy az átütemezés előtt hazai pénznemre váltják át, illetve hivatalos intézkedések szavatolják, hogy csak a legjobb adósok vehessenek fel devizahitelt.

 

A devizában felvett hitelnek általában alacsonyabb a kamata, mint a hazai pénznemben felvettnek, ami befolyásolja, hogy mekkorának érzékelik a kölcsönfelvevők a reálkamatot. Amikor magánszemélyek devizában vesznek fel hitelt, gyakran a várt belföldi fogyasztói infláció vagy a belföldi bérnövekedés alapján deflálják a nominális devizakamatot, különösen abban az esetben, ha az árfolyamkockázatot elhanyagolhatónak tartják. A devizaalapú hitelekkel kapcsolatos árfolyamkockázat alulbecslését okozhatja az is, ha rögzített vagy szigorúan irányított árfolyamrendszert működtet az adott ország, vagy a belföldi pénznem tartósan és erősen felértékelődik.

 

Ennek hatására a reálkamat rendkívüli alacsony, sőt sokszor erősen negatív értéket ölthet, ami nagyban élénkíti a hitelkeresletet, és potenciálisan felfuttatja az eszközárakat.

 

Ezek a tényezők a válság idején számos kelet-közép-európai országban tőkebeáramlást generáltak, ami elsősorban a devizában denominált hitelállomány jelentős megnövekedésével járt együtt. A tőke elsősorban az ingatlan- és az építőipari szektorba irányult, ami élénkítette a fogyasztást, és elősegítette az eszközárbuborékok kialakulását. Ezenkívül jelentős mértékben emelkedett az új háztartások száma és az átlagos életszínvonal, ami szintén nagymértékben élénkítette a hitelkeresletet, és felnyomta az eszközárakat. Mindez végül az ingatlanárak emelkedésében csapódott le.

 

 

HITELKOCKÁZAT, PIACI KOCKÁZAT

 IV.1. A. ajánlás – A kölcsönfelvevők kockázattudatossága

A nemzeti felügyeleti hatóságoknak és a tagállamoknak ajánlott: 1. a pénzügyi intézmények számára annak előírása, hogy a kölcsönfelvevőket megfelelően tájékoztassák a devizahitelezéssel járó kockázatokról. A tájékoztatásnak elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a kölcsönfelvevők tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak, és ki kell terjednie legalább a kölcsönfelvevő lakóhelye szerinti tagállam fizetőeszköze súlyos leértékelődésének és a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre gyakorolt hatá­ sára;

 

IV.1.1. Közgazdasági megfontolások Az ajánlás mögött számos elméleti megfontolás húzódik. Prudenciális gazdaságpolitikai szempontból: a hitelező és a kölcsönfelvevő közötti információs aszimmetria feloldása enyhítheti a pénzügyi stabilitási aggodalmakat. Ha az ügyfelek elegendő információt kapnak a hiteltermékekről, csökken a kontraszelekció és a hitelkockázat, mivel a „rossz”, illetve tájékozatlan kölcsönfelvevők nagyobb valószínűséggel döntenek a devizahitel mellett. Monetáris politikai szempontból: ha az ügyfelek kielégítő információkat kapnak, csökkennek a piaci súrlódások, amelyek komolyan akadályozhatják a banki hitelezést és a szélesebb értelemben vett hiteltranszmissziós csatorna működését. Fogyasztóvédelmi szempontból: a részletes és átlátható információk, valamint az egységes szabályok a megfontolt döntéshozatal alapfeltételei.

 

d. Korlátozottabb az ügyfélmegtévesztés lehetősége, helyettesíthetőbbek a hitelek. Ha több az információ, javul az ügyfelek kiszolgálása, mivel a banki ügyintézőnek ismertetnie kell a devizahitelezéssel járó kockázatokat, aminek köszönhetően nehezebben érvényesíthet agresszív marketingstratégiát. Ha a pénzügyi intézményeket arra kötelezik, hogy ugyanarra a célra helyi fizetőeszközben is tegyenek elérhetővé hiteleket, helyettesíthetőbbé válnak a (hazai pénznemben, illetve a devizában nyújtott) hiteltermékek, így élénkül a verseny, aminek a kölcsönfelvevők élvezik a hasznát.

 

 

IV.2. B. ajánlás – A kölcsönfelvevők hitelképessége

A nemzeti felügyeleti hatóságoknak ajánlott:

1. a devizahitelezés szintjének és a nem pénzügyi magánszektor denominációs kitettségének figyelemmel kísérése, valamint a devizahitelezés kordában tartására szolgáló intézkedések elfogadása;

2. devizahitel kizárólag olyan kölcsönfelvevőknek való odaítélése, akik – a kölcsön törlesztési rendjét, illetve a kölcsönfelvevő kedvezőtlen árfolyam- és devizakamatláb-sokkhatásoknak való ellenállási képességét figyelembe véve – igazolják hitelképességüket;

3. szigorúbb biztosítási előírások – így jövedelemarányos adósságszolgálati és hitelfedezeti ráták – meghatározásának megfontolása.

 

b. Adatgyűjtés az új devizahitelt felvevők hitelképességéről.

 c. Annak biztosítása, hogy kizárólag olyan ügyfelek juthassanak devizaalapú hitelhez, akik képesek bizonyítani hitelképességüket, illetve az árfolyamot és a külföldi kamatlábakat érő komoly sokkokkal szembeni ellenálló képességüket.

 

IV.6.1. Közgazdasági megfontolások

Mivel a rövid távú finanszírozás olcsóbb, mint a hosszú távú, a pénzügyi intézmények rövidtávon túlfinanszírozhatják magukat. Ennek oka az erkölcsi kockázat, mivel a pénzügyi intézmények arra apellálnak, hogy ha a piacok működésében zavarok jelentkeznek, az állam a központi bankon keresztül úgyis beavatkozik, (53) és devizaforrásokat biztosít. Az erkölcsi kockázat torzulásokhoz vezet, mivel a pénzügyi intézmények abból indulnak ki, hogy nem nekik kell az összes kockázatért vállalniuk a felelősséget. Ez az ajánlás az ilyesfajta piaci kudarcokra keres választ a refinanszírozási és a koncentrációs kockázat korlátozásán keresztül, amivel a döntéshozók célja a lejárati idők közötti eltérések fenntarthatóbb szintre hozása, valamint a finanszírozási piacok kedvezőtlen alakulásával szembeni ellenálló képesség növelése. Az ajánlás másik célja a likviditási csatornán keresztüli fertőzés veszélyének lehető legkisebb mértékűre szorítása.

 

Az ajánlás itt olvasható teljes egészében:

https://www.esrb.europa.eu/pub/pdf/recommendations/2011/ESRB_2011_1.hu.pdf?c6b40bf4421d02f416ee13a50327264a