Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2022.01.02

A „megfizetendő tőkeösszeg nem nagyobb, mint a folyósított” állítás hamis!

proculus---kep-01.png

 

 

Olvasgatom tovább Dr. Pomeisl András József doktori értekezését (512 oldal), címe:  „A devizaalapú kölcsönszerződések egyes dogmatikai kérdései”.

https://jak.ppke.hu/uploads/articles/12332/file/Pomeils_Andras_dolgozatv(1).pdf

 

Részletek:

 

„Már a korai klasszikus Proculus hallatlanul tömör, világos, pregnáns kifejezést ad neki:

Si tibi dedero decem sic, ut novem debeas, Proculusait et recte, non amplius te ipso iure debere, quamnovem, sed si dedero, ut undecim debeas, putat Proculus amplius, quam decem, condici non posse (D. 12,1,11,1, Ulp. lb. vicensimo sexto ad ed.).

Ha a kölcsön folyósításakor a felek megállapodása eltér a ténylegesen átadott kölcsönösszegtől, ebből az adósnak kizárólag előnye származhat, hátránya semmiképpen! Ha tehát abban állapodnak meg a felek, hogy az adósnak kevesebbet kell visszafizetnie, mint amennyit kapott, – például tíz aranyat kapott, de csak kilencet kell visszaadnia –, ez a megállapodás érvényes. Ha viszont abban állapodnak meg, hogy többet kell visszaadnia, mint amennyit kapott, – például tíz aranyat kapott, de tizenegyet kell visszaadnia –, a megállapodás érvénytelen. Sőt a jogtudós perjogi szempontból is a legszigorúbb feltételeket érvényesíti a hitelezővel szemben”.

 

A megadott forrás:

BESSENYŐ András: A devizahitelesek és a római jog. Jura, 20. évf. (2014.) 2. sz., 17.

 

 

A devizahitelesek és a római jog

 

... nihil ultra hoc, quod accepisti, sortis a

te nomine rector provinciae exigi patietur.

 

Meglepőnek tűnhet, hogy a legvéresebben keresztényüldöző császár, Diocletianus kancelláriájának kiválóan képzett jogászai teljesíthették volna be a devizahitelesek számára a próféta messiási jövendölését, amelynek bekövetkeztét annyira várták…

 

 

I. A római jog álláspontja

Diocletianus kancelláriájának jogászai azért szolgáltathattak felszabadító igazságot a hozzájuk forduló adósnak, egy bizonyos Zoilusnak, mert tisztában voltak egy megdönthetetlen alapelvvel, amely sziklaszilárdan biztos támpontot nyújtott nekik döntésük meghozatalánál: az adóstól semmiképpen sem követelhet nagyobb tőkeösszeget a hitelező, mint amennyit neki a kölcsön nyújtásakor ténylegesen folyósított…

 

https://jura.ajk.pte.hu/JURA_2014_2.pdf

 

Közel 5 éve foglalkoztam már ezzel(el is felejtettem), lásd:

 

Bessenyő András egyetemi docens a devizahitelről

https://hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/velemenyunk--allaspontunk/bessenyo-andras-egyetemi-docens-a-devizahitelrol.html

 

 

Térjünk vissza a doktori ártekezéshez! Ezt a világos, több ezer éves elvet a szerző meg- (és félre) magyarázza:

 

 

„A devizában történő kirovás mellett a kirovó pénznemben meghatározott, megfizetendő tőkeösszeg nem nagyobb, mint a folyósított; a szerző által felhozott római jogi példákban azonban a kirovó pénznemben meghatározott, megfizetendő tőkeösszeg volt nagyobb, mint a folyósított. Ismét hangsúlyozni kell, hogy a római jog a kamat peresíthetőségét nem engedte meg. Ez a kritika tehát nem alkalmas arra, hogy a magyar magánjogtudományban csaknem száz éve bevett dogmatikai koncepciót – amely a jogi szabályozás megalkotásánál is figyelembevételre került – mellőzzük.”

 

Itt a trükk:

„megfizetendő tőkeösszeg nem nagyobb, mint a folyósított” állítás hamis!!! Mint korábban a szerző már hivatkozott rá a doktori értekezésében:

 

„A Szegedi Ítélőtábla egy másik eseti döntésében [Szegedi Ítélőtábla Pf.I.20.052/2012/7.] reagált a banki narratívára is. „A devizaalapú forinthitel esetén a felek nem kétféle jogügyletet kötnek: egyfelől egy kölcsönt, és másfelől egy ténylegesen nyújtott devizakölcsön »megvásárlása« (a bank részéről), illetve forint törlesztéskor a devizarészlet »eladása« történik, hanem jogilag egységes (egyetlen) devizaalapú kölcsönszerződés jön létre közöttük. A kölcsönszerződés alapján a bank az ügyfél részére devizát nem bocsát a rendelkezésére, sem effektíve, sem átvitt, jelképes értelemben. Devizához ezen ügylet keretei között a kölcsönvevő semmilyen módon és mértékben nem juthat, kizárólag forintot bocsát rendelkezésére a hitelező. Miután az adósnak devizát nem nyújt a hitelező, ilyet nem bocsát a rendelkezésére, ezért az adósnak nincs is mit eladnia a hitel folyósításakor – a bank részéről a folyósításkor nem történik devizavétel (az ügyfélnek nincs eladható devizája)”.”

 

 

„A kölcsönszerződés alapján a bank az ügyfél részére devizát nem bocsát a rendelkezésére… kizárólag forintot bocsát rendelkezésére a hitelező.”

 

 

Ez a csúsztatás vezetett oda, hogy a Kúria olyan jogegységi határozatot hozott,amilyent!

 

 

 

Aki a római kori hitelezés bővebben érdekel, ajánlom:

 

Biró Zsófia

A kamatmaximum kijátszására szolgáló ügyletek az

ókori Rómában

 

http://epa.oszk.hu/02500/02567/00008/pdf/EPA02567_studia_iuvenum_8_047-083.pdf

 

 

„Összegzés

Az általános mértéket meghaladó ügyleti kamat kikötésének lehetőségeit áttekintve összességében megállapíthatjuk, hogy hiába próbáltak az ókori Rómában időről időre fellépni az uzsorások ténykedései ellen kamatmaximumot szabályozó törvényekkel, a hitelezők ezzel lépést tartva – sőt azt talán megelőzve – mindig megtalálták a kiskapukat, a maximumot

meghaladó kamat beszedésének lehetőségét… megállapíthatjuk, hogy az ókori Rómában a magán- és a közpénzügyek világa nem volt mentes az uzsorások ármánykodásaitól, melyek segítségével azok jelentős vagyonra tettek szert, s törvényszegéseik csak ritkán kerültek napvilágra.”