Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2022.01.31

Részletek az Igazságügyi bizottságnak elküldött kezdeményezésből

reszletek---kep-1.0.png

 

Dr. Pomeisl András József évekig főtanácsadó volt a Kúria Polgári Kollégiumában. A Kúria honlapján lévő önéletrajzából egy rövid részlet:

„Számomra a jogászi hivatás, különösen az igazságszolgáltatás, a szakmai alázat próbaköve, hiszen a tényállás megállapítása során úgy kutatjuk az igazságot és a döntéshozatalnál az igazságosságot, hogy tudjuk: a tökéletes és teljes igazságot soha nem tudjuk megismerni, és a maradéktalanul igazságos megoldást nem tudjuk mindig felismerni. Ez azonban nem ment fel minket az alól a kötelezettségünk alól, hogy törekedjünk erre.

A jogászi oklevelet 2002 tavaszán szereztem meg, kitűnő (praeclare) minősítéssel. Ezt követően 2002. október 1-jével az akkori Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumába kerültem, ahol újabb kiváló mesterekkel és példaképekkel dolgozhattam együtt…

A fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos problematika 2011 vége óta része a napi munkámnak. Tagja voltam a 2012-ben e tárgykörben felállított joggyakorlat-elemző csoportnak, és részt vettem a 2013-as és 2014-es devizahiteles jogegységi határozatok előkészítésében. Doktori kutatási témám is a pénzkötelmek dogmatikája lett. Ezzel párhuzamosan a Szakértői Bizottság témabizottsági és munkabizottsági tagjaként részt vettem az új polgári perrendtartás kodifikációjában.”

https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/bovitett_oldal/a_kuria_2017_evi_evkonyve_-_a_felkeszules_eve.pdf

 

Számos oka lehetett annak, hogy a fogyasztó mégis a deviza alapú kölcsön konstrukcióját választotta. Egyrészt, az alacsonyabb törlesztőrészlet előnyei rövidebb időszak vonatkozásában meghaladták az árfolyamváltozásból eredő kockázatot. Számos fogyasztó vett fel hosszú lejáratú deviza alapú kölcsönt az alacsony törlesztőrészlet miatt azzal a szándékkal, hogy a kölcsönt a futamidő lejárta előtt, középtávon törleszti, így nem is számolt a teljes futamidőre várható árfolyamkockázattal. Sokan vettek fel deviza alapú lakáskölcsönt a jóval drágább áthidaló kölcsön helyett arra az időszakra, amíg a régi lakásukat el nem tudják adni. Ugyancsak gyakori volt, hogy a szülők a nagyvárosban felsőfokú tanulmányait végző gyermekük lakhatásának biztosítása érdekében – mivel a deviza alapú kölcsön havi törlesztőrészlete alacsonyabb volt, mint a kölcsön révén megszerezhető lakás havi bérleti díja – deviza alapú kölcsönből lakást vettek, azzal az elgondolással, hogy a gyermek tanulmányainak befejezésekor eladják a lakást, és a vételárból végtörlesztetik a kölcsönt.

Másrészt – és ezt sem szabad elhallgatni – számos fogyasztó nem számolt utána annak, hogy a deviza alapú kölcsönszerződés eltérő törlesztési karakterisztikája miatt az alacsonyabb törlesztőrészlet előnyei már középtávon elolvadnak, és a törlesztőrészletek – különösen hosszabb futamidejű szerződések esetén – jelentősen nőni fognak. A fogyasztó tehát az alacsonyabb kezdő törlesztőrészletért nagy árat fizet: a tőketartozása és a törlesztőrészlet növekedését, amely persze lehet racionális választás, ha a fogyasztó abban bízik, hogy a jövedelme a jövőben nőni fog, és ez – valljuk be őszintén – reális várakozás, ha az árfolyamromlás a hazai pénzromlás ütemével nagyjából azonos szintű, és a bérviszonyok olyanok, hogy a dolgozók reálbére nem csökken, illetve ha olyan pályakezdő fiatalokról van szó, akiknek a jövedelme várhatóan nőni fog. – 184. oldal

 

Ennek az ismeretnek a hiánya több százezer család számára végzetes lett:

 

az alacsonyabb törlesztőrészlet előnyei

már középtávon elolvadnak,

és a törlesztőrészletek – különösen hosszabb

futamidejű szerződések esetén – jelentősen nőni fognak

 

 

A fenti okfejtés azon alapul, hogy a bankok ismertették a devizahitel tulajdonságát, amit a szerző (és még sok szakértő) törlesztési karakterisztikának nevez. Valójában annyit mondtak az adósoknak, hogy nem kell félni, a futamidő alatt jelentős és tartós árfolyam emelkedés nem várható. (A Bankszövetség megtévesztő tájékoztatására a szerző is kitér az értekezésében.

 

 

A szerző új szempontból világítja meg a Kúria döntését:

A Kúria 6/2013. PJE határozatban kifejtett álláspontja szerint a deviza alapú kölcsönszerződés konstrukciója nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe. A Kúria utalt arra, hogy nem nyilvánvaló sem a konstrukcióból az adósra nézve következő előnyök és hátrányok aránytalansága, sem az egyensúly felborulásának bankok általi előreláthatósága.

„A szerződéses konstrukcióból származó árfolyam kockázatot az adós szempontjából kiegyenlíthette az az előny, amely az alacsonyabb kamatban és törlesztőrészletben mutatkozott, tehát mindkét fél realizálhatott számára fontos előnyöket, az aktuális gazdasági, üzleti érdekeinek megfelelően.” 6/2013. PJE határozat Indokolás III/2.b) pont.

A Kúria első érve arra utal, hogy a rendes árfolyamváltozás mellett a kamatelőny és az árfolyamkockázatból fakadó többlet-teher hosszabb távon, trendszerűen kiegyenlíti egymást (kamatparitás elve). – 192. oldal

 

Ez sem volt része a banki tájékoztatásnak:

 

rendes árfolyamváltozás mellett

a kamatelőny és az

árfolyamkockázatból fakadó többlet-teher

hosszabb távon

trendszerűen kiegyenlíti egymást

 

 

 

A második érve pedig összefügg a 6/2013. PJE határozat 3. pontjához fűzött indokolás azon megállapításával, hogy a „2001-2008 közötti időszakban a pénzügyi intézmények sem láthatták előre a jövőbeni árfolyamváltozásnak sem a mértékét, sem az irányát”.  – 192. oldal

 

 

 

Az értekezésben szereplő két állítás azonban homlok egyenest szemben állnak egymással:

1.        a kamatparitás elvéből adódóan normál esetben trendszerűen romlik a forint árfolyama, és ez csökkenti a devizahitel kamatelőnyét

2.        nem lehet megállapítani a „jövőbeni árfolyamváltozásnak sem a mértékét, sem az irányát”.

 

Most idézzük, amiről a szerző már szót ejtett:

…alaptalan várakozás az, amelyet a Bankszövetség által 2006. január 23-án, a devizaalapú lakossági hitelek kockázatairól közzétett tájékoztató tartalmaz, miszerint – figyelemmel arra, hogy a forint évek óta az intervenciós sáv erős oldalán van – a jövőben jelentős árfolyamgyengülésre nem kell számítani, holott nyilvánvaló, hogy egy ilyen helyzetben észszerűen az intervenciós sávokon belül jelentős erősödésre nem, annál inkább jelentős gyengülésre kellett számítani. – 194. oldal

 

Sajnos nem ismerteti és elemzi a szerző részletesen a Bankszövetség félrevezető, megtévesztő állításait. Azonban megállapítja, hogy megtévesztő volt a bankok lobbi szervezetének a lakossági tájékoztatása:

Ugyancsak az uralkodó narratíva hatásával kapcsolatos kérdés – amelyre a fogyasztók több ügyben hivatkoztak – a szakmai szervezetek sajtó útján közzétett nyilatkozatainak hatása a fogyasztó tájékoztatására. Különösen a Bankszövetség által 2006. január 23-án a devizaalapú lakossági hitelek kockázatairól közzétett tájékoztató döntő ebből a szempontból; bár a nyilatkozat nem egy konkrét szerződő fél pénzügyi intézménytől, hanem a bankok egyesületétől származik, de kétségkívül alkalmas lehetett arra, hogy befolyásolja a fogyasztók felfogását az árfolyamkockázat jelentőségét illetően.

A nyilatkozat ugyanis kétségkívül megtévesztő és alkalmas lehetett a fogyasztókban olyan képzet kialakítására, hogy a devizahitel hosszabb távon sem kockázatos. – 229. oldal

 

Több százezer felmondott szerződés és végrehajtás, több tízezer kényszer árverés és több ezer kilakoltatás ismeretében nem lehetőségről, hanem bekövetkezett tényről van szó:

 

 

Bankszövetség tájékoztatója

megtévesztő és alkalmas lehetett

a fogyasztókban olyan képzet kialakítására,

hogy a devizahitel hosszabb távon sem kockázatos

 

 

Miután a kormánypárti és ellenzéki képviselők devizahitelezés kockázataira felhívó nyilatkozatait a választási kampánynak tulajdonítja, a tájékoztató – egyebek mellett – az alábbi megállapítások tartalmazza: „nem lehet azzal számolni, hogy a forint/euró árfolyam 2006-2007-ben akárcsak megközelítené a 270-275 forintot (ennél a devizahitelek kamatelőnye már megszűnne, feltételezve, hogy a deviza- és a forintkamatok nem változnak). Mivel a devizahitelek túlnyomó többsége hosszabb lejáratú (lakás- és gépkocsi-finanszírozási) hitel, az esetleges néhány napos nagyobb árfolyam ingadozás a törlesztési terheket érdemben nem változtatja meg. Nem kell tehát attól félni, hogy az árfolyamkockázat miatt a devizában hitelt felvevő háztartásokat súlyos veszteségek érhetik. – 229. oldal

 

A bankszövetségi állítás homlok egyenest ellenkező, mint ami a törlesztési karakterisztikából következik:

 

az esetleges néhány napos

nagyobb árfolyam ingadozás

a törlesztési terheket

érdemben nem változtatja meg.

Nem kell tehát attól félni,

hogy az árfolyamkockázat miatt

a devizában hitelt felvevő háztartásokat

súlyos veszteségek érhetik

 

 … nem csak a reálértelemben vett tartós forintgyengülést zárhatjuk ki a lehetséges jövőbeni forgatókönyvek közül, hanem a forint jelentős és tartós nominális gyengülését is.” Igaz, hogy a konkrét előrejelzés valójában csak egy évre szól, de ezt ügyesen leplezi, mert az, hogy a hosszúlejáratú (legalább 5 éves) hitelekre utal, azt a képzetet kelti, hogy az előrejelzés hosszabb időszakra szól. Az árfolyamváltozás kockázatának realitását csökkenti az „esetleges néhány napos nagyobb árfolyam ingadozás”-ra utalás is, valamint az, hogy a terhek sem nominális, sem reálértelemben nem nőnek jelentősen. – 229. oldal

 

Az egész tájékoztató bevallott célja, hogy a kockázatok miatti aggodalmakat eloszlassa, és a fogyasztókat további hitelfelvételre buzdítsa. A tájékoztatást az egyesület a sajtó útján és a honlapján is közzétette, így arról az átlagos fogyasztó is értesülhetett. Ezt a tájékoztatást persze nem lehet betudni egy az egyben a kölcsönt nyújtó pénzügyi intézményeknek, de nem is ennek van jelentősége, hanem annak, hogy a pénzügyi intézményeknek ezt a megtévesztő tájékoztatást figyelembe véve, ezt lerontva kellett a fogyasztót az árfolyamkockázatról tájékoztatni. – 230. oldal

 

A bankszövetségi tájékoztató elérte a célját!

 

Az egész tájékoztató bevallott célja,

hogy a kockázatok miatti aggodalmakat

eloszlassa,

és a fogyasztókat

további hitelfelvételre buzdítsa

 

Sajnos a szerző a forint felülértékeltségét nem említi ebből a bankszövetségi tájékoztatóból

 

A bankok természetesen tudták, hogy milyen tájékoztatást kellett volna adniuk. Erre a Pénzügyi Szervezetek Állami felügyelete ajánlásokban hívta fel a figyelmet:

A 9/2006. (XI.7.) PSZÁF ajánlás 14. pontja is előírja, hogy „[a] pénzügyi intézmény fordítson kiemelt figyelmet azon kockázatok bemutatására, amelyek a hitel törlesztőrészletének növekedését eredményezhetik … és hívja fel ügyfele figyelmét arra, hogy a törlesztőrészlet esetleges jövőbeni növekedése esetleg megélhetési gondokat is okozhat”. – 232. oldal

a 15/2001. sz. PSZÁF ajánlás 9. pontja előírja, hogy „[a] tájékoztatás félrevezető adatot, téves következtetés levonására alkalmas csoportosítást, elemzést nem tartalmazhat”, - 228. oldal

 így az elvárhatóság követelménye visszaható hatályú értelmezés veszélye nélkül kiterjed arra, hogy a tájékoztatás a tények csoportosításából adódóan se legyen alkalmas arra, hogy a fogyasztóban téves képet alakítson ki.” – 232. oldal

 

A szerzőtől a mindennapos bírói gyakorlat is kap kritikát:

Végezetül egy általános elvárhatósági problémára is fel kell hívnunk a figyelmet. Sok esetben a bíróság azt rója a fogyasztó terhére, hogy a szerződést, a hozzátartozó általános szerződési feltételekkel együtt nem olvasta végig, és nem tárta fel az egyes rendelkezések egymáshoz való viszonyát. Értsük jól: a szerződés nem az az okirat, amelyet a fogyasztó aláír, hanem az általános szerződési feltételekkel együtt alkot egy egészet. Aligha hihető, hogy az lenne elvárható egy átlagos fogyasztótól, hogy ne csak azt az okiratot olvassa végig, amelyet aláír, hanem a hozzátartozó, külön okiratba foglalt általános szerződési feltételeket is, ismerje fel a különböző okiratokban szereplő szerződési kikötések viszonyát, azt megpróbálja értelmezni, és ha valamit nem ért, kérdezzen. Ez megítélésünk szerint túlzottan szigorú mércét állít a fogyasztóval szemben; ha a bíróságtól nem várjuk el, hogy a teljes szerződési konstrukciót áttekintve, hivatalból észlelje a semmisségi okokat, akkor a fogyasztótól sem várhatjuk el ugyanezt. A tisztességtelenség megállapíthatóságának egyébként sem feltétele, hogy a kikötés tisztességtelensége a szerződéskötés időpontjában ne legyen felismerhető. – 230. oldal

 

Folytatódik az értekezésben a Kúria kritikája:

A magunk részéről súlytalannak érzzük azt az érvet, amelyet a 6/2016. PJE határozat indokolása tartalmaz, miszerint: „[a] deviza alapú kölcsönszerződések megkötésekor ezeket a szerződéseket a társadalom nem ítélte el (BH2012/7/G4.)” Az igaz, hogy a szerződéskötéskor kell fennállnia az érvénytelenség okának, de az önmagában még nem zárná ki a szerződés nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközését, ha a közvélemény, illetve a felek a szerződéskötéskor még nem ismerték fel azt, hogy a szerződés tartalma vagy célzott joghatása a jog valamely alapelvét vagy alapvető értékét sérti. Ráadásul a hivatkozott EBH 2012.G.4. elvi határozat nem a kirovó pénznem nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközését vizsgálta, hanem a kamaton felül más fizetési kötelezettségek [l. bővebben a IV.3.3. pontot] valamint az egyoldalú szerződésmódosításának kikötését.

A jogegységi határozat meglehetősen leegyszerűsítve és ezért félreérthetően foglalta össze a Legfelsőbb Bíróság és a Kúria nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésre vonatkozó gyakorlatát: „[a]nnak megítélését, hogy egy szerződés mikor tekinthető nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek, a jogalkotó a bíróságokra bízta, e vonatkozásban jogszabályban rögzített támpontokat a [régi] Ptk. nem ad. A bírói gyakorlat szerint jóerkölcsbe ütközik az a szerződés, amelyet ugyan a jog nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya, az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti, ezért azt az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek minősíti (BH 2000.260). A jóerkölcs tehát egy olyan absztrakt fogalom, amely a társadalom általános értékítéletét, általános erkölcsi felfogását fejezi ki.” A hivatkozott összefoglalás ugyanis nem fejezi ki teljes gazdagságában a Legfelsőbb Bíróság joggyakorlatának elvi alapjait. – 196. oldal

 

A Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria gyakorlatában tehát valóban felmerültek olyan esetek, amikor azért állapították meg a szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközését, mert az egyik szerződő fél olyan információk birtokában kötött – általában a jóhiszeműség és tisztesség elvét, adott esetekben különösen is az üzleti tisztesség elvét sértő – módon szerződést, amely alapján illetéktelen előnyhöz jutott. Ezekben az esetekben azonban nem pusztán arról volt szó, hogy a csalárd módon eljáró fél a kockázatok tekintetében több ismerettel rendelkezett, hanem azzal, hogy az általa ismert kockázat már nem is volt puszta kockázat, hanem szinte teljes bizonyossággal bekövetkező jövőbeli esemény (a várt eredmény elmaradása, közeli halál, fizetésképtelenség), amely a másik fél szerződési érdekét egyértelműen meghiúsította, így ennek ismeretében a másik fél észszerűen eljárva a szerződést nem kötötte volna meg. – 200. oldal

 

 

A devizahitelek esetén is erről van szó, mivel ez egyértelműen következik a törlesztési karakterisztikából:

 

nem pusztán arról volt szó,

hogy a csalárd módon eljáró fél

a kockázatok tekintetében több ismerettel rendelkezett,

hanem azzal,

hogy az általa ismert kockázat

már nem is volt puszta kockázat,

hanem szinte teljes bizonyossággal bekövetkező

jövőbeli esemény

 

 

A törlesztési karakterisztika több évtizede ismert pénzügyi-gazdasági alapelvekből következik. A pénzintézetek teljes bizonyossággal számíthattak arra, hogy a deviza árfolyamok emelkedése be fog következni. Azonban a szerző felmenti a pénzintézeteket.

A deviza alapú kölcsönszerződések esetén az árfolyamkockázat nem ilyen jellegű körülmény volt. Még ha feltételezzük is, hogy a pénzügyi intézmény tisztában volt az árfolyam alakulásának várható trendjeivel, akkor sem állíthatjuk, hogy az adós fizetésképtelensége, és ennek következtében a kölcsönszerződéssel megszerezni kívánt vagyoni érték elvesztése a bizonyossággal határos módon előrelátható lett volna. Az ugyanis tény, hogy a válság csúcsán sem haladta meg a nemfizető hitelek aránya a 25%-ot, ami azt jelenti, hogy az adósok nagy része teljesíteni tudta a fizetési kötelezettségeit, vagyis a fizetésképtelenség bekövetkezése közel sem volt a „bizonyossággal határos”. – 200. oldal

 

A szerzőnél belefér a „jóerkölcsbe” több millió szerződött ügyfél kifosztása több ezer milliárd forinttal, hiszen úgy érvel: kevesen lettek arányait tekintve fizetésképtelenek.

 

A szerző azonban ismeri és ismerteti a kölcsönszerződésre vonatkozó jogszabályt:

A hatályos jogban a kölcsönszerződés nem a pénz átadásával jön létre, sőt, a kölcsönszerződés alapján elegendő, ha az adós rendelkezési jogot szerez a kölcsönösszeg felett, tényleges átadással megvalósuló tulajdon-átruházásra nincs is szükség, hiszen a régi Ptk. 523. § (1) bekezdése szerint „kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani” – 121. oldal

 

Nos, elértünk a lényeghez, ám nincs kifejtve a doktori értekezésben: deviza alapú kölcsönöknél mi volt a meghatározott összeg, amit az adós rendelkezésére bocsátott a bank? Kizárólag forint összeg, az az összeg, amit az adós a hitelkérelem benyújtásakor kért a banktól.

A szerző idézi Róna Péter álláspontját:

RÓNA érvelése szerint: „[a] »meghatározott« pénzösszeg, amit a bank az adós »rendelkezésére bocsát(ott)«, nem lehet más, mint az az összeg, ami az adós számlájára került. Ha ez forint volt, a kölcsön csak forintkölcsön lehet, ha pedig svájci frank, a kölcsön összege svájci frank. … A Ptk. fentiekben idézett szövege nem ad lehetőséget arra, hogy a rendelkezésre bocsátott pénzösszeget valami más fizetőeszközben vegyük „nyilvántartásba”, majd az egyébként bizonytalan módszerrel nyilvántartásba vett összeg alapján állapítjuk meg az adós kötelezettségét. … A devizaalapú hitelezés megalkotói és védelmezői szerint a magyar jogrendszerben a kölcsön nem az, amit az adós kap, hanem az, amit az adós fizetni köteles…” – 144. oldal

 

A szerző hatalmas csúsztatással „cáfolja” Róna Péter érvelését:

Úgy teszi félre száz év következetes jogértelmezését, hogy a kölcsön köznapi, első értelméből indul ki. Arra már nem terjed ki a figyelme, hogy ha úgy értelmeznénk a kölcsön fogalmát, ahogyan ő, vagyis a kölcsönvevőnek ténylegesen ugyanazt kell visszaadnia, amit kölcsönkapott, akkor a pénzkölcsönnek semmi értelme nem lenne, hiszen ebben az esetben a kölcsönbevevő nem használhatná fel, hanem meg kellene tartania a birtokában ugyanazokat a pénzdarabokat, és ugyanazokat kellene visszaadnia. – 145. oldal

 

Az idézett szövegből egyértelműen látszik, hogy Róna Péter nem „ugyanazokról a pénzdarabokról” írt. A szerző szándékosan félreérti a tőle eltérő, ám jogilag teljesen megalapozott állítást!

 

A szerző a jog pontos ismertetésből téves következtetést von le:

…a régi Ptk. 523. §-át [korábbi 522. §-át] elemezve rögzíti: „a kölcsönszerződés jellemzői:

a) a hitelező a szerződés alapján köteles

b) meghatározott pénzösszeget

c) az adós rendelkezésére bocsátani,

d) az adós pedig köteles azt a szerződés szerint visszafizetni”. – 127. oldal

 

Ez pontos és helytállóan idézett megállapítás. Ennek azonban a deviza elszámolású kölcsön nem tesz eleget, mert nem a rendelkezésre bocsátott összeget követeli (visszafizetni „tőkeként”) a bank az adóstól.

 

Teljesen téves, alaptalan az alábbi megállapítás banki kölcsönök esetében:

„A kölcsön tárgya … nemcsak pénz lehet, hanem bármely más helyettesíthető dolog is.” – 127. oldal

 

Bank kölcsön csak pénzt adhat. A jogszabály világosan meghatározta a bankkölcsön fogalmát. Egy vállalkozó persze adhat kölcsön autót, lakást, lisztet, bármit.

 

Tekintettel a pénzteremtésre és a kereskedelmi számlapénzre, teljesen felesleges az alábbi fejtegetés:

„az adós a kölcsön összegét köteles visszafizetni, tehát nem ugyanazokat a pénzjegyeket, illetőleg pénzdarabokat, amelyeket kapott” – 127. oldal

 

A Kúria kap a szerzőtől egy kritikai észrevételt:

A Kúria a 2/2014. PJE határozat 3. pontjában a tisztességtelenség megállapításának egy további indokot is megjelölte „[a] rendelkezések azért is tisztességtelenek, mert alkalmazásuk gazdasági indoka a fogyasztó számára nem világos, nem érthető, nem átlátható”. Ez a megjegyzés inkább zavaró, mert azt a látszatot kelti, mintha a Kúria szerint a kettős árfolyam alkalmazásának lenne ésszerű gazdasági indoka, csak ez „a fogyasztó számára nem világos, nem érthető, nem átlátható”. – 176. oldal

 

A tisztességtelenség és a tisztességtelenség jogkövetkezményeinek kérdése egyértelműen elkülönül a jogegységi határozat indokolásában. A kettős árfolyamok alkalmazása azért tisztességtelen, mert – valós pénzváltás hiányában – indokolatlanul terheli többletfizetési kötelezettség a fogyasztót egy olyan szerződés alapján, ahol mindkét félnek ténylegesen forintot kell teljesítenie, és azt is teljesít a másik kezéhez. – 177. oldal

 

Teljesen elképesztő módon, azok a bírók kerültek kisebbségbe, akik ismerték és értelmezni tudták a jogszabályt:

A Joggyakorlat-elemző Csoport kisebbségi álláspontja szerint: „sem a határozathozatalig kiegyenlítetlenül maradt szolgáltatásokkal való elszámolás, sem az ex nunc hatályú elszámolás nem történhet meg az érvénytelen szerződés alapján a kirovó pénznemnek megfelelő értékű forintösszegben, hanem a visszatérítendő tőkeösszeg meg kell, hogy egyezzen azzal az összeggel, amit az adós számára forintban ténylegesen folyósítottak. … mivel az elszámolás alapját képező szerződés érvénytelen, az elszámolás nem történhet a szerződésben foglalt ügyleti kamat alapulvételével; a kamat az egyenértéki kamat, illetve legfeljebb a forinthiteleknek megfelelő átlagos piaci kamat szerint lehet meghatározható. … a hatályossá nyilvánítás egy konstitutív aktus, amelynek értelmében az ítélet tartalmát a bíróság az eredetileg érvénytelenül létrejött szerződéstől függetlenül kell, hogy meghatározza. Ha ugyanis a bíróság elszámolásról rendelkező ítélete tekintettel lenne az érvénytelen szerződés tartalmára, akkor sem az érvénytelenség szankciós (felektől a célzott joghatás megtagadása), sem annak preventív (felek jogkövető magatartásra szorítása) célja nem érvényesülhetne”. – 437. oldal

 

A Kúrián elutasított jogi álláspont:

 

a visszatérítendő tőkeösszeg meg kell,

hogy egyezzen azzal az összeggel,

amit az adós számára

forintban ténylegesen folyósítottak

 

 

Győzött a bankok számára kedvező, többségi álláspont:

A Joggyakorlat-elemző Csoport többségi álláspontja szerint: „[a] hatályossá nyilvánítás alapján történő elszámolás során a bíróság a tőketartozást (annak nagyságát, összegét) a kirovó pénznemben fogja meghatározni, hiszen a tartozás tartalmát érdemben a kirovó összeg adja. A kirovó pénznemet a felek – kifejezett jogszabályi tilalom hiányában – bármilyen pénznemben meghatározhatják.

Devizaalapú szerződések esetén a kirovó pénznem a deviza, a lerovó pénznem – eltérő szerződéses rendelkezés hiányában – a forint. – 437. oldal

 

A szerző a 2020-as értekezés megírása előtt, már 2017-ben kifejtette nézeteit az Acta Humana jogi szakfolyóiratban.

„Sok peres fél (ha nem is mindegyik) azt várná el a bíróságtól, hogy az ő érdekeit jobban vegye figyelembe a bíróság, a neki kedvezőtlen döntés ne legyen végleges, és a döntésnél a bíróság teljeskörűen vegye figyelembe az ő személyes körülményeit. Könnyű belátni, hogy ezeknek az igényeknek a bíróság nem tehet eleget; az ellenérdekű felek jogvitájában nem lehet mindkét félnek egyoldalúan kedvezni, legfeljebb mindkét féllel egyenlő mértékben tisztességesen

eljárni.

A devizahiteles problematika bírósági kezelése kapcsán is felmerült az az igény (illetve vád), hogy a bíróságok, illetve a Kúria valamelyik fél (fogyasztók, bankok) oldalára álljon (állt), és utaltak társadalompolitikai vagy gazdaságpolitikai szempontból valóban fontos körülmények – mint például a lakhatás biztosítása, a családok anyagi biztonsága, a bankrendszer vagy az államháztartás stabilitása – figyelembevételének szükségességére vagy hiányára. A bíróságnak azonban nem az a feladata, hogy egy jogvitában valamelyik fél oldalára álljon, és nem is az, hogy egyedi peres ügyekben rendszerszinten jelentkező társadalompolitikai vagy gazdaságpolitikai problémákat oldjon meg.”

A devizaalapú kölcsön fogalmi elemei és konstrukció jogi megítélése a Kúria gyakorlatában

ACTA HUMANA  - 2017/4. 71–88.

https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/actahumana/article/view/2056/1336

 

A szakdolgozatában a szerző jól láthatóan próbálja korrigálni az „egyenlő mértékben tisztességesen eljárni” szellemiségben az a tevékenységet amit éveken keresztül a Kúrián a bankok javára elvégzett.  Azonban sajnos nem végzett teljeskörű korrekciót.

 

2017-ben a szerző már a kamatparitás elvéből eredő kamatelőny és árfolyam emelkedés kiegyenlítéséről ír:

„A Kúria első érve arra utal, hogy a rendes árfolyamváltozás mellett a kamatelőny és az árfolyamkockázatból fakadó többlet-teher hosszabb távon általában kiegyenlíti egymást (kamatparitás elve), a második érve pedig összefügg a 6/2013. PJE határozat 3. pontjához fűzött indokolás azon megállapításával, hogy a „2001–2008 közötti időszakban a pénzügyi intézmények sem láthatták előre a jövőbeni árfolyamváltozásnak sem a mértékét, sem az irányát”.

„A 6/2013. PJE határozat 3. pontjához fűzött indokolásban a Kúria – utalva a PSZÁF és az MNB szakmai anyagaira – azt az álláspontot fogadta el, hogy „[a] tájékoztatási kötelezettség nem terjedhetett ki az árfolyamváltozás várható irányára, előre nem látható mértékére, a kockázat reális voltára, valószínűségére. […] a pénzügyi intézménynek nem kellett arról nyilatkoznia, hogy a hosszabb távra

kötött szerződés ideje alatt mi lehet az árfolyamváltozás felső határa. Ilyen tartalmú tájékoztatási kötelezettséget egyébként nem is lehetne teljesíteni, mert az árfolyam emelkedésének, csökkenésének nincs pontosan előre látható, kiszámítható mértéke, illetve korlátja, különösen hosszú időintervallum esetén”.

Azonban a szerző sem 2017-ben sem az értekezésében nem fejti ki, hogy a két állítás homlokegyenest ellent mond egymásnak. Az is fájóan hiányzik, hogy a „rendes árfolyamváltozás” kifejezés nincs kifejtve, arról pedig még csak utalás sincs, hogy az adósokat milyen módon kellett volna tájékoztatni a „rendes árfolyamváltozásról” és ennek a saját szerződésére vonatkozó fogyasztóra káros hatásáról.

 

A szerző 2017-ben még nem ismerte a „törlesztési karakterisztika” kifejezést és annak jelentőségét. Vagyis a korábbi években főtanácsadóként úgy terjesztett elő és szavaztatott meg javaslatokat, hogy a devizahitel alapvető, jellegadó tulajdonságával egyáltalán nem volt tisztában.

Az mindenképpen tiszteletet érdemel, hogy a szerző 2020-ban elég bátor volt ahhoz, hogy korábbi hiányosságán javítson.

 

A PSZÁF szakmai anyagát már elemeztem, és kimutattam benne a félrevezetéseket, a csúsztatásokat és a Kúria által félreértett megállapításokat. Az MNB szakmai anyagát sem az MNB sem pedig a Kúria nem adja ki. Hiába perelte évekig a Kúriát Gömöri László, nem sikerült elérnie, hogy a Kúria sz MNB szakmai anyagát nyilvánosságra hozza. Ugyan Gömöri László jogerősen pert nyert a Kúria ellen, azonban a Kúria jogorvoslatért a Kúriához fordult, és minő meglepő ebben a perben már a Kúria a Kúriának adott igazat.

 

„Rendelkező rész

A Kúria a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróság ítéletét részben

megváltoztatja és az alperest arra kötelezi, hogy a 6/2013. PJE határozatot eredményező jogegységi

eljárásban keletkezett alábbi közérdekű adatokat 15 napon belül küldje meg a felperesnek az általa

megadott ….. e-mail címre:

A véleményadásra felkért szervezetek, továbbá a véleményt adó szervezetek nevét, azt, hogy hány és

milyen kérdésekben kért véleményt az alperes a jogegységi határozat meghozatalát megelőzően.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja és a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.”

Kúria  - 2016. december 14 - Pfv.IV.21.749/2016/9.

Gömöri László később nyert az Alkotmánybíróságon, azonban sajnos elhalálozott és az ügyét senki sem vitte tovább.

 

 

Az alábbi gondolat nem került kifejtésre 2017-ben, az értekezésből pedig teljesen hiányzik:

 „A fizetőképesség szempontjából ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy az árfolyamváltozás az infláció hatására következik-e be, a jövedelemszint nominális vagy reális növekedése mellett, egy gazdasági fejlettségbeli különbségből adódó folyamatos, mérsékelt ütemű leértékelődési folyamat részeként vagy hirtelen, esetleg nem is a magyar és az érintett deviza szerinti ország gazdaságát érintő okokból következik be mindez.”

Nincs sajnos összekapcsolva a szerző által két gondolat, az hogy a „rendes árfolyamváltozás” pontosan „az infláció hatására következik”. Ennek pedig egyenes következménye a „törlesztési karakterisztika”. Ez utóbbit viszont az értekezés, ábrával kiegészítve nagyon pontosan ismertet.

Azonban azzal, hogy a szerző korrigálta korábbi hiányosságát, a Kúria 6/2013 PJE-ben megfogalmazott és alaptalan és megtévesztő állítását nem teszi semmissé. A devizahiteles perekben eljáró bíróságoknak most, 2022 elején is követniük kell a jogegységi határozatban leírtakat. Akkor is, ha minden devizahiteles ügyek iránt érdeklődő tudja, hogy ezek az állítások hazugságok.

 

 

A teljes kezdeményezés (65 oldal és mellékletek) elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

 

https://mek.oszk.hu/22700/22795/22795.pdf

 

A doktori értekezésből további részletek:

 

https://hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/alap-informaciok/igy-megertetted-volna--ilyen-tudassal-alairtad-volna-.html

 

https://hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/alap-informaciok/a----megfizetendo-tokeosszeg-nem-nagyobb--mint-a-folyositott----allitas-hamis-.html

 

https://hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/alap-informaciok/90-eve-a-magyar-devizahitelesek-jartak--volna--jol-.html