Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A forintosítás hatása - levél az MNB-nek

2015.06.07

Tisztelt Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ!

 

 

Még 2014. decemberében kértük azokat a számításokat, melyek alapján állították (Önökre hivatkozva a kormány és a sajtó), hogy jelentősen fog csökkenni a forintosítás után mind a meglévő adósság (aktuális kölcsön tőke), mind a törlesztő részlet.

2015. februári, 35943/2015 számú válaszlevélben elzárkóznak a számítások átadásától:

 

A Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) az Elszámolási törvény kapcsán az MTI-ben 2014. december 9. napján megjelent mintaszámítás adatainak, részletszámításainak megküldését kérte.

 

Tájékoztatjuk, hogy a mintaszámítás részleteit, illetve egyéb mintaszámítást nem áll módunkban megküldeni, tekintettel arra, hogy bármely fogyasztási hitel esetében az információk összességének értékelésével határozható csak meg a visszafizetendő összeg.

………

………

………

Hangsúlyozzuk, hogy az elszámolással érintett szerződések alapján visszajáró összegek csak egyedileg, minden releváns információ figyelembe vételével állapíthatók meg.

 

https://hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/kerdeseink-es-a-kapott-valaszok/az-mnb-nem-ad-ki-informaciot-a-forintositasi-szamitasairol.html

 

A saját számításaink tavaly decemberben sem támasztották alá az MNB előre jelzéseit. Most azonban már rendelkezésünkre állnak az „egyedi, minden releváns információ figyelembe vételével bíró” adatok. Az adósok állapota elképesztő.

 

Szeretnénk most bemutatni, hogy a CHF elszámolású forintkölcsönnel rendelkező adósok semmilyen körülmények között sem járnak jól ezzel a forintosítással.

A számításainkat nagyjából fél óra alatt Önök is ellenőrizni tudják. Mivel matematikáról van szó, nem juthatnak más eredményre.

 

A példában 15.000.000 forint kölcsönnel számolunk, melynek folyósításakor a CHF árfolyama 150 Ft volt. Így a bank a kölcsön összegét 100.000 CHF-ben tartotta nyilván. A futamidő 20 év.

Rendkívül tisztességes és jóindulatú bankról van szó. Nem számolt ugyanis fel árfolyamrést, sőt semmilyen díjat, kamatot sem. A kölcsön THM-je így 0,00%.

Az adós végig pontosan fizette a törlesztő részleteket, egy nap elmaradása sem volt soha.

Az Önök honlapján lévő kalkulátor szerint számolt havi törlesztő részlet összege CHF-ben és különböző árfolyamoknál:

 

 

150,00

62 505 Ft

 

180,00

75 006 Ft

416,7 CHF

290,00

120 843 Ft

 

 

 

 

256,47

106 871 Ft

 

 

nulla-01.png

 

 

Az Önök honlapján lévő kalkulátor szerint 91 hónap után a jelenlegi adósság:

 

 

180,00

11 174 940 Ft

62 083 CHF

290,00

18 004 070 Ft

 

 

 

 

256,47

15 922 427 Ft

 

Mint jól látható, az adósnak akkor is több a forintosítás után az adóssága, mint a felvett kölcsöne, ha a bank nem számolt semmilyen kamattal és semmilyen egyéb díjjal. Annak ellenére több, hogy minden törlesztő részletet pontosan fizetett.

 

Ezt az összeget a futamidő hátralévő részében kell visszafizetni. A tisztességes bank továbbra sem számol fel sem kamatot, sem semmilyen díjat. A „forintosított” összeget azonban 149 hónap alatt kell visszafizetni (míg korábban ugyanekkora összeg visszafizetésére 240 hónap állt rendelkezésre).

 

 

nulla-02.png

 

 

A törlesztő részlet a honlapjukon lévő kalkulátor szerint 106.682 Ft. A csökkenés tehát nulla.

 

Az adósság csökkenésről semmiképpen sem beszélhetünk, a felvett kölcsön összeghez képest 6%-kal nőtt.

Egyedül a most meglévő 290-es árfolyamhoz lehet kimutatni 12% törlesztő részlet csökkenést.

 

A tisztességes bank, annak ellenére, hogy sem kamatot, sem díjat nem számolt fel, egészen jól járt. Az elmúlt 91 hónap befizetése „tisztességes” nyereséget hoz a számára.

 

91 hónap alatt 211 forintos CHF árfolyammal (91 hónap átlaga) számolva az adós befizetett már 8 millió forintot. Ez csupán a CHF árfolyamához kötődő elszámolás okozta extra bevétel a banknak (ismételjük, nincs a példában sem kamat, sem díj).

 

Mint mindannyian nagyon jól tudjuk, a CHF csak egy számolási mód. Ezt kimondta már a Kúriától kezdve az Alkotmánybíróságig mindenki. Nem volt sem CHF vétel, sem CHF eladás. A banknak tehát nem kellett CHF-t vásárolnia a világpiacon, sem CHF betétet gyűjtenie – ezért egyértelmű, hogy nem volt szüksége deviza váltásra.

 

A példában a bank nem számolt sem kamatot, sem díjat, a valóságban természetesen nem így van. Így a helyzet jóval siralmasabb, mint az előzőekben felvázoltuk.

 

Csupán és egyedül csak az vezet adósság némi csökkenéséhez, a törlesztő részlet csökkenéshez, ha a bank emelte a kamatlábat az elmúlt években, ha árfolyamrést használt.

 

Az adósok csak hosszadalmas és drága pereskedés által tudnak megszabadulni a CHF elszámolástól a következő években. Aki ezt nem vállalják, azok a fentiek szerint „jártak jól”.

 

Várjuk az álláspontjukat.

 

Üdvözlettel:

 

 

 

Szabó József

Hiteles Mozgalom ügyvezető

Arany Liliom Alapítvány